Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » A fiamat ezért felelősségre...

A fiamat ezért felelősségre vonhatják, illetve jogos volt az edző reakciója?

Figyelt kérdés

A 16 éves fiam hosszútávfutó. Indult egy terepfutó versenyen, 13 km-n. Vezette a versenyt, 10 km-nél ellépett a mezőnytől már majdnem egy perces előmyre szert téve. Azonban kicsivel a 12-edik km előtt észre vette, hogy egy nő fekszik a földön és nem mozdul, mellette pedig a két kisgyereke áll és sír. (Mint kiderült a nőnek szívrohama volt, de végül túlélte)

A fiam nem állt meg segíteni, mert mindenképpen nyerni akart. Beért a célba és majdnem 2 perces előnnyel megynerte a versenyt. Az edzőjének is elmesélte mi történt, mire az vállalhatatlan hangnemben és szavakkal ordítozni kezdett a fiammal és ott helyben kirúgta a klubból. Azt is mondta, hogy megteszi a feljelentést a napokban. Szerintetek ebből lehet baja a fiamnak?



2023. jan. 13. 13:48
1 2 3 4 5 6
 41/60 anonim ***** válasza:
60%
Tanulség gyerekek: ha láttok valakit összeesve, nehogy szóljatok a legközelebbi felnőttnek, hogy csináljon valamit, mert az álmaitokat is összetöri, s még a rendőrségen is meghurcolász miatta. Jobb ha sunyin kussban maradtok, hogy ti nem láttatok semmit...
2023. jan. 13. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/60 anonim ***** válasza:
35%

Jellemző azért a mai világra, hogy itt már mindenki sz-rrá perelne mindenkit meg hibáztatna mindenkit, épp csak a gyerek a tök ártatlan bárányka mindenben.

Nem is csoda, hogy itt tart a társadalom, ahol, ha így nőnek fel generációk.


Igen, az edzőnek is lehet itt felelőssége.

De a szülőnek IS.

És a gyereknek IS - már ha gyerekről beszélünk egyáltalán, egy 16 éves azért már nem gyerek.


Mindenki szépen vállalja fel a sztoriban, hogy hibázott, és tanuljon belőle.

Az edző is.

Az ide írogató anyuka is.

És a gyerek is.

2023. jan. 13. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/60 anonim ***** válasza:
30%

#42 ma 16:39

Ahogy mondod: "mindenki vállalja a felelősséget" - akár törvény előtt. A bíróság eldöntheti ki mennyiben miben felelős, és milyen büntetést, és kártérítést vagy egyebet érdemel.


És igen, a gyerek lelki egészségének nagyon is fontos lehet, hogy lássa, hogy a szülő kiáll mellette, amikor bajban van, nem kis jogi sérelem érte.


Ahogy a munkahelyen kell, hogy tartsanak ilyen-olyanvédelmi oktatásokat, edzésen is elvárható lenne, köztük, hogy ilyenkor mit kell tenni, hogy félbeszakítják-e a versenyt, vagy sem, ez nem a szülő kötelessége, és amúgy is ember legyen a talpán, aki ebben a helyzetben a pillanat hevében jól dönt pláne 16 évesen.


Én biztos vagyok abban, hogy fel fogják menteni, ha egyáltalán a rendőrség nem ejti egyből az ügyet, talán egy kihallgatás során. Azért ha behívják, mindenképpen legyen vele egy ügyvéd, akár tanúként akár gyanúsítottként hallgatják ki, és természetesen a szülőknek is joguk van jelen lenni a kihallgatáson.


Itt szerintem a legnagyobb hibát az edző követte el. Persze ő is a pillanat hevében cselekedett, csakúgy, ahogy a gyerek, csak azért ő felnőtt, és hogy is mondjam, nem egy pillanat volt, hogy leüvöltötte a fejét, majd a telefonhoz nyúlt feljelentést tenni. (Eleve ok, hogy kihívja a mentőt, ha más nem tette, és utána a szülőt, aztán akkor még mindig ott van a gyereknek a lehetőség, hogy ő mondja el a rendőrségnek, hogy mit tett, nem tett, és akkor még a bíróságnak lehetősége van a büntetés korlátlan enyhítésére) De hangsúlyozom: itt szerintem annyi enyhítő, stb. körülmény van, hogy biztos vagyok benne, hogy nem ítélik börtönre, se felfüggesztettet nem kap, ilyesmitől nem kell félnie, esetleg egy fejmosást, és kész. Az edző viszont tényleg többet érdemel.

2023. jan. 13. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/60 anonim ***** válasza:
68%

#41

Így-így.


És ki tudja, a következő futóversenyen talán a kérdező véranyuka gyereke zakózik egy óriásit, kitöri a nyakát, a többi versenyző pedig kussban, szó nélkül elfut mellette, mert ugye egy sehol nem jegyzett mucsaröcsögei hobbifutóversenyben a helyezés fontosabb, nyilván.


Befutnak a célba, mindenki örül, hogy egy hellyel előrébb került, kussolnak nagyokat, a kis Józsika meg ott marad valahol félúton kitört nyakkal, és mire megtalálják, talán már nem is lesz esély segíteni rajta.


És véranyuka ilyenkor megveregeti majd a többi gyerek vállát, gondolom én, hogy milyen ügyesek, merthogy nem hibáztak, amikor úgy döntöttek, hogy a verseny-helyezés fontosabb, mint a kis Józsika élete.

2023. jan. 13. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/60 anonim ***** válasza:
19%

#43

"És igen, a gyerek lelki egészségének nagyon is fontos lehet, hogy lássa, hogy a szülő kiáll mellette, amikor bajban van, nem kis jogi sérelem érte."


A gyerek melletti kiállás nem azt jelenti, hogy dícsérgetem és mentegetem, akkor is, ha hibázott.


Ez milyen már? :D

A gyerekem mondjuk belöki a szakadékba a társát, én meg majd még simogatom a buksiját, hogy semmi baj, bubuka, te nem csináltál semmi rosszat :DDD

(tudom, szélsőséges példa)


Nem, ez nem így megy.


Igenis meg kell mondani a gyereknek, hogy fiam, ezt most bizony elb-sztad, hibáztál. Ettől én még szeretlek, és melletted állok, és számíthatsz rám, ahogy eddig, de a te feladatod ebben a helyzetben az, hogy tanulnod kell a hibádból, hogy többször ne kövesd el ugyanezt.


Lehet, hogy a szegény kis snowflake lelkecskéjének rosszul fog esni, ha a szülőként ezt mondom neki, de hosszú távon pont ezzel teszek jót a gyereknek, hogy megóvom őt attól, hogy újra és újra ugyanazt a hülyeséget kövesse el, ahelyett, hogy újra és újra megerősítsem, hogy nem is csinált semmi rosszat.


Egészen addig, amíg nem lesz nagykorú, és azzal együtt teljesen felelős a tetteiért, és meg nem csinálja megint ugyanazt, mert a rendőrbácsikat és a bírót és az ügyészt már nem fogja ez érdekelni, hogy "dehát anyukám nekem azt mondta, hogy nem csináltam semmi rosszat".

2023. jan. 13. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/60 anonim ***** válasza:
40%

Hol említettem dicsérést?!

Törvényes jogi képviseletről beszélek, ami a szülő kötelessége.


A törvény dönt az ügyében, és ez így helyes mind a gyermek mind az edző esetében.


Hol mondtam, hogy a szülőnek nem kell elbeszélgetnie a gyerekkel, hogy helyeselnie kell a tettét?


De vegyük a te példádat:

A gyerek belöki a társát a szakadékba, akkor nem az a megoldás, hogy a tanár agyba-főbe veri, eltöri minden tagját, hanem hívni a segélyhívót és a szülőket. Még a rendőség sem hallgathatja ki a kiskorút a szülő nélkül.


Na de meddő vita van közöttünk, én elmondtam a véleményem, te is, nem ismétlem meg magam, kezdünk egyre eltérni a tárgytól, és és én nem neked akartam írni, hanem a kérdezőnek.


Szia.

2023. jan. 13. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/60 A kérdező kommentje:
Kedves válaszolók! Egy válasz kivételével mindegyiket hasznosnak tartom. Rövidesen lesznek újabb fejlemények. Talán holnap, de lehet, hogy csak a jövő héten. Hál'istennek nem történt haláleset így jóval egyszerűbb az ügy.
2023. jan. 13. 19:15
 48/60 anonim ***** válasza:
31%
Azért hiszik, hogy troll vagy,mert arra hivatkozni állandóan, hogy fontos verseny, háát...nem túl emberséges.
2023. jan. 13. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/60 A kérdező kommentje:
#48 Te se láttál még versenysportolót. Nekik mindennél tényleg mindennél! fontosabb a verseny
2023. jan. 13. 19:32
 50/60 anonim ***** válasza:
27%

49

"Te se láttál még versenysportolót. Nekik mindennél tényleg mindennél! fontosabb a verseny"


Persze..Olyannyira,hogy sokan közülük különféle doppingszereket is használnak a győzelem érdekében.

2023. jan. 13. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!