A fiamat ezért felelősségre vonhatják, illetve jogos volt az edző reakciója?

Engem is a kérdező hozzáállása részít meg. Még azt pontozzátok le aki azt mondja, hogy milyen ember az ilyen akinek a verseny fontosabb. Most komolyan erre nevelitek a gyereketeket? Csodálkozol ha az edző kirúgta?

Majd ha Te is az utcán fekszel tehetetlenül, össze esve ott sem áll meg senki, mert fontosabb dolga van.

Engem megdöbbent hogy az van nullára pontozva, aki szerint az emberélet fontosabb. Ezek után nem csodálkozom, hogy rendszeresen halnak meg emberek az utcán pusztán azért, mert a kutya le sem sz...ja, miért fekszenek a földön. Nem is olyan rég volt sztori, hogy egy órán át könyörgött segítségéért egy szerencsétlen 89+-os néni, mire valaki tényleg megállt...

De ugyanezek az emberek azok, akik a közönyt ítélik el és sápítoznak az összetartás hiányán o_O

De, hibázott.

Értem, hogy szülőként elfogult vagy, és védeni próbálod, de hidd el, nem teszel neki sem jót, ha most azt sulykolod belé, hogy mindent jól csinált.

Hidd el, hogy nyilván nem akarja senki, hogy ezért börtönbe menjen, még csak eljárást se kívánok neki, remélem, az edzője is lehiggad majd, végülis szerencsére nem halt meg a nő.

De tudatosítani kell benne, hogy hibázott, és hogy miért.

Nem azért, mert itt mindenki véresszájú inkvizítor, nem a büntetés a cél, hanem az, hogy megértse, és hogy tanulhasson belőle, és hogy legközelebb már helyesen tudjon dönteni.

Csak egy példát mondok, egy kisebb vidéki városban voltam fiatal gyerek, pont ilyen 16 körüli, mint a fiad, talán 17, nem emlékszem már pontosan, mert régen volt, már elmúltam 40 éves.

Egy téli, hideg estén a haverokkal egy kocsmába igyekeztünk, pár csajjal volt találkozónk, és már bőven késésben voltunk, mert előtte egy másik helyen iszogattunk.

Az egyik kapualj előtt a jéghideg járdán ott hevert egy hajléktalan, nem mozdult.

Odamentünk, megkérdeztük, hogy minden oké-e, akkor vettük észre, hogy olyan részeg, hogy beszélni alig tud, de elmotyogta, hogy persze, minden rendben.

Sapkája nem volt, kabátja széthúzva.

Szóval felszedtük a földről, elcipeltük egy közeli padig, és odafektettük, hogy legalább ne a hideg járdán feküdjön, mert ott tuti megfagy, én a fejére húztam a sapkámat, levettük róla a kabátját, az egyik srácon több vastag pulóver is volt, úgyhogy az egyiket levette, azt is ráhúztuk pluszban a fószerra, aztán még vissza rá a saját kabátját, és azt is összehúztuk.

Azt tudni kell, hogy akkoriban még nem volt senkinek mobiltelefonja.

Tanakodtunk, hogy keressünk-e telefonfülkét, és hívjuk-e a mentőket vagy a rendőröket, vagy esetleg menjünk be az őrsre?

Vagy vigyük el a hajléktalan-szállóig?

De annyira pina-mámorban voltunk, hogy úgy voltunk vele, hogy késésben vagyunk már így is, a csajok tuti eltűnnek addigra, ha még most nekiállunk itt telefonfülkét keresni.

Meg a rendőrőrs sincs közel, és a hajléktalanszálló sem.

Meg különben is, majd valaki jön úgyis, aki észreveszi, és szól majd a hatóságoknak.

Meg amúgyis adtunk rá plusz ruhákat.

Úgyhogy ennyiben maradtunk, elmentünk és otthagytuk.

Meg tudtuk akkor is nagyon jól indokolni magunknak, hogy miért nem mentünk el segítségért.

De valahol tudtuk jól mindnyájan, hogy hibáztunk, és b-szta ám a lelkiismeretünket a dolog.

Pár nap múlva találkoztunk a fickóval, szóval végülis kiderült, hogy megúszta élve, elmeséltük neki, hogy mi volt, ő meg elmondta, hogy nem is emlékszik semmire, a padon ébredt fel hajnalban, de megköszönte a sapkát meg a pulóvert, még vissza is akarta adni, persze nem fogadtuk el.

De a mai napig emlékszek arra az érzésre, hogy hiába köszönte meg, nem keltett bennem jó érzést, sőt, inkább szégyent éreztem, mert oké, valamicskét tettünk érte, de tehettünk volna többet is, ha nem lett volna fontosabb egy olyan nevetséges, totál jelentéktelen dolog, hogy felszedjünk csajokat.

És végződhetett volna rosszul is a történet.

Szerencsére nem így lett.

De a lényeg, hogy hibáztunk - és ezt fel kell tudni vállalni és el kell fogadni, nem pedig magunkat mentegetni.

Azért, hogy ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülünk, akkor emlékeztessen minket a korábbi hibánk arra, hogy mégegyszer ne kövessük el ugyanazt.