Nem túlzás egy kicsit 2 csokiért is elzárást adni?
Nem a tolvajokat támogatom, na csak egyszerűen így akkor nincsenek arányban a dolgok a súlyosságuk szerint, hiszen az idióta változtatás miatt ezek szerint 2 csoki miatt (azaz szabsértés kategória csak) lehet 10 nap elzárást kapni fiatalkorúként is, de sokkal súlyosabb bűncselekményért pedig mondjuk egy ügyészi megrovást. Akkor hol itt az arányosság elve pl ?
Ez megint olyan baromi "jól" ki lett találva, amolyan magyar módra ..
Nincs igazam ?
És ráadásként komoly fenntartásaim vannak itt a bizonyítást illetően, amikor ez sokszor úgy megy, hogy ha főleg fiatalkorú és egyedül van, akkor mondjuk egy TESCO-gorilla egyszerűen agyonveri az illetőt, és onnantól az van, amit akar, na most ez mintha nem lenne egészen jogállami eljárás ... pedig ez a realitás ... nagyon sok olyan panasz van, hogy bizt. őrök bántalmaznak valakit olyan helyen ahol a kamera éppen nem látja ... ennyi.
Ne viccelj, nem arról van szó h én akármilyen tanár vagyok, azt csak azért írtam, mert tehát napi szinten találkozom a diákok ilyen eseteivel.
Na de amit te írsz, ne viccelj, jogilag tudod te mit követsz el? Aki pl elcsen egy csokit, az egy szabsértést, te viszont ha ilyen kartöréssel fenyegetőzöl és netán meg is teszed, az nagyon kemény súlyos testi sértés bűntett kategóriája már, szóval lehet, hogy a csokitolvajt elzárják 4 napra jelenleg, de te meg egy több éves börtönnek nézel elébe.
Szóval azért meggondolnám a helyedben ...
A karlevágást meg továbbra is csak viccnek tudom felfogni, hát ne viccelj, oké, hogy ez nem állapot, na de azért a másik végletbe se kell átmenni. A végén majd a nyilvános, vasárnap déli, piactéri megkorbácsolást szeretnéd :) Na de kérem .....
Mivel nem lehet visszaélni? Sajnos ezen az alapon minden törvény mehet a kukába, és jöhet az anarchia, mert sajnos mindenhol, és mindennel vissza lehet ölni. Tudod, egy ceruzával is lehet ölni...
Csak nem folyton a 100.000-ből egyet kéne kiemelni, hanem azt a maradék 99.999 tolvajt, akit viszont lefüleltek. Illetve, kedves kérdező, a történetedben, ahol a két volt diák, (már bocsánat) de szemét módon azzal állt, bosszút, hogy bemártották a tanárt, mert esetleg leszidta őket, na nem mondom mit érdemelnének.
És erre kéne pl megnézni a biztonsági kamerát, és máris látni, hogy mi történt. Meg mondjuk tegyük hozzá, hogy aki a boltban a zsebem felé vagy az övtáskámhoz nyúlna, lehet eltörném a kezét, aztán rendőrt hívnék mert lopni akart tőlem.
Jaj-jaj! Szegény kislányok! A szívem szakadt meg értük. Mert az egyik sokkot kapott. Atyavilág!
Hát kérdem én: kötelezte valaki őket, bármelyiket is arra, hogy lopjanak?! Hogy gyerekes csínytevés, mert azzal cukkolták, hogy nem merik megtenni?! Röhej!!! Ilyen hülyeségek folytatása, hogy fogadjunk, nem mer a vasúti sínek közé feküdni, hogy elmenjen felette a vonat! Vagy más, vagyon elleni bűncselekmény. Csak a hecc kedvéért?!
Nem azért, de a mű-, illetve franciaköröm, (frissen manikűrözött!!!) meg a méregdrága Converse cipők azért bevillantak.
Az már csak egy plusz a történethez, hogy még nem találkoztam rosszindulatú biztonsági őrrel.
""""Az már csak egy plusz a történethez, hogy még nem találkoztam rosszindulatú biztonsági őrrel.""""
Na nem akarok megint egy oldalt írni, pedig lenne miről, de akkor ezt nem egyformán látjuk, ugyanis én nagyrészt kifejezetten rosszindulatú bizt. őrrel találkozom vagy szerzek róla tudomást.
De nincs ám ezen semmi csodálnivaló!!
Vegyük példának a TESCO-t, na kérem, alkalmaz X biztonsági céget, akiknek a folyamatos alkalmazása és az alkalmazottak létfenntartása attól függ, menyire "eredményesek", kvázi kifejezetten motiváltak abban, hogy még a nem létező ügyből is ügyet csináljanak. Azt hiszem, ez teljesen logikus, hiszen az álláslehetősége múlik rajta.
Megint csak arra hivatkoznék zárásképpen, hogy rengeteg diákom elbeszélése alapján ki merem jelenteni, hogy sajnos a bizt. őrök döntő többsége bizony keményen rosszindulatú (az említett munkahelymegtartást is figyelembe véve, mint célt).
Az pedig, hogy nem találkoztál ilyennel, az nagyon logikus, hiszen amíg közönség előtt ténykedik, és van rá ezer tanú, addig nagyon udvarias tud lenni, de aztán amint valahol nincs kamera és egyedül marad az állítólagos tolvajjal, ez az udvarias hangnem mindjárt megváltozik. Nekem is volt már nem egy kellemetlenségem, csak mert pl. a zsebemből vettem ki valamit, az meg jött hozzám, hogy mutassam a zsebeimet, én pedig természetesen elküldtem a k. anyjába, mondtam neki, hogy én ugyan nem megyek vele sehova, és hívjon rendőrt, ha olyan biztos a dolgában.
Na ezzel meg is oldódott, mert persze azt már nem akarta.
Úgyhogy itt az érem másik oldala az, hogy az emberek nem igazán ismerik a jogaikat, és sak egy egyenruha láttán már mindjárt azt hiszik, kötelesek engedelmeskedni. Na azért ezt neeeeee !!
12:10-es, nem is csodálkozom rajta, hogy a legszelídebb őrnek is elszakad a cérnája, ha veled beszél. Azért nem verte ki a fogadat, amikor elküldted a ...ba, mert meg akarta tartani az állását. Neked az udvariasság annyi, hogy veled azok legyenek, te pedig a világ bunkója vagy mindenkivel.
A helyzet az, hogy vszínű provokáltál,a kamera felé úgy láttattad, hogy manipulálsz a zsebeddel. Az operátor, akinek hosszú óránkig a monitort kell figyelni, szólt az őrnek, akinek az a feladata, hogy odamenjen hozzád, megvizsgálni a helyzetet.
Ne gondold, hogy te egy különleges ember vagy, akin a szemek függnek, mert megérdemli.
Az őr a munkáját végzi, benned pedig semmi tisztelet nincs mások iránt.
A hszodból nem az derült ki, amit állítottál, hogy az őr bunkó. Sőt.
16:40
megálljon a menet!
egy bizt. őr nem hivatalos személy, semmi joga nincs se a zsebembe nézni se a táskámba, csak sokan mégis ezt elhiszik sajnos, úgyhogy döntsön a jogszerű lehetőségei között:
1, rendőrt hív és akkor meglátjuk mi a helyzet
2, azonnal eltakarodik, mert személyi szabadság korlátozása áll fenn minimum, de egy becsületsértést is súrol ezzel erősen ...
Megoldás:
Csak akkor legyen nagyfiú, ha erre 100% -osan alapos oka van, de csak mert a zsebembe nyúlok pl a pénzemért, zsebkendőért stb, nekem ne jöjjön oda ugrálni, hogy eltettem valamit ... Sztem teljesen jogos a felháborodásom, ugyanis soha nem tettem el semmit!
Sajnos ebből a beírásból megint az jön le nekem, hogy még mindig itt kísért ez az átkos múlt, és hiába nincs semmivel se több joga, mint bármely más állampolgárnak, sajnos egy egyenruha, meg netán egy rádió a kézben csodát művel, és azt hiszi, ettől neki hatalma lett mások felett.
Na ezt kéne rendbe tenni egyszer és mindenkorra, de nagyon gyorsan, mert ez így nem állapot. Mindössze jogállamisághoz méltó fellépés kellene, semmi több! Akkor meg mi a probléma? Márpedig jogszabály szerint úgy van, ahogy leírtam, és egy percet se tartóztathat fel.
Érdekes, hogy nekem ebből egyszer kellett csak egy tescoban hangos cirkuszt csinálnom, na azóta oda se mernek jönni hozzám. De sajnos csak így lehet kikényszeríteni a jogszerű eljárást.
Olyan furcsa, hogy itt Magyarországon az emberek a beletörődő mentalitásukkal szinte minden sérelmet elviselnek, és valamiért az emberi méltóság az úgy a leghátsó helyen van.
Tudod te mit kapna egy bizt. őr a nagy Nyugaton ha ilyet megengedne magának???? Minimum a munkahelyét vesztené el, de természetesen becsületsértésért beperelné az illető.
(Bár milyen érdekes, civilizált országokban én még nem is láttam bizt. őrt, pl Franciao, Spanyolo ... a többit nem tudom, sőt mondok jobbat, az emberek úgy vásárolnak, hogy ha nincs túl sok áru amihez kocsi kéne, akkor lazán beteszik a zsebükbe, aztán a pénztárnál meg kiteszik ... ennyi. Na jogilag ez nálunk se minősülne lopásnak, ennek ellenére már rád ugranak azonnal.)
Lehet hogy két csokiért túlzás az elzárás, de a gutaütés kerülget, amikor látom, hogy az élelmiszerboltokban a jóképességű fiatalok egy komplett étkezést lebonyolítanak
-felvágott,péksütemény,gyümölcs,üdítő,édesség - papírokat,
dobozokat ide-oda bedugdossák, aztán egy üveg ásványvízzel a pénztárhoz ballagnak. Ez etikus?
És az üzlet hiányát beépítik az eladási árba, amit én fizetek meg.Na akkor itt is hol az arányosság elve kisbarátom? Hetente többször járok a Tescoba, engem még egy gorilla sem vert el, Mit gondolsz, miért?
Érdekesek a kommentjeid!!! Bizonyára minden alkalommal ugyanaz a személyzet dolgozik a biztonságiaknál mikor te mész vásárolni, és megy a riadólánc: figyelem, ezt a vevőt békénhagyni!!! Nem gondolod, hogy röhejes a kijelentésed, hogy 1x balhéztál, azóta békén hagynak? Tán kinn a képed a kamerafigyelőknél?
Vásárlótérben sem a Tescoban, sem az Auchanban nem láttam még biztonsági őrt. Ők a kasszákon, vevőtéren kívül szoktak grasszálni. Engem számtalanszor kértek meg vásárlás után, hogy belenézhetnek-e a táskámba, bevásárlókocsimba. Nagy hátitáskával, és bevásárlókocsival tudok menni, mert autóm nincs. Mivel soha semmi félnivalóm nem volt, és nagyon udvariasan kértek meg, mire pattogtam volna? Mikor a pulóverem a táskámban volt, megkért, mivel ő nem nyúlhat bele, felemelném-e hogy lássa, mi van alatta. Nem éreztem megalázottnak magam egy alkalommal sem. Nem bámultak rám az emberek, szép szóval, mosolyogna intéztük el minden áruházban a dolgot. Ő a munkáját végzi, akár az ellenőr a tömegközlekedési eszközökön. Ott is azok vannak kiakadva, akiknél valami hibádzik. Meg sok 65 év feletti, aki fel van háborodva, milyen alapon kérik, hogy mutassa meg a személyijét, amivel igazolja, hogy jogosult az ingyen utazásra. 1 alkalommal láttam olyat, amikor egy hölgy utasnak a kezéből kivették a személyit, alaposan megnézték, és az utasnak fülig ért a szája örömében, hogy nem hitték el róla, hogy elmúlt 65 éves. Ilyen EMBEREK is vannak, csak nem vagyunk egyformák.
Te meg hisztizz nyugodtan azokkal, akik végzik a dolgukat, legyél a sértődött állampolgár. Nyugodtan keltsd a feszültséget, a többség úgysem ért veled egyet. Csak magadat minősíted, járatod le a baromi nagy öntudatoddal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!