Ezt mégegyszer el lehet játszani a rendőrséggel?
Jármű öknényes elvétele miatt vagyok elnarasztalva a rendőrség előtt, sőt több cselekményt elkövettem. Úgy fogtak meg a verdával, hogy 50 km/h-s szakaszon 120-szal mentem. Multkor beidéztek, de nem mentem el, ugyanis elmentem a háziorvoshoz, doktornő beteg lettem, influenzaféle, egy igazolást tessék már adni, azt beküldtem a rendőrségre, aztán ki is mentettem magam. Most jött az új idézés, hogy be kéne menni. Az az érdekes, hogy nem meghallgatás lesz, hanem eleorvosi vizsgálat, mindegy rendes rendőrségi idézés. Ha megint elmegyek az orvoshoz, hogy már megint lebetegedtem, hányok, tessék már egy igazolást adni, mégegyszer elküldöm, hogy megint beteg vagyok, működik még másodjára?
Mert, ha vki nem jelenik meg, viszik. De ha van orvosi igazolás, hogy beteg az illető, akkor új időpontot adnak. Meglehet mégegyszer csinálni?
Ilyen szabály nem létezik :) csaxolok.
De ringasd magad ebben a hitben, aztán majd nehogy meglepődj.
Pont olyan vagy mint a két cigánygyerek speciálba. Aztán azokis megkapták speciálba
"Ha az elővezetés másként nem teljesíthető, az elővezetett személyt a rendőrségen a szükséges ideig - legfeljebb 12 óra időtartamra - vissza lehet tartani."
Akkor ezt miért találtak ki "okoska"?
Látjuk, hogy nem értesz hozzá, azért válaszolunk. Ha valaki nincs otthon napközben semmikor, akkor hogyan kéne elővezetni? :) Pl. akkor, amikor biztos otthon van :D
Játszál csak ezzel...
Simán csinálhatja azt a rendőrség, hogy 2 járőr oda áll a lakhelyed elé és mikor látják, hogy hazamész, elcsípnek...
Csak ez mind Neked fog fájni a költségeket illetően, az eljárás végén! ;)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!