Ezt mégegyszer el lehet játszani a rendőrséggel?
Jármű öknényes elvétele miatt vagyok elnarasztalva a rendőrség előtt, sőt több cselekményt elkövettem. Úgy fogtak meg a verdával, hogy 50 km/h-s szakaszon 120-szal mentem. Multkor beidéztek, de nem mentem el, ugyanis elmentem a háziorvoshoz, doktornő beteg lettem, influenzaféle, egy igazolást tessék már adni, azt beküldtem a rendőrségre, aztán ki is mentettem magam. Most jött az új idézés, hogy be kéne menni. Az az érdekes, hogy nem meghallgatás lesz, hanem eleorvosi vizsgálat, mindegy rendes rendőrségi idézés. Ha megint elmegyek az orvoshoz, hogy már megint lebetegedtem, hányok, tessék már egy igazolást adni, mégegyszer elküldöm, hogy megint beteg vagyok, működik még másodjára?
Mert, ha vki nem jelenik meg, viszik. De ha van orvosi igazolás, hogy beteg az illető, akkor új időpontot adnak. Meglehet mégegyszer csinálni?
Engem?! Én írtam a határozatot az elővezetésről.
Elmondom neked hogy megy ez, előállítanak hajnalba, hisz akkor valószínűleg alszol, az 8óráig tarthat, és szépen megvárod a fogdán míg reggel bemegy az aki elővezettetett.
Az első tárgyaláskihagyásnál csak simán telefonál a bíróság a rendőrségnek, hogy lehetőleg pár órán belül kerítésenek elő.
Ha később sem leszel meg, és van még egy tárgyalásod kitűzve, akkor a rendőrök már rutinosan, akár éjjel is érted mehetnek, reggel 8ig, vagy amikor a tárgyalás kezdődik, szépen elülsz addig a rendőrségi objektumban, türelmesen, ahogy a 14-es is írta.
Gyanús vagyok, hogy ilyeneket írok, tehát bűnöző vagyok?
Tehát csak a bűnöző ért a témához. Bíró, jogász, rendőr etc biztos nem. :D
1-2x eljátszható ez, hogy nem jelensz meg a rendőrségen, de utána vagy elővezetnek vagy megkérdezik az orvost, hogy valóban beteg vagy e.
De z is lehet, hogy nem is kell az orvost megkeresni a rendőrségnek, mert magától rájön, hogy kamuzol és az orvos szivat meg.
Pl. elküld egy fájdalmas vizsgálatra... utána elmegy a kedved az egésztől.
Jah és a rendőrség annyiszor számoltatja fel a szakértő díját akárhányszor nem jelentél meg... 1 alkalom 90.000 t.
"ha 8 órakor lenne, ha közel a rendőrség, fel 8-kor is elég az elővezetés"
Nem te fogod megszabni nekik, hogy mikor álljanak rá készen, hogy téged vezetgessenek. Fél 8-kor lesz jobb dolguk is, mint veled foglalkozni.
Aki szerint hajnal 3 órakor mennek elővezetni, az nagyon nincs otthon a témában (én sem), de ti sem.
Az elővezetést a napnak a hatodik és a huszonnegyedik órája között hajtják végre. Egy másik részben pedig azt írja, hogy a napnak a hatodik és a huszonkettedik órája között hajtják végre. A GOOGLEA BARÁTOM VOLT. Azaz este 10 vagy éjjfél és reggel 6 között nem vezetnek elő. Esetleg ha valakit köröznek, lehet hajnali 3-kor mennek, de maradjunk az elővezetésnél. Erre mit mondtok? Okoskák :).
"Egy másik részben pedig azt írja"
Ki? Mi? Hol? Mit mond a barátod? Ne csak megtalálj vele valamit, hanem azt is nézd meg, hogy honnan származik az információ, mert a neten minden hülye írhat bármit.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!