Jobbik. Valóban szélsőségesek lennének?
Most mit mondjak? Az a kép is egy öngól?:D
Akkor nézzük meg ezeket, ezek már több bizonyítékot mutatnak:
És miért is van a Jobbik mint a patás ördög beállítva? Csak azért mert visszaadnák az országot a magyaroknak?
Vagy nektek továbbra is ez a mókus kerék kell, amiben haladva 100 múlva élő magyar már nem lesz a Kárpát-medencében?
Ezekből én meg olyan következtetéseket vonnék le amiért kitörölnék a kommentet, úgy hogy mindenkinek a fantáziájára bízom hogy értékeljék a """magyar"""-nak hazudott eddigi nagy pártokat és tetteiket törekvéseiket.
Eddig az egyetlen kifogás a Jobbik ellen a "rasszizmusa", hát megmondom őszintén engem mint magyar, rohadtul nem érdekel egyik kisebbség sem, meg az se hogy nekik valami nem tetszik. Megmondta a vezetőjük is anno, "El lehet innen menni". Nekem mint magyarnak, a Jobbik megfelelő, én nem félek tőlük, akkor mit érdekeljen engem hogy akinek vaj van a füle mögött az fél tőlük?
A "Budai"-nak üzenem több helyen rúgott már megint öngólt, ám ezúttal odafigyelek hogy helyesen írjam le a dolgokat:
"1 millió cigány becslése picit túlzás, de fogadjuk el, én 800e-t szoktam számolni. Ők megkeseríthetik mondjuk fejenként 2 másik ember életét, szerintem ez fair becslés."
Köszönöm, te is beismered hogy megkeserítik az emberek életét, ami már önmagában elég lenne a drasztikus fellépésre ellenük (polgárháború ha úgy tetszik) mint ami majdnem kirobbant Bulgáriában.
Idióta becslés hogy fejenként 2 embernek nyomorítják meg az életét, átlagban élnek 70 évet, ebből talán csak 10 évet inaktívak, szerinted akkor 60 év alatt mennyi embernek tudnak ártani? Vagy egy betörő is csak 2x tör be egész életében?
Vagy csak ugyan ahhoz a cirka 2 millió Jobbikos törnek csak be?
Látod te ott élsz az üveg burkodban, és azt sem tudod mi zajlik a világban de osztod az észt a hülye álomvilágod alapján. Menjél már le vidékre is kérdezd már meg az embereket mit gondolnak a cigány témáról. De persze ne a nagyvárosokba menjél, hanem olyan helyekre ahol mezőgazdaságból élnek a dolgozók, házakban, falukban, falvakban, tanyákon. Vagy a szerencsétlen öregeket akiknek egy ilyen mocskos világot kell megélniük egy végig dolgozott élet után. Simán benne van a pakliban hogy egy betörés alkalmával meg is ölik a 40 kilós 80 éves öregeket.
Részt vettél már egy ilyen Jobbik lakossági fórumon?
Majd ott elmondja neked akárki hogy a cigányok rohadtul nem liberálisak, és rohadtul az ellenkezőjét képviselik annak az "eszmének" ami túlvédi őket.
Egy igazi liberális felemelné a szavát az öregezés és a cigány bűnözés ellen is, de nem teszik !
Ha meg egy magyar párt kirakja a sáros csizmát az asztalra, fel vannak háborodva.
Milyen hozzá állás ez hogy a kisebbség terrorizálhatja szabadon a többséget? Hol liberális ez? Hol baloldali gondolkodás ez? Hol demokratikus? Ez a kisebbségi probléma egy olyan daganat a nemzet testén amit már nem lehet egy algopirinnel gyógyítani. Ide már szike kell. A daganat persze hogy le nácizza meg mindent elkövet a szike ellen, de attól az ország még ugyan úgy haldoklik tovább amíg a daganat benne van és parancsolhat.
Idézem a Jobbikot: "Nem mi vagyunk a szélsőségesek, hanem a helyzet az országban!"
Aki ezt nem hajlandó beismerni az hülye, vagy másokat is hülyeségben akar tartani, ergó árt nekik !
"Én őszintén szólva Jobbik szavazó vagyok, csak az a kérdés foglalkoztat, hogy akik szerint a Jobbik egy szélsőséges "náci" párt, a fősodrású médián kívül, olvasott vagy hallott-e valamit a jobbikról, esetleg olvasta-e a programjukat? Mert ha nem, akkor nem ártana elolvasni a programjukat vagy elmenni egy lakossági fórumra. Én magamat konzervatív gondolkodásúnak tartom, és szerintem a Jobbik mint párt inkább konzervatív, egy kisebb szükséges radikális gondolkodással."
A kérdés inkább az, hogy te ismerted-e a Jobbikot mondjuk 6 éve. Vagy csak most lettél szimpatizáns, amikor kiskutyákkal meg mosolygós családokkal kampányolnak, mikor végre belátták, hogy a cigányozással meg zsidóuralmas elmebeteg rémképekkel már nem jutnak hatalomra? A magyar gárdás korszak kimaradt? :)
Mert szted nem az?
-halálbüntetés
-kasztrálás
-homoszexualitás üldözése, büntetése
és stb stb. Mi kell még a szélsőségességhez? De nem ez a legnagyobb bajuk egyébként. Sokkal nagyobb kárt okoz az agynélküliség, azaz h minden radikális gondolatuk a teljes tudatlanságon ill. félreértelmezésen alapszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!