Mit szólnátok ahhoz, ha választáskor csak azok szavazata lenne érvényes, akik rendelkeznek némi IQ-val és tudják is, hogy miről szavaznak?
Itt arra gondolok, hogy szavazni csak olyan ember szavazhasson, aki rendelkezik minimális értelmi színvonallal, illetve tisztában van a kérdéssel is.
Többször felmerült bennem, hogy nagyon sok esetben olyanok mennek el szavazni, akiknek voltaképpen haloványlila fogalmuk sincs arról, hogy miről is döntenek. Ilyen volt pl. a vizitdíjról való szavazás. Most nem az a lényeg, hogy mire szavazott az ember. De rengetegen voltak, akik a legalapvetőbb fogalmakkal sem voltak tisztában, azt sem tudták, hogy mit jelent az egész. IQ szintről meg már ne is beszéljek (nagyjából valahol az erdei pajzsika szintje körül). Tehát ennyi erővel egy jobb képességű kisiskolás is X-elhetett volna.
Arra gondoltam, hogy hasznos lenne egy olyan rendszer, amelyben az X-eléskor egyúttal feltennénk a szavazónak pár kérdést is. Nem kell nagy dolgokra gondolni, tehát nem integrált számítási feladatot kellene megoldani. Mondjuk lenne 5 kérdés. Ebből 2 (esetleg 3) olyan, mint ami az IQ tesztekben szokott lenni, tehát az értelmi színvonalat nézi. A többi meg olyan, ami az aktuális választási dologgal kapcsolatos, illetőleg az átlag műveltséget értékeli. Teszem azt a mostani választáskor benne lenne, hogy "Ki Magyarország köztársasági elnöke?", vagy "Mi Magyarország államformája?". És itt lenne mondjuk 4-5 lehetséges válasz, amiből megint csak X-elni kellene. Ha az 5 kérdésből legalább négyet nem jól X-el, akkor a szavazata érvénytelennek minősül. Persze ezt neki nem kell tudnia (meg senkinek sem), nem tudódna ki. Tehát senkinek a joga nem sérülne. Egyszerűen csak lenne 5 kérdés, amit a választási nagyokosok kitalálnak (és ami a szavazás napjáig titkos lenne), és a szavazólapon egyben felteszik azt is a jóembernek.
Persze ezt a legtöbb párt egyből kijátszaná, és miután az első ember bement a kerületben, kijövetel után a helyes válaszokat megmondja a többieknek. Ezért talán még jobb lenne, ha írnának vagy 100 ilyen kérdést, és a szavazólapokon mindenkinek véletlenszerűen jutna ebből öt.
Nehéz lenne megoldani, de szerintem hasznos lenne.
Esetleg megoldás lehet, hogy elektronikus szavazás lenne valami olyan terminálokon, mint a bankautomata. Bemegy a jóember, bedugja a személyi igazolványát (mint a bankkártyát), megkapja, hogy kire lehet X-elnie, ott megnyomja a gombot, majd megkapja az 5 kérdést is egymás után, amire válaszolnia kell. Ezzel ki lehetne küszöbölni azt, hogy olyan emberek döntsenek az ország sorsáról, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy miről is szavaznak egyáltalán, és akiket egyébként is nagyon könnyen megvezetnek, manipuilálnak.
Szerintetek?
15:30 vagyok
Nincs semmi baj a világmegváltással, születhetnek ilyenből nagy eszmék :) A demokrácia eszméje is így kezdte valaha, egy ötletként.
A demokráciaellenességgel sincs baj úgy alapjáraton szerintem, egy királyság, egy diktatúra, de rengeteg államforma lehet működőképes, mindegyiknek ugyanúgy megvannak az erősségei és a gyengéi. Csak ahogy már írtam, per pillanat Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy kiszálljon a demokrácia-játékból.
Ez se halva született ötlet, hasonlóakat kitaláltak már pár évtizeddel korábban is. Csak sajnos be kell látni, hogy egy ilyen rendszernek lennénk olyan következményei, amik a mai, általános demokratikus értékrendek szerint nem elfogadhatóak.
„Volt itt az oldalon egy idióta aki azt mondta, hogy csak azok szavazhassanak akik 500 ezret keresnek havonta. Na ez sem sokkal jobb.”
Ez se hülyeség. A plutokrácia egy működőképes államforma, ilyen volt az ősi Görögország, Karthágó, Velence, Firenze, Genova. Működtek! Nem hülyeség, csak a mai értékrenddel ellenkezik. Félre ne értsetek, én se szeretnék plutokráciában élni.
Geniokrácia, amiről ez a kérdés szól, tudtommal még nem volt sehol, csak bizonyos filozófiai irányzatok követői találták ki, de nem lett megvalósítva. Ennek ellenére szerintem működőképes lenne. Most ha belegondoltok, a geniokrácia, ahol az intelligencia irányít, miben rosszabb, mint a demokrácia, amiben a népszerűség irányít? Semmiben. Mindkettőnek vannak erősségei és gyengéi, tény, hogy a geniokráciában előbb-utóbb felbukkannának fasiszta, diktatórikus jellegek, amit viszont nem biztos, hogy szeretnénk.
A válasz megírásának időpontja: ma 15:30
"A mai rendszer valóban nem tökéletes demokrácia."
Egyáltalán létrehozható demokrácia? Szerintem nem. (Mindegy, nem ez a téma. :) )
"te viszont ugyanezt tennéd, csak intelligencia alapján. Ugyanolyan igazságtalan lenne az a rendszer is, mint ez."
Így van, valahol igen. De még mindig hatékonyabbnak tartanám, mint a mostanit.
"Egy demokrácia nem attól demokrácia, mert az van, amit a nép akar."
Világos, amit írsz. De mint fent is írtuk, csak a mérték különbözik. A mai sem demokrácia igazából, meg az enyém sem teljesen. De mint ahogy a mostanit nevezhetjük annak, úgy az enyémet is. És máris demokrácia az is. ;)
"Gondolom te sem úgy gondoltad, hogy mindenki személyesen elslattyog a parlamentbe, és ott előadja a mondandóját :)"
Persze, hogy nem. inkább csak arra akartam kitérni, hogy a képviselő (akit megválasztanak) nem egy általánosan ismert csoportot képvisel, hanem azt a konkrét csoportot, aki őt jelöli. Ebben lehet valásos, ateista, munkás, értelmiségi, hajléktalan meg ezernyi más is. Így értettem az egyéni dolgot.
Egyébként értem a példád az értelmiségi dologgal. de ez felvetne egy olyan dolgot, amit te kihagytál.
Mégpedig azt, hogy az értelmiségi (nevezzük így, bár egy egyszerű "ki mag Maygarország köztársasági elnöke" színvonalú kérdést azért igen sokan megválaszolnának, nem csak értelmiségiek) felfogná azt, hogy mi az ország érdeke (legalábbis jobban, mint most a szavazók). Tehát nem csak az alapján döntene, hogy neki mi a pillanatnyi érdeke hanem figyelembe venné azt is, hogy ugyan ő értelmiségi, de attól függetlenül szükség van a szakszervezeteket is támogatni, meg a mezőgazdasági alapot is növelni. Tehát reálisabban értékelne, mint az a munkanélküli pl., akinek ezekről halovány sejtelme sincs.
Hatékonyabb lennne valamivel a rendszer.
A válasz megírásának időpontja: ma 15:36
"Elolvastam, de egy értelmetlen kérdésre mást nem lehet válaszolni. Nem bírom az ilyen világmegváltós dolgokat, pláne az ilyen demokráciaelleneseket."
Ha nem tetszik, nem kell válaszolni. Senki nem kért rá. Ha nem bírod, akkor vagy ne válaszolj, vagy vedd be a gyógyszeredet. Demokráciaellenességről meg szó sincs - bár láthatóan fogalmad nincs róla, hogy mit is beszélsz.
A válasz megírásának időpontja: ma 16:04
"Csak sajnos be kell látni, hogy egy ilyen rendszernek lennénk olyan következményei, amik a mai, általános demokratikus értékrendek szerint nem elfogadhatóak."
De feltéve, hogy megszavazzák (nem csak nálunk), és mindenhol működik (és ne adja az ég, még demokráciának is nevezik), akor mi van? :)
"Most ha belegondoltok, a geniokrácia, ahol az intelligencia irányít, miben rosszabb, mint a demokrácia, amiben a népszerűség irányít? Semmiben. Mindkettőnek vannak erősségei és gyengéi, tény, hogy a geniokráciában előbb-utóbb felbukkannának fasiszta, diktatórikus jellegek, amit viszont nem biztos, hogy szeretnénk."
Ezzel egyetértek. Az általam felvetett verzióban megint csak a mérték a kérdés, akárcsak a mai demokráciában (mint ahogy írtam is). A mostaninál a határt 18 éves kornál húzták meg. Az enyémnél meg mondjuk 70 IQ-nál (ez nem pontos, mivel nem IQ tesztet kellene tölteni, de fogjuk rá).
A mainál a limit lehetne 25 év is. Mint ahogy az enyémnél is 120 IQ. Ha az a cél az utóbbinál, hogy minél többen szavazhassanak, akkor levisszük a szintet mondjuk 50 IQ-sra. (Azt már csak megcsinálja mindenki, nem? :) )
Ami még eszembe jutott.
Mit szólnátok alkoholos (esetleg drogos) befolyásoltság ellenőrzéséhez a szavazóhelyeken?
Odamenne a jóember, belefújna, és ha alkoholos állapotban van (a limit lehet hasonló, mint az autóvezetésnél is), akkor nem szavazhat.
Egyik esetben autót vezet, és azért nem szabad innia. Emitt a következő 4 év sorsáról dönt.
Vagy kezdek már kicsit túl utópsztikus lenni? :))
"
Ha nem tetszik, nem kell válaszolni. Senki nem kért rá. Ha nem bírod, akkor vagy ne válaszolj, vagy vedd be a gyógyszeredet. Demokráciaellenességről meg szó sincs - bár láthatóan fogalmad nincs róla, hogy mit is beszélsz.
"
Elfogytak az érvek, megy a személyeskedés? Az értelmi színvonalad alapján, te már nem is szavazhatnál. Ha nem kértél meg rá, hogy válaszoljak, minek tetted fel a "kérdést"? Gyógyszer? Én nem élek ilyesmivel, ne magadból indulj ki, kicsivirág. Olvasgass kicsit a demokráciáról, mielőtt világmegváltósdit játszol!
1. Alapvetően nem érted, miről szól egy választás. NEM arról, hogy "döntünk az ország sorsáról", az ország sorsáról ugyanis a törvényhozó, sőt még inkább a végrehajtó hatalom dönt. A választáson a törvényhozókat választjuk. Más szavakkal: a választáson minden ember KINYILVÁNÍTJA, hogy NEKI mi tetszik, neki mi kell. A professzor bonyolultan fogalmazza meg az igényeit, a melós egyszerűen, de mind a ketten szavazat segítségével közlik, hogy mit akarnak, őket kik képviseljék. Majd ezek után döntenek az ország sorsáról azok, akik képviselik a szavazókat (pontosabban az általuk megválasztott kormány). Hozzáértésre a kormánynak van szüksége, nem a választónak. A választónak nem MUNKÁJA az, hogy "jó" szavazatot adjon le, mert nincs jó és rossz szavazat, hanem a választónak JOGA arra szavazni, akire akar. A JOGÁval pedig minden cselekvőképes ember tud élni. Intelligensnek nem a választónak, hanem pl. a pénzügyminisztérium osztályvezetőinek kell lennie, mert ők készítik elő a törvényeket.
2. Még ha választónak lenni nem is joggal való élés lenne, hanem valamiféle vezető beosztás, munka stb., szóval aminek gondolod ("dönt az ország sorsáról"), akkor is teljesen hibás gondolat pont az IQ-t mérni. Az IQ nem túl hasznos mérőszám, mert nem specifikus, magyarul jópofa, de nem túl hasznos.
3. Kérdőív államformákról stb.: ezzel szintén nem zárod ki sem a buta, sem a gonosz embereket. A teszt vagy kevés kérdést tartalmaz, ekkor a tesztkönyvet bárki be tudja magolni. Vagy sok kérdést tartalmaz és nehéz, ekkor pedig csak a politológusok és a nyugdíjasok fognak szavazni (mert a nyugdíjasok érnek rá bemagolni). Van ennek értelme? Nincs.
A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 09:03
"Elfogytak az érvek, megy a személyeskedés? Az értelmi színvonalad alapján, te már nem is szavazhatnál. Ha nem kértél meg rá, hogy válaszoljak, minek tetted fel a "kérdést"?"
Te szerencsétlen, figyelj már! Te írtad, hogy értelmetlen a kérdés. Ha szerinted értelmetlen, akkor minek válaszolsz? Minek írsz ide? Van, aki szerint értelmes. Ők válaszolnak. Nekik lett feltéve a kérdés is. Szerinted nem értelmes. Akkor minek írsz? Vagy csak értelmetlen vagy te is? (Nyilván, bár ez látszik is.) Esetleg csak kényszert érzel, vagy mi? Mondom: gyógyszer!
"Gyógyszer? Én nem élek ilyesmivel"
Pedig nem ártana. Manapság már sokféle gyógyszer van, ami nyugtatólag hat az elmére. Neked sem ártana bevenned ... pár maroknyit.
"Olvasgass kicsit a demokráciáról, mielőtt világmegváltósdit játszol!"
Hiába olvasok, és hiába írok róla, ha te nem vagy képes felfogni. Nem foglak itt tanítgatni. Majd egyszer elmész iskolába is, utána ott majd jól megtanítják. Nem fizetni nekem senki, hogy itt oktassalak.
Mondtam már, ha nem tetszik a kérdés, ne írj ide. Van ezernyi más kérdés is, válaszolj azokra.
De persze ha kényszert érzel, hogy válaszolj (csak mert elgurultak a gyógyszereid, vagy mert eleve be sem akarod venni őket, még az ápolóid akarata ellenére sem), akkor írjál ám nyugodtan. Nehogy nekem azért verd szét a monitorodat dühödben, mert azt mondtam, ne írj ide. Ha ideges vagy, írhatsz, persze. Legfeljebb majd röhögök egyet az erőlködéseden. Problémát nem fog okozni. Csak a monitort kíméld, mert drága. ;)
A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 19:51
Ez így van. Ezért is van az, hogy nem minden kérdés IQ jellegű.
A sorozatgyilkkosok meg ma is szavazhatnak, feltéve, ha nem buknak le. ;)
A válasz megírásának időpontja: tegnap 16:01
1. Pontosítsunk akkor. A választáson KÖZVETETTEN döntesz az ország sorsáról. Így jó? :)
"Intelligensnek nem a választónak, hanem pl. a pénzügyminisztérium osztályvezetőinek kell lennie, mert ők készítik elő a törvényeket."
Értem én. De azért az sem árt, ha a szavazó tisztában van azzal, hogy miről szavaz. Nem?
2. "akkor is teljesen hibás gondolat pont az IQ-t mérni"
Te sem figyelsz. Kiragadtok részleteket. Az IQ mérés csak hozzávetőleges mérés, és CSAK EGY RÉSZÉT képezi az egésznek. (Meg azt ugye te sem képzelted, hogy egy komplett IQ tesztet töltetnek ki az emberekkel?) De mondtam már, hogy akár az összes kérdés is lehet nem IQ jelegű, tehát oylan, ami az aktuális választással kapcsoaltos.
3. "ezzel szintén nem zárod ki sem a buta, sem a gonosz embereket"
Kizárni csak azokat akarom, akiknek nincs fogalma arról, hogy miről szavaz. Senki mást. felőlem lehet hülye is, mint a "főd", de legalább tudja már, hogy miről szavaz!
"A teszt vagy kevés kérdést tartalmaz, ekkor a tesztkönyvet bárki be tudja magolni."
Megint nem olvasol. Miért???
Leírtam. Nincs tesztkönyv. vannak kérdések, de senki nem tudja, mi lesz. Akor tudja meg, mikor odamegy szavazni, és bemegy a fülkébe. nincs mit készüljön rá, nincs KRESZ könyv, amit bemagolva tud szavazni. Vagy tisztában van a legeslegalapvetőbb dolgokkal, vagy nincs.
Egyébként értem az érveidet, és el is tudom fogadni. Így köszönöm a te válaszodat is. Be-X-eltem még egy ellenzést. ;)
Könyörgöm, legalább olvassátok már el, hogy mit írtam, mielőtt válaszoltok! Köszi.
Nincs neked jobb dolgod mint minden kommentet leszólni?
Nem normális dolog hogy azt hiszed te szartad a spanyolviaszt és csak neked lehet igazzad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!