Mi a jobb? Diktatúra vagy demokrácia?
Tekintsünk el a történelmi/gyakorlati példáktól, és tegyük fel, hogy mindkét esetben egy ideális megvalósulásról beszélünk, azaz a betű szerinti demokráciáról és diktatúráról. Ne csak szavazunk, hanem indokoljunk is!
Szerintem a diktatúra jobb, mert az embereket egy irányba tereli, megvalósítja az egységet, és gátat szab a szélsőséges megnyilvánulásoknak (mindenki hagyja most otthon a politikát, embere válogatja, mit tekint szélsőségesnek), ugyanakkor nem nehezebb boldogulni benne, mint egy demokráciában. Viszont van egy erőteljes nevelő hatás, ami irányt is mutat. Egy diktatúra népe az a diktátor alattvalója, egy nép. Egy demokráciában ez nem annyira igaz.
Azért kértem, hogy tekintsünk el a tényektől, hogy ne jöjjön szembe a "kommunizmus jó, csak rosszul valósították meg" hablaty. Illetve azért, mert a fejlettség szintén szubjektív. Magyarország pl. demokrácia és nem fejlett. Kína diktatúra, és fejlett. Gazdaságilag. Tényleg erről kell beszélnünk? Lehet olyan szempontokat találni, ami a diktatúrák irányába billenti a mérleget. Illetve az is kérdéses, hogy a nyomor szülte-e a diktatúrát, vagy a diktatúra szülte a nyomort?
Az érvelésem tényleg világnézeti, de ettől még nem rossz. Kivételesen nem az abszolút igazságot kutatom, hanem szubjektív véleményekre vagyok kíváncsi, esetleg elindít a téma egy kisebb vitát.
Mint egy előttem szóló már írta közbe, de én is egy kis Észak Koreai "túrát" javasolnék.
Már bocs de te egy hülye vagy.
Még a legcsövesebb Európai demokratikus országokban is jobb kb az életszínvonal mint a diktatórikus országokban.
A diktatúra nem szül nyomort, nézd csak meg a Kádár-korszakot. Nyomor volt? Tán jobban is éltek az emberek, mint ma, mert mesterségesen fenntartották a jólétet, ami aztán végül a rendszer összeomlásához is vezetett.
Nem ez a lényeg itt! Hanem az, hogy diktatúrában nincsen szabadság, megvan ugyan a munkád és az alap ellátásod, de nem tudsz előre jutni! Nem lehetnek céljaid azon kívűl, hogy a rendszert működtesd. Gyakorlatilag a fejlődés gátja egy ilyen rendszer. El sem tudom képzelni, hogy ez valakinek jobban tetszik, mint egy olyan rendszer, ahol szabadon leírhatsz bármit, szabadon tanulhatsz bármit, szabadon szidhatod a kormányt, elutazhatsz a világ bármely részére, nem kell félned, hogy most éppen mit szabad mondani, mert a szomszéd feljelent, hogy saját magát előnybe helyezze. Tényleg hihetetlen, hogy ilyen kérdés felmerül valakiben. Szabadság vagy rabság. Kb ezzel egyenértékű ez a kérdés.
"Viszont van egy erőteljes nevelő hatás, ami irányt is mutat."
nincs vallás nincsen értelmiség vagy elvan halgattatva. könyvégetések meg hasonlók úgyhogy nevelő hatásról ne beszéljünk diktatúra esetén.
+gazdaságilag is sok hátránya van
A diktatúra egy hülyeség. Szinte mindig együtt jár az erőszakkal, és általában úgyis demokráciával végződik, szóval egy bukott dolog. Általában szerves része a protekcionizmus, a demokráciánál nagyságrendekkel nagyobb mértékben. A diktatúra azok szerint jobb, akik nem találták meg a számításukat a demokráciában.
Egyébként azt is észrevettem, hogy a diktatúra támogatói mindig félnek valamitől.
Arra kíváncsi lennék, hogy a sok jobbikos mennyire örülne Rákosi visszatérésének, és a sok kommunista mennyire örülne Szálasinak. Ugyanis erről szól a diktatúra.
Ideális megvalósulás esetén egyértelműen a demokrácia, mivel tökéletes működése esetén elméletileg a teljes közösség tudását használják fel, így a problémák hatékonyabban oldhatók meg, mint egy központ
ilag irányított diktatúrákban, valamint a nem hatékony vezetők könnyebben lecserélhetők.
Egyébként nem igaz, hogy az életszínvonal mindenképp alacsonyabb a diktatúrákban. Kuvaitban például rendkívül jól élnek az emberek pedig diktatúra, míg mondjuk a demokratikus Botswanában nem.
22:04
"Azért kértem, hogy tekintsünk el a tényektől"
A tényektől nem lehet eltekinteni, amikor olyan gyakorlati témáról beszélünk, mint a politika. A politika a valósággal foglalkozik, nem a képzelettel.
"Magyarország pl. demokrácia és nem fejlett. Kína diktatúra, és fejlett. Gazdaságilag."
Magyarország utcahosszal fejlettebb gazdaságilag, mint Kína. Alapvető dolgokat nem tudsz a világról, szerintem még elég kicsi lehetsz. Olvass sokat.
"Tényleg erről kell beszélnünk? Lehet olyan szempontokat találni, ami a diktatúrák irányába billenti a mérleget."
Lehet, hogy lehet, de még egyet sem hallottam.
Egyébként ha részletesen érdekel a téma, olvasd el a Politikát Arisztotelésztől. De, fájdalom, már ő is gyakorlati példákat használt.
"Illetve az is kérdéses, hogy a nyomor szülte-e a diktatúrát, vagy a diktatúra szülte a nyomort?"
A nyomor és a diktatúra régebbi, mint a jólét és a demokrácia. Így értelmesebb azt kérdezni, hogy melyik lett előbb egy országban: jólét vagy demokrácia. A válasz pedig az, hogy ez változó, de általában egy bizonyos fejlettségi szintet csak demokráciák tudnak meghaladni.
A diktatúra nem "nyomort szül", hanem lemaradást, lassú fejlődést, lemorzsolódást. A világ tele van ennek a példáival.
"Kivételesen nem az abszolút igazságot kutatom, hanem szubjektív véleményekre vagyok kíváncsi"
Szubjektív véleményem az, hogy a diktatúrák rosszak. Gyengék, törékenyek, nem hatékonyak, és emellett még visszataszítóak is. Nagyon kevés sikeres diktatúra volt. Nem érdemes a téteket a diktatúrára tenni.
Aki ilyen kérdést tesz fel, egyértelműen semmilyen, vagy nagyon fals információkkal rendelkezik a múltról.
Persze elméleti síkon maradva... ha a diktátor, akit istenít a népe, nem volna olyan önző és erőszakos mint a diktátorok általában, akkor előbb utóbb demokráciához jutnánk vissza, hiszen belátná hogy lehetnek nála jobb képességű emberek, hogy az ember értelmes lény, nem lehet egy kaptafára készíteni a személyiségeket.
Az ember tragédiáját olvastad-e?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!