Csak én látom MZP viselkedését álságosnak, és, hogy esze ágában se volt visszalépni?
Elsőre szimpatikusnak gondoltam, kicsit reménykeltőnek is éreztem, hogy végre egy pártokon kívüli, hiteles jelölt, rá is szavaztam. Viszont ez a lépés nem volt korrekt. Ő az első pillanatban azzal állt elő, hogy valamelyikük vissza fog lépni, míg KG szinte végig azt mondta ő nem fog. Ezek fényében hamar el lehett volna dönteni, hogy meg tudnak állapodni vagy sem, ennek ellenére MZP sokáig lebegtette a dolgot. Nem lehet, hogy ezzel akart magának egy kis ingyen reklámot, ha már sokkal kevesebből gazdálkodik? Plusz ezzel kicsit besározza KG-t.
Azt se tudom, hogy mennyire okos dolog ennyire beleszállni a Dk-ba, tudva, ha lesz kormányváltás az lesz a legnagyobb frakció?
Teljesen egyetértek. Azt mondta, ha Karácsony nem lép vissza, ő visszalép.
Egy biztos: ha ő nyerné az előválasztás második fordulóját, nem szavazok egy általa vezetett listára.
Meg az is lehet hogy vissza lep az utolso pillanat meg nem jott el, ez a lenyege az altala is emlitett chiken game-nek.
Alapvetoen meg ha mindenki ugy gondolkodna mint te, akkor igy is ugy is bukna az ellenzeki, pl mi se szavazunk majd Dobrev vezette listara, meg mi se szavazunk majd Karacsony vezette listara, csak mert nem a mi altalunk preferalt jelolt nyert.
MZP azt mondta, hogy ha teljesíti Karácsony három feltételét, akkor visszalép. Karácsony erre nyitott volt:
1. Elszámoltatást Hadházira bízná
2. Alaptörvénymódosítást MZP-t nevezné ki szakértőkkel
3. Euro bevezetése - MZP-t biztosította Karácsony, hogy szeretné az Eurot bevezetni, de csak erős megszorítások nélkül, viszont így elhúzódhat a költségvetés ismerete hiányában. Ezt MZP is megértette.
MZP itt táncolt vissza először.
Aztán megegyeztek, hogy a győztes a visszalépőt miniszterelnök-helyettessé teszi, és minden fontosabb dologban egyetértéssel döntenek csak, és ha Karácsony nem lép vissza, akkor ő lép vissza.
MZP másodszor is visszaszívta az adott szavát.
Vajon mi lenne a következő visszaszívás? MZP nem szavahihető, már most kiderült.
Egyértelműen Karácsony az, akinek igazából eszébe sem jutott sosem a visszalépés, pedig az is egyértelmű, hogy Karácsony sosem nyerne Dobrev ellen. A legészerűbb forgatókönyv az lett volna, hogy Karácsony visszalép MZP javára, beáll mögé, így - mivel MZP a legszélesebb körben elfogadott jelölt - simán megverhették volna Dobrevet.
De nem, mert Karácsony ragaszkodik a hatalomhoz...
9
Te valami alternatív univerzumban élsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!