Tyirityán Zsoltnak, betyársereg vezetőjének mi a polgári foglalkozása?
Azért az durva kérdező, hogy a közmédia olyan alacsonyra rugdosta a közéletről beszélők stílusát, gondolati színvonalát, hogy aki képes összetett mondatokban beszélni, azt már majdhogynem zseninek tekintjük.
Szerintem egy átlagos képességű embertől, aki kamerák és mikrofonok elé áll bármilyen okból, céllal, attól alapvetően elvárható ez a kompetencia.
Vagy most én is csak a felső két mondatom miatt már kiugróan intellektüel volnék, és diplomára érdemes?
Ahhoz azért picit több kell, lásd: kritikus gondolkodás megléte.
Ami nem igazán egyeztethető össze a konteókban való hittel.
A világot átszövő összeesküvések nem úgy fognak kezdődni hogy http:// és valami random blog neve.
Plusz tegyük hozzá, a diploma az égegyadta világon semmit nem garantál. Annyit jelent hogy az illető legalább 5 évig képes volt minimum 50%-ra beseggelni a tanár szavait.
Németh Szilárdnak, meg Orbánnak, meg Gyurcsánynak, meg még sokaknak van a parlamentben diplomájuk. És?
Attól még inkompetensek és/vagy emberileg nem alkalmasak a posztjukra.
Mondom ezt egyetemistaként. Szóval még csak nem is valami diploma nélküliségből írok.
Szerintem.. ti nálatok biztos többet tett a magyarságért, a nemzetért. Ő meg is mondta.. nem áll a rendfenttartó szervek fölött.. csupán felhívják a figyelmet a problémákra.. elmennek a problémás helyekre, kiállnak a közösségükbe tartozó emberekért. Bármelyikőtök is tett valami hasonlót? Kiállt a nemzettársakért? Szerintem nem...
Ők nem a hatalom emberei.. inkább azok mellett állnak ki akiket nem hall meg az aktuális kormány.
Mellesleg ti nagy demokráciátok hallgatna meg bármit is? Még is egy jobboldali műsorban tud a két oldal vitát folytatni. A ti médiumaitok csak rásütik a bélyeget az emberekre , mindenféle vélemény meghallgatás nélkül...
Meg miért ülne börtönben? Normális demokrácia... ? Úgy érted nyugaton? Szerintem... ott jóval nagyobb a cenzúra mint itthon...
Konzervatív, az emberi értékrend... az a nyugati értékrend ami a dal fesztiváljára már lassan csak transzexuális embereket enged? :) Ez aztán kultúra...
Tyirityánék közösségi megmozdulásokat szerveznek.. sporteseményeket.. (Alföldi fekvenyomó kupa) .. Ahol nem verik szét a teret.. nem gyujtogatnak drogos, ittas állapotban.. ilyen demokráciára nincs szükségem.. ami legalizálást engedne a drognak.. züllésnek.. a kisebbségi tenyésztésnek.. Sajnos, könnyű az ország még éppen frekventált területéről osztani az észt... úgy hogy nem járnak egyes emberek az ország peremvidékein.. ott is emberek élnek. Igaz ez a Viharsarokra is!
"Szerintem.. ti nálatok biztos többet tett a magyarságért, a nemzetért"
Na azt ne mond, hogy aki NEM dolgozik az aztán rohadt sokat tesz az országért...még magát a foglalkozást sem árulja el, nekem ez a hihetetlen! Ennyire nem lehet senkinek sem takargatnivalója.
Társadalmilag egy utcaseprőnek nagyobb a presztízse és nem utolsósorban a haszna, mint ezeknek akik a "magyarságért tesznek". Ha magyarságért akarna tenni, akkor mehetne dolgozni, adózni, tanulni, nem rasszista indíttatásból verni embereket (ezért ült is) csupán azért, mert néhány fokkal sötétebb a bőrszínük. Ráadásul Tyirityán sem az a nagyon világos pigmentáltságú egyed. Ha arabnak öltözne, befőttes üveg lenne a fején tuti arabnak nézném. Sötét haj, sötét szakáll stb..
Hihetetlen primitív a válaszod kérdező... van munkája, ő nem szeretné elárulni.. nem mindenki szeret erről beszélni.. alapvetően nem érdekel engem se, ha valaki dolgozik.. hogy mit csinál.. úgy is látszik rajta.. a viselkedésén.. vagy a jellemén hogy mennyire tisztességes.. az esetek többségében. ő is pénzből él.. a szervezet vezetéséért nem kap semmit nyilván..
Ma is összefutottam vele.. nagyon sietett fel a lépcsőn és elnézést is kért udvariasan .. pedig én is siettem a buszhoz..
Utcaseprőt említettél.. ilyen lenéző módon.. hogy őt tennéd a foglalkoztatási ráta legaljára.. pedig.. ő vagy aki a téglát pakolja egymásra.. ugyanolyan fontos elem mint aki a tervrajzokat készíti. Burkoltan úgy beletetted , hogy visít.
Az én hajam.. és szakállam is sötét színű nagyon. Az Alföld déli részén elég jellegzetes.. gondolom semerre nem jártál még az országban.. hogy ezt nyilatkoztad.
Igen ült börtönben.. az a mentős is ülni fog aki elgázolt egy lányt, aki saját hibája miatt meghalt a zebrán .. Láthatod.. ma már mindenért leültetnek.. érdekes.. ezt a sok drogos, kisebbségi semmirekellőt nem tudják össze szedni.. nekem velük több problémám volt, mint azzal hogy valaki a nemzeti értékrendre figyelt.. akkor se te jöttél kiállni értem, vagy a hozzád hasonló közömbös emberek.. :) Csak ismeretlenül tudsz fröcsögni... ostobaságot.. azt se értem miért foglalkozol vele.. Nem akarsz index ujságíró lenni? Ez a provokációs szint oda elég is lenne...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!