Ki szavazott a FIDESZ-re?
Előre leszögezném hogy nem célom provokálni vagy vitázni!
Szóval az van hogy nem értem ki szavazott a fidesz re, oké, láttam az adatokat, el is fogadom és tiszteletben is tartom a nép akaratát hisz ez a demokrácia,
DE, gyakorlatilag mikor elmentünk szavazni egy sorban álló erről beszélgető sem úgy beszélt hogy Orbánra szavazna, aztán elmentünk fagyizni és ott is bárki akit hallottam az Orbán kormány ellen beszélt.
Ezt meg betudtam annak hogy biztosan a környék ilyen kormányellenes, viszont a héten, főleg az elején munkába menet is mindenki hitetlenkedve és értetlenkedve nézte hogy lehet ennyi fidesz szavazat, több beszélgetésnek voltam fültanúja akik nem Orbánt akarták és egynek sem aki rá szavazott volna, pedig 3 járművön (busz, metró, villamos) utazók oda-vissza át a városon szóval már nehéz lenne a környékre fogni, kollégák is több pártra szavaztak de FIDESZ-re egy sem.
Vidéki rokonok, ismerősök között is csak egy volt aki fidesz párti, mondván mindent tőlük kapott (családapa ként támogatások stb.) De ő még nem ment el.
Egy szó mint száz, akarmerre járok ismerősöktől ismeretlenek től, utazóktól és távoli az ország különböző részein élő rokonoktol mind azt hallom hogy nem Orbán/Fidesz szavazók.
Mármost akkor mi lehet a kulcs, mert statisztikailag eléggé hihetetlen hogy ennyi szavazatot kapott miközben random helyekről random emberektől senkit sem hallottam aki rájuk szavazott?
Leszögezném mégegyszer, nem provokálok, elfogadtam a hivatalos eredményt csak nem értem hogy lehet hogy az online felületeken kívül, élőben alig találni valakit aki rájuk szavazott volna ellenben az eredmények szerint az ország többsége igenis őt akarta megint...
# 2/
Statisztikáról beszélünk nem elméletekről és legfőképp nem a másként gondolkodók sértegetéséről!
De persze jó tudni milyen egy magát "józan gondolkodású"nak valló valószínűleg narcisztikus és feltehetően egomán személy, nos épp olyan aki egy ártatlan
!statisztikával foglalkozó! kérdésből is a másként gondolkodók személyes sértegetését hozza ki!
# 3/
"nagyon sokan vannak főleg idősebbek meg olyanok akinek bejött a keritéses,sorosgyurkás szöveg akik nem fórumoznak."
Pont ez a lényeg, hogy nem az online felületekből merítettem a példát hanem a való és hétköznapi életből, utazás során ami főleg diákokon és munkásokon alapul, online bárki lehet 100 ember is, de ezt valós személyekre alapozva kérdeztem
# 5/
"
...
5 - minden magyar ember, aki nem akar radikalizálódó
...
"
Ismételném, statisztikai valószínűségről beszélünk, kérem nem csak a címsort elolvasni ha már válaszolunk.
És legfőképp nem sértegetni a másként gondolkodókat, én sem tettem! :)
#6
"békemenet százezreit?"
Százezrek és milliók között nagy a különbség, százezer tüntető nem egyenlő milliónyi szavazóval. :) de azért köszi a hozzászólást :)
#8
"Nekem ezért szavazott a Fidesz-re "
ahham, akkor lényegében nem a leginkább szimpatikus hanem a legkevésbé unszimpatikus :)
# 11/
NEM,
viszont értetlenül állok az előtt hogy bár résszint statisztikáról beszélünk résszint pedig többször jeleztem hogy nem célom másként gondolkodók sértegetése,
itt sokan mégis birka módjára képtelenek elfogadni ha valaki más véleményen van és egyből személyeskedésbe mennek, nos nem ez a jó reklám önmagatokról ezt jó ha tudjátok.
pufajkás
"Agymosott blgető egybites birka. "
Kérlek tartsd tiszteletben a másként gondolkodókat ahogy én is tettem, hisz ha jobban megnézed ezzel a mondatoddal épp
magad ellen beszélsz, lévén azt mondtad
" Nem vagyok kíváncsi a baloldal szidalmaira"
erre pedig te mint jobboldali épp a baloldaliakat szidalmazod, akkor mi is a különbség közted meg az általad utáltak között?
# 9/
Első vagy aki valóban statisztikával logikusan érvelsz, köszönöm a kulturált megnyilvánulást is, lehet igazság abban amit mondasz, mégis azért meghallgatnék még pár hasonló levezetést. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!