Mi értelme van a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai cégek általi felújítása?
700-750 milliárd forintért (kb. 50-100 új stadion áráért) újíttatja fel a Fidesz kínai cégek által a Budapest-Belgrád vasútvonalat, annak gazdasági és stratégiai jelentősége miatt.
Kérdem én mi értelme van ennek? Mégis miért pont a balkánhoz való tartozásunkat akarjuk erősíteni?
Arról nem is beszélve, hogy mivel százmilliárdokat kért Kínától most erre a projektre Orbán és velük is végezteti el, ezzel még1 keleti nagyhatalomtól tesz minket függőve Paks 2 után, már nem csak Oroszországnak leszünk az örök adósai, hanem kb. 130 évig Kínának is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Az az értelme, hogy az unió már megint annyira versenypárti, hogy nem adott semmiféle támogatást az említett szakasz felújítására.
Jönnek a kínai beruházások ez a nagy helyzet.
Persze látom a fogalmatlan baller horda már megint nyeli a propagandát, mint kacsa a nokedlit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A vasút a teherszállítás legpraktikusabb és legolcsóbb módja
A cégeknek az import/export jelentősen javulhat tőle ez akár fontos kereskedelmi csomópontá is teszi az országot szóval sokkal érdemesebb lesz idehozatni gyárakat stb mivel logisztikailag jobban megérné idetelepíteni valamit mint mondjuk Szlovákiába stb.

24-en kívül vannak más oldalak is ahol nem csak a képzelt hülyeségeket írnak...
Az az értelme, hogy ezzel lehet kereskedni szállítanak rajta... kérdező legyen már egy kis eszed légyszives ilyen alapvető dolgot ne kérdezz már
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!