A magyar fiatalok körében miért lett "divat" ez a nyugati
kivándorlás dolog? Mikor csak 10-ből jó ha 1-nek van rá
lehetősége, hogy kimenjen dolgozni normális pénzért.
Figyelt kérdés
Viszont mindenki azt hiszi, hogy kint a Kánaán várja.
Pedig nagy tévedésben vannak, ott is ugyan úgy dolgozni kell, és megélni sem egyszerű.
Tudom mert jó néhány ismerősöm dolgozott nyugaton, és volt aki bizony haza jött mert nem érte meg neki azért az 50 ezerért amit havonta félre tudott volna tenni.
Mindenki a külföldi munkában látja a lehetőséget, de szerintem csak azért mert egyre több helyről hülyítik őket, hogy kint a biztos megélhetés várja.
Kb pont úgy ahogy a migránsokat vadították be a németek, hogy tárt karokkal várják őket.
Ez akiről te beszélsz csak egy része a kivándorlóknak. Az a része, amely kvázi nem veszteség az országnak, mert egyrészt úgyis visszajönnek rövid időn belül, másrészt képzetlenek. Viszont van a másik része, a képzett fiatalság, akik diplomázás után kimennek, sőt egyre jellemzőbb, hogy már az egyetemet is kint végzik el. Na ők a nagy veszteség az országnak, és például a németek őket tényleg tárt karokkal várják. Csak meg kell nézni, mennyi ösztöndíjlehetőséget kínálnak a német egyetemek a külföldi diákoknak. Szóval ez semmiképp nem egy elbagatelizálandó dolog, az agyelszívás ugyanis nagy erőkkel folyik.
2015. okt. 18. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
12/76 MolotovPunk válasza:
Hát jobb és kiszámíthatóbb élet van nyugaton,mint itt..
Akkor pedig most felvázolom a magyar helyzetet.
Dolgozol,dolgozol,dolgozol,magas adókat fizetsz és semmid nem marad...Te melyiket választanád?
Az meg hogy munka után hétvégén Magyar ember is berúg a Németekkel,Angolokkal azt tudom rá mondani:Jól teszi.
Ott legalább van rá keret.
2015. okt. 18. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
13/76 anonim válasza:
#8
Szerinted itt nem 8-10 órát dolgoznak az emberek? Van ahol 12-t is, munkásszálló helyett meg sokan egy lepukkant panellakásba mennek haza.Ugyanúgy nincs élete itt se az átlagembernek, robotol 8-10-12 órát aztán kiszúrják a szemét annyi pénzzel ami épp elég éhen halni, kint meg félre tudsz rakni.
2015. okt. 18. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
14/76 anonim válasza:
"Ilyenkor az van, hogy szabályosan úgy él, mint az állat. Egy lepra lakásban nyomorog 8-9 ember, pokollá teszik egymás életét, minden kajából a legolcsóbbat veszed, és semmire nem költesz. Így itthon is félre tudsz tenni, de csinálja ezt, akinek hét anyja van, és mind anyós. :))"
3 másik haverjával volt kint egy 2 szobás lakásban és volt társasági életük, eljártak szórakozni.
Erről ennyit.
2015. okt. 18. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
15/76 anonim válasza:
3 ember egy kétszobás lakásban... az aztán valami. :D Nem is értem, minek jött vissza, olyan lehetett, mint a Ritz. Jah nem.....
2015. okt. 18. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
16/76 anonim válasza:
#17, ez a hazád. Esetleg valamit tehetnél érte. Elvenni már elvettél egy csomó mindent.
2015. okt. 18. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
17/76 anonim válasza:
3 ember egy kétszobás lakásban, ezt le lehet szólni, de azt is meg kell nézni, hogy mi a magyarországi alternatíva, azaz mit hagyott otthon ezért a helyzetért. Mert azért a fiatalok többsége Magyarországon sem engedhet meg magának egy önálló albérletet, tehát ugyanúgy létrejöhet a 3 ember két szoba felállás. Vagy persze lakhat a szüleivel is 25-30 évesként. Szóval azért ne állítsuk már be úgy a helyzetet, mintha a kivándorlók Magyarországon egy palotát és a vele járó aranyéletet hagynának fel a külföldi nyomor kedvéért.
2015. okt. 18. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
18/76 anonim válasza:
"#17, ez a hazád. Esetleg valamit tehetnél érte. Elvenni már elvettél egy csomó mindent."
A vezíred meg a csicskásai még többet vettek el, de én velük ellentétben dolgozom, mert van tisztességes munkám és abból élek meg.
Viszont titeket már nagyon szívesen beleraknálak egy nagy fazék bablevesbe husikának, mert már kezd rohadtul idegesíteni a cinikus felsőbbrendűségi komplexusotok.
2015. okt. 18. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
19/76 anonim válasza:
Utolsó, szerintem ezt ne hangoztasd, főleg ne, ha a rendőrségen kérdezik. Ott nem szokták ezt szeretni. :)
2015. okt. 18. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
20/76 anonim válasza:
Ez a kérdést már nem először olvasom itt tőled, most már komolyan érdekel engem az az ismerősöd aki havi 50 ezret tud csak félre tenni, hogy melyik országba van, mennyit keres és mit csinál. Érdekes módon mióta nagynéném kiköltözött a férjéhez és elkezdett kint dolgozni, azóta kb. 1000 euró van pluszba minden hónapban a megélhetésen túl, amit szabadon elkölthetnek vagy eltehetik és nem diplomások csak szakmunkás és takarító. Nővérem pasija most ment ki Angliába informatikusként több, mint 20 ezer fontot keres nettóba évente.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!