Miért nem látok romákat önkénteskedni?
Voltam már jó pár csoportban, de sehol nem láttam még egyet se, pedig a környékünkön van bőven.
Állítólag munkanélküliek, szal rá is érnének.





Hát igen, ilyenkor tisztán kijön, hogy a "nincs munka" csak kifogás.
HA annyira akarna dolgozni meg a társadalom hasznára lenni, akkor jelentkezne.
Aztán talán, ha látnák, hogy normális, akkor munka is lenne idővel, mert nem egy ilyenről tudok.





"Elég egyértelmű, hogy melyik állítás áll közelebb a valósághoz. "
Te az iskolában osztályelső, éltanuló, a matematika versenyek sztárja, a fizika és kémia Louie Armstrongja voltál, vagy pedig egy lusta semmirekellő bukott diák?
Melyik áll közelebb a valósághoz?





# 11!
Rendben akkor gyakoroljuk a szövegértést.
A kérdés így szól: "Miért nem látok romákat önkénteskedni?" Mit jelent ez a mondat? Azt, hogy a kérdező még egyáltalán nem látott romát önkénteskedni. Úgy hiszem, hogy ezt már azzal megcáfoltam, hogy írtam, hogy egy biztosan van, mert én eggyel együtt voltam legutóbb. Hogy a kérdező miért nem találkozott még egyel sem, azt nem tudom. Talán a környékén a cigányság nem akar önkénteskedni, vagy nem ott teszi ezt, vagy legyen bármi az oka, a lényege az egésznek, hogy az előítéletes kérdést, miszerint nincs egy cigány önkéntes se, megcáfoltam.
Nem tagadtam vagy állítottam semmi olyat, hogy lenne e probléma a cigánysággal, csupán erre a konkrét kérdésre írtam, hogy az én személyes tapasztalatom szerint ez nem így van.
Amúgy meg nekem két cigány barátomnak (testvér pár) is van diplomája, szóval már háromra nőtt a diplomás cigányok száma. Nahát, mi lesz még itt? Lehet a végén kiderül, hogy a fehér holló nem is olyan ritka?!





Az első:)
Pont ráhibáztál, mert a matek nagyon ment, később emiatt is jelentkeztem infóra, de nem tetszett, szal a fősulit már más területen kezdtem meg.
Másrészt totál baromság a példád, mivel nem arányos.
Az, hogy valaki nem megy önkénteskedni vagy megy, kb az a heti 2*2 óra a különbség.
Ezzel szemben osztályelsőnek lenni, mivel voltam, nem heti 2*2 óra.
Főleg, hogy ez is relatív, nem mindegy, hogy a miskolci Földes Ferencben vagy osztályelső, ahol még az osztályutolsó is többet tud, mint a megye leggyengébb gimijének az osztályelsője.
Na mindegy, legközelebb te is jobban gondold át, mielőtt írsz;)





14.
Az előbb már elmagyaráztam, hogy miért is írtál hülyeséget, erre leírod még egyszer.
Sajnos nem tudok veled mit kezdeni...





"Másrészt totál baromság a példád, mivel nem arányos. "
Meg a tied is. Erről beszéltem.





"téged láthattalak homokzsákot pakolni béci? mert az dobja az első követ tudod..."
Kár, hogy nem pont arrafelé katasztrófa-turistáskodtál.





Mivel a romák nagy része borzalmas körülmények között él. Nem az a legnagyobb gondjuk, hogy hol önkénteskedjenek, hanem hogy mit egyenek, hogy fürödjenek. Abba se vagyok biztos, hogy szívesen fogadnák őket.
Na meg eleve, a lakosság nagy része nem roma. Így az önkéntesek között is kisebb az arányuk.
Nem romák közül sem mindenki önkéntes!





#16!
Rendben van. Én sem nagyon tudok mit kezdeni a Te "válaszoddal". Tudom, hogy nem mérvadó az, hogy nekem több cigány ismerősöm is ugyan olyan átlag vagy talán a diplomájuk következtében még valamivel átlag felüliek mint az itthoni magyar társadalmi átlag, viszont ha nekem vannak ilyen ismerőseim, nyilván vannak másnak is. Még egyszer mondom, nem tagadtam a cigány bűnözés létét, vagy bármi hozzájuk kapcsolódó negatívumot, hiszen számtalan cigány ember kivívta magának a közutálatot. Nekem a problémám csupán azzal van, hogy ezzel általánosítunk, és rögvest kijelentjük, hogy minden roma rossz. Amikor ez(zel remélem mindenki tisztában van, hogy) nem így van.





"Meg a tied is. Erről beszéltem."
Milyen példáról beszélsz egyáltalán?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!