Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mennyi áldozatot szed még a...

Mennyi áldozatot szed még a kapitalizmus ahhoz hogy ne csak szónokoljunk ellene de fegyvert fogjunk rá?

Figyelt kérdés

Hosszú éveken át a Tungsram munkása volt. 1989-ben hitt a rendszerváltóknak, majd az MDF-re szavazott. NSZK-ban élő bátyja ódákat zengett a kapitalizmusról és elárasztotta turkálós ruhákkal, illatszerekkel, színes, tetszetős katalógusokkal. „Csorgott a nyálam. Alig vártam a változást. Megkaptam. Két évem van a nyugdíjig, és itt állok munka nélkül, nyakig az adósságban” – mondja és idegesen morzsolgatja ujjait. „Idegroncs lettem…”

Miután leépítették, mert a jenki multi elkezdte az ország szétrablását, András kisboltot nyitott egy panelház földszintjén. Magyarul: kényszervállalkozó lett. Volt egy kis pénze, amit a szocializmusban gyűjtött. Úgy gondolta akkor, hogy minden oka megvan gyűlölni „az átkost”. Nagyapja kulák, apja ott van 1956-ban a felvonulók között. Azt hitte, hogy a tőkés rendszer mindenkinek elhozza a Paradicsomot. Néhány évig valóban ment a bolt, de a bevásárlóközpontok megjelenésével gyérült a forgalom. Volt olyan nap, hogy csak két üveg sört sikerült eladni. András is lehúzta a rolót, mint sok más kiskereskedő. Ekkor már megrendült bizalommal. Nem hitt egyetlen pártnak sem, szavazni sem ment el. András tengődött egy darabig, aztán beállt biztonsági őrnek egy gyakran nevet változtató céghez. Ekkor már minden ízében gyűlölte a kapitalizmust. 2010-ben a Munkáspárt rendezvényén megismerte A Szabadság hetilapot.

„Könnyes szemmel olvastam Kádár Jánosról, és azt mondtam a fiamnak, hogy ma képes lennék a két puszta kezemmel harcolni a szocializmusért. Tanulok. Igazán a rendszerváltás tanított meg tanulni. Tanulni a közösségi élet értékeiről, és így utólag tisztelni a múltat, Kádár Jánost. Éppen Kádár életéről olvasok. Nagyszerű ember volt… Ezek a mai politikusok mind zsiványok!”

2012-ben elvesztette állását, és azóta munkanélküli. „A szemetek kifosztották a népet. Átvertek és kiraboltak bennünket. Szétverték a családokat, a baráti társaságokat. Már nem lehet visszacsinálni semmit! De lehet változtatni, lehet megint szocializmus?” - kérdezi aggódva, szemében pici csillogó reményszikrákkal. Lehet, de ezért meg kell küzdeni! S a megszenvedettség tesz igazi harcossá!


2015. aug. 3. 13:15
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:
51%

Kérdező és 53%-os társa, Nagyjából négy dolgot tehettek:


1. Belenyugszotok, hogy nem jön vissza az a rendszer, és megpróbáltok valahogyan hasznos tagjai lenni ennek a társadalomnak.


2. Elhagyjátok az országot, és kerestek egy olyat, ahol még (többnyire erőszakkal) a szocializmust/kommunizmust erőltetik. (Javaslom például Észak-Koreát.)


3. Tovább sóhajtoztok, és mondogatjátok, hogy "bezzeg Kádár alatt minden jobb volt", és előbb-utóbb csak röhögnek rajtatok az emberek.


4. Lázítani kezdetek, ellenállást szerveztek, valódi kommunista ellenállási mozgalmat csináltok, és rövidesen rács mögött találjátok magatokat - vagy a börtönben, vagy a diliházban.

2015. aug. 3. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 anonim ***** válasza:

Én nemrég jártam egy olyan országban, ahol még szocializmus van. Ekkora nyomort még sehol sem láttam. Borzalmas volt. Percenként állítottak meg az utcán a kéregetők. Egy liter tejért könyörögtek. Pedig állítólag már jobb a helyzet, mint néhány éve. Igaz, nálunk anno tilos volt kéregetni, de szüleim mesélték, hogy kb. nálunk is ekkora "választék" vagyis hiány volt a boltokban.

Internetet sem lehet használni. Nem lehet otthon Interneted. Vagy egy hivatalos hely, ahol netezhetsz. Gondolom, az is szabályozva van, hogy mit nézhetsz.

Nem lehet olyan cég, amiben ne lenne állami tulajdon.

Tényleg van, aki erre vágyik???

Érdekes, mert onnan menekülnek az emberek.

Ráadásul még ma is a mesterségesen fenntartott rendszer következményeit nyögjük. Olvassatok kicsit, tájékozódjatok. A rendszer már rég nem működött, mindenki tudta (kivéve az átlagembert) megváltás volt már az oroszoknak is, hogy összeomlott a keleti blokk. Különben tettek volna ellene.

2015. aug. 4. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/33 anonim ***** válasza:
56%

Ennek a szerencsétlen országnak a "40" év szocializmus (kommunizmus) több kárt okozott, mint a múlt évszázad két világégése együtt.

Aki ezt visszasírja annak az agyával tuti baj van.

Az, hogy látszólag jobb volt az élet annak volt köszönhető, hogy kőkeményen a jövőt élték fel.

2015. aug. 4. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!