Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mennyi áldozatot szed még a...

Mennyi áldozatot szed még a kapitalizmus ahhoz hogy ne csak szónokoljunk ellene de fegyvert fogjunk rá?

Figyelt kérdés

Hosszú éveken át a Tungsram munkása volt. 1989-ben hitt a rendszerváltóknak, majd az MDF-re szavazott. NSZK-ban élő bátyja ódákat zengett a kapitalizmusról és elárasztotta turkálós ruhákkal, illatszerekkel, színes, tetszetős katalógusokkal. „Csorgott a nyálam. Alig vártam a változást. Megkaptam. Két évem van a nyugdíjig, és itt állok munka nélkül, nyakig az adósságban” – mondja és idegesen morzsolgatja ujjait. „Idegroncs lettem…”

Miután leépítették, mert a jenki multi elkezdte az ország szétrablását, András kisboltot nyitott egy panelház földszintjén. Magyarul: kényszervállalkozó lett. Volt egy kis pénze, amit a szocializmusban gyűjtött. Úgy gondolta akkor, hogy minden oka megvan gyűlölni „az átkost”. Nagyapja kulák, apja ott van 1956-ban a felvonulók között. Azt hitte, hogy a tőkés rendszer mindenkinek elhozza a Paradicsomot. Néhány évig valóban ment a bolt, de a bevásárlóközpontok megjelenésével gyérült a forgalom. Volt olyan nap, hogy csak két üveg sört sikerült eladni. András is lehúzta a rolót, mint sok más kiskereskedő. Ekkor már megrendült bizalommal. Nem hitt egyetlen pártnak sem, szavazni sem ment el. András tengődött egy darabig, aztán beállt biztonsági őrnek egy gyakran nevet változtató céghez. Ekkor már minden ízében gyűlölte a kapitalizmust. 2010-ben a Munkáspárt rendezvényén megismerte A Szabadság hetilapot.

„Könnyes szemmel olvastam Kádár Jánosról, és azt mondtam a fiamnak, hogy ma képes lennék a két puszta kezemmel harcolni a szocializmusért. Tanulok. Igazán a rendszerváltás tanított meg tanulni. Tanulni a közösségi élet értékeiről, és így utólag tisztelni a múltat, Kádár Jánost. Éppen Kádár életéről olvasok. Nagyszerű ember volt… Ezek a mai politikusok mind zsiványok!”

2012-ben elvesztette állását, és azóta munkanélküli. „A szemetek kifosztották a népet. Átvertek és kiraboltak bennünket. Szétverték a családokat, a baráti társaságokat. Már nem lehet visszacsinálni semmit! De lehet változtatni, lehet megint szocializmus?” - kérdezi aggódva, szemében pici csillogó reményszikrákkal. Lehet, de ezért meg kell küzdeni! S a megszenvedettség tesz igazi harcossá!


2015. aug. 3. 13:15
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
Igen, a szomszédunk is imádta aki azért szökött el Romániából a családjával, mert akkora jólét volt, hogy szárazkenyeret ettek étolajjal lecsepegtetve, meg elment az áram naponta 10x a lakásban. Éljen Ceausescu :D Hálistennek szitává lőtték a mocskot... Ő jólétben élt, aranypalotában a családjával, a nép meg éhezett.
2015. aug. 3. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
35%
A gond az, hogy nálunk, és a volt szovjet blokkban a szocializmus évei szépen beették magukat az emberekbe, a felfogásba, a vezetésbe, az oktatásba, a szülői felfogásokba, egyszerűen mindenhová. És szoci módon állunk hozzá a kapitalista rendszerhez is, ami így valóban nem jó. Most nyögjük a Szovjetunió alapvető bajait.
2015. aug. 3. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
94%

" És végig látszott a tisztes jólét."


Hehe :)


Amugy meg egy undorito iromany ez is, mint az osszes eddigi toled. Es itt is eljatszod majd amit korabban: ha valaki szembesit a hazugsagaiddal, akkor hisztizni kezdesz.

2015. aug. 3. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
Nem gyerek, hanem egy tanulatlan vén majom, aki nem tud boldogulni, csak diktatúrákban. Nem tudta feldolgozni, hogy saját magának kell megcsinálnia mindent, ha boldogulni akar, és nem mástól (állam) várni a segítséget. Hát hiába, a nyuggerek már csak ilyenek, de hálistennek már nem sokáig lesz ilyen, 20-30 éven belül kihalnak a komcsi csökevény nyugdíjasok, és végre normális emberek lesznek az öregek :)
2015. aug. 3. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
25%

Romániai jólét? :)

Igen, a mi egyik jó barátunk is azért költözött (menekült) a családjával Magyarországra, mert annyira jó volt ott. Éljen a diktatúra! :)

Ilyet kritikákat le sem írhatnál, ha még az a rendszer lenne, vagy jönne a nagy fekete autó :)

2015. aug. 3. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
52%

'Igen, a szomszédunk is imádta aki azért szökött el Romániából a családjával, mert akkora jólét volt, hogy szárazkenyeret ettek étolajjal lecsepegtetve, meg elment az áram naponta 10x a lakásban. Éljen Ceausescu :D Hálistennek szitává lőtték a mocskot... Ő jólétben élt, aranypalotában a családjával, a nép meg éhezett.'


Ne feledd, Romániában is vannak, akik nagy adag romanticizmussal tekintenek vissza Ceau idejére, épp úgy, ahogy nálunk Kádárra, bár a román góré a jóval durvább vezetői kategóriába esett. Na, románéknál is van szelektív memória....

2015. aug. 3. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
61%
Az ilyeneknek mint a kérdező és pajtikái miért nem hoznak létre rezervátumot, ahol lenne szocializmus, klónoznák Rákosit és Kádárt, és vezetésükkel építhetnék a hülyeségüket ?
2015. aug. 3. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
93%

Kérdező, javaslom, hogy próbálj meg letelepedni Észak-Koreában (már ha beengednek oda), neked az biztos mag lenne a mennyország.


Moszkvából minden héten megy vonat Phenjanba, figyelmedbe ajánlom az alábbi oldalt, itt tájékozódhatsz az oda vezető úról:

[link]


:)

2015. aug. 3. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
Ne foglalkozzatok a kérdezővel. Tuti csak troll, senki sem lehet ilyen hülye :D
2015. aug. 3. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:

'Ne foglalkozzatok a kérdezővel. Tuti csak troll, senki sem lehet ilyen hülye :D'


Nana, manapság mindenre akad példa :D

2015. aug. 3. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!