Ez nem annyira politikai kérdés, de jobb kategóriát nem találtam. Miért ennyire álszentek a magyar emberek?

Az igazság az, hogy aki valóban szegény, az nagyon szegény, annak nincs miből "flancolni", mert sokszor megélhetési szinte naoi táplálkozási gondjai vannak.

Vannak aztán a nagyon gazdagok, és ezeket szeretnék utánozni azok, akikről Te baszélsz, kérdező, és akkor persze, hogy sírnak...

Érdekes adat azonban, hogy az EU-ban a magyarországi háztartások (legalábbis egy 2007.-es statisztika szerint) 87%-a saját lakásban vagy házban lakik, és ezzel negyedik, tehát igen előkelő helyen áll (Románia, Litvánia és Szlovákia után) a 27 tagállam között.

Szinte hihetetlen, de az utolsó előtti Ausztria (52%), az utolsó pedig Németország (46%).

Sehogy sem tudom felfogni, hogy ez miképpen lehetséges, de a számok nem hazudnak...

"Szinte hihetetlen, de az utolsó előtti Ausztria (52%), az utolsó pedig Németország (46%).

Sehogy sem tudom felfogni, hogy ez miképpen lehetséges, de a számok nem hazudnak..."

Pedig nem olyan hihetetlen ez. A posztszocialista országok ilyenek maradtak, nem lettek. A múlt rendszerben viszonylag könnyű volt házhoz, lakáshoz jutni, mert vagy nem voltak túl drágák, sokan maguknak építkeztek, nem készen vették, és olcsó hitelt kaptak, amit meglehetősen gyorsan vissza tudtak fizetni, főleg a szülők támogatásával. Ez pedig még jó pár évig kitartott a rendszerváltás után is.

Ez egyrészt magával hozott egy beidegződést, hogy saját ház/lakás KELL, másrészt pedig tovább öröklődnek. Nyugatabbra ez már nagyon rég (vagy soha) nincs így, ott már jó ideje az van, ami most nálunk. Ha saját lakóingatlant akar valaki venni, nagyon hosszú futamidejű hitelre szorul, amit évtizedekig fizet, ezért ott inkább bérelnek. Ott kialakult ennek a kultúrája, nem társadalmi elvárás, hogy saját tulajdonban lakjanak.

Ja, csak az albérlet egy vagy több életre szóló hiteltörlesztés, de hitelből vásárlásnál a gyereknek viszont már saját háza lesz (viszont nálunk jelenleg hatalmas a bizalmatlanság a hosszútávú hitelekkel szemben).

Ebbe 5 percig nem gondol bele egy német, osztrák, angol, mert nem érdekli, majd a gyerek is bérel. S ez nem csak felfogás, törvényszerűség is. A 3. generációt látod most nyugaton. Az első kettő épít, a 3. elherdálta. Kérdés, hogy a 4. "épít-e" majd, vagy marad "földönfutó". Nálunk viszont még folyamatban van az "elherdálás", ennyivel vagyunk ha úgy tetszik "lemaradva".

Én úgy gondolom, hogy ez a beidegződés, amiről beszélsz, ez simán áthidal 4 generációt nálunk, így van rá reális esély, hogy akárhogy is, de a 4. generáció épít majd, de nyugattal szemben (elsőre talán nem tűnik logikusnak) sokkal szkeptikusabb vagyok. S pont az állandó "sírás", elégedetlenség, ami generációkat átível, az menti talán meg nálunk a 4. generációt, ha lehetek ennyire drámai.

"Ja, csak az albérlet egy vagy több életre szóló hiteltörlesztés, de hitelből vásárlásnál a gyereknek viszont már saját háza lesz"

A kérdés csak az, hogy akar-e majd a gyerek abban a házban élni. Megörököl egy világvégi alvóvárosban/faluban egy az ingatlanpiac alakulása miatt értékét vesztett és gyakorlatilag eladhatatlan házat. Van hol lakni, csak ha épp ő az ország másik végében kap állást, akkor meg van vele lőve. Van egy háza, amiben lakni nem tud, és a biztosító felértékelheti neki 20 millióra, de eladni csak a harmadáért tudja, abból meg nem biztos, hogy vesz másikat, hacsak nem még egy eldugott faluban.

Ez így egy hibás gondolkodás. Már nem a szocializmus van, vagy a késő középkor, mikor sok generáció eltöltheti az életét ugyanabban a faluban. Lehet, hogy egy szabolcsi család fia/lánya majd szegeden kap állást, az ő gyereke meg Győrben. Nem sokat ér vele, ha 2-400 kilométerre van egy háza. De még ha csak Debrecenbe vagy Miskolcra kellene eljárnia dolgozni, lehet, hogy nem szeretne hajnalban kelni és órákat ingázni.

Egy ház ott van és ott is marad, ahová építették, a mai kor viszont megköveteli a mobilitást, rugalmasságot.