Homofób emberek! Mit tennétek ha egy kanadai leszbikus vagy meleg pár,3 gyerekkel a szomszédságotokba költözne?
"béranya+mesterséges megtermékenyítés"
És? Úgyis fogy a magyar. Akármit gondolunk a melegekről, az biztos, hogy az átlag magyar melegek által nevelt gyerek produktívabb tagja lesz a társadalomnak, mintha tízgyerekes cigányputriban nőne fel.
Egyébként semmilyen kutatás nem mutat arra, hogy az azonos nemű pár ne tudna ugyanolyan jól felnevelni egy gyereket. [link] (Ami nem mondható el amúgy az egyedülálló szülőkről, ha valamit, akkor azt kéne előbb betiltani, mint a melegek örökbefogadását.)
Akik szerint normális, hogy homoszexuálisok gyereket nevelnek, az gondoljon már bele abba, hogy milyen gonoszak tudnak lenni egymással a gyerekek. Ha az iskolában kiderül, hogy a gyereknek 2 apukája van, szerintetek mit csinálnának vele? Hát megmondom, egyesek halálra szekálnák.
A másik meg, hogy az addig oké, hogy még mindig jobb helyen van a gyerek, mint egy nevelőotthonban, de azonos nemű szülők mellett a gyermek nem találkozik férfi és női példaképekkel, ezért nem tud megfelelően szocializálódni a nemi szerepekbe.Lehet, hogy nem lesz homoszexuális, de mondhat akárki akármit, egyes gyerekek felnőtt kori viselkedését befolyásolhatja ez a szülői magatartás.
A melegeket már nem bántja senki a mai világban, inkább azzal kéne foglalkozni, hogy a hagyományos családmodell újra megerősödjön, hiszen onnan születnek a gyerekek akikből manapság egyre kevesebb van.
"az gondoljon már bele abba, hogy milyen gonoszak tudnak lenni egymással a gyerekek."
Szóval még véletlenül sem azon kéne változtatni esetleg, hogy a hetero mintaszülők neveljenek egy kicsi illemet lurkókba. Hiszen az már teljesen normális, hogy a gyerek isiben agyonveri a másikat, megalázza, elszedi a kajapénzt. (Na igen...gondolom a szülő a mintakép...ugye?)
Meg persze a hetero párok többségének a gyerek csak úgy becsúszik és kutya/macska hiányában megtartják a babát. Az első három év után meg ráunnak, berakják az oviba, onnantól meg a nevelése legyen az állam gondja, hogy otthon lehessen nyugodtan nézni egy kis való világot is.
Szóval biztosan az lehet a borzasztó, rossz példát mutató szülő, aki évekig küzd azért, mindenféle megvető, álszent, undorító kommentárt elengedve a füle mögött, hogy apává/anyává válhasson.
Andizsuzsi!
Terjed a kór, de az ilyen emberek az orvosság!
Én sem néznék be a hálószobába, de ne ez legyen a család modell!
És végképp nem kéne reklámozni és vonulni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!