A melegellenesek/csináljáknégyfalközöttözők el tudnák nekem magyarázni a különbséget e téma és mondjuk a női választójog vagy a rabszolgatartás között?
100 évvel ugyanazokat a dolgokat hangoztatták, mint ti most, csak a központi téma volt más: hogy vajon a feketéket lehet-e rabszolgaként tartani és hogy a nők 30 vagy 26 éves korban érik el azt a szellemi szintet, amit a férfiak 18 évesen, hogy kaphassanak választójogot.
Mi a különbség, azon kívül, hogy a saját, konzervatív értékrendetekbe nem fér ez be? 100 éve az akkoriak értékrendjébe nem fért bele a nők egyenjogúsága. És?
Társadalomtudományi területen mindent és mindennek az ellenkezőjét be lehet bizonyítani, ezért én nem tartom relevánsnak sem a fundik, sem a neves egyetemek tanulmányait ilyen megközelítésből.
Egyedül a biológia adhat választ a kérdésekre.
Ami meg az örökbefogadást illeti, az lenne a korrekt, hogy ha találnak az árva gyereknek a követelményeknek megfelelő hetero örökbefogadó párt, akkor ők fogadhatják be, ha nem, akkor egy követelményeknek megfelelő meleg pár is örökbe fogadhatja, ha az sincs, akkor meg egyedülálló. Esélyegyenlőség szempontjából is ez lenne korrekt, mert a hetero pár mire örökbe fogadásra szánja el magát, már hosszú évek szenvedésén van túl a lombikbébi programban, egy meleg pár meg első körben is az örökbe fogadás felé megy.
# 27/42
A hangyás példádba ne menjünk bele,mert ott is a HÍM(ek) párosodnak a NŐSTÉNNYEL....úgyhogy bukta. ÉS megjegyeztem, hogy "többségében", persze Én is tudok olyanról, mikor a hím egyed képes nősténnyé fejlődni,ha arról van szó és lerakni az ikrákat (petéket) valami tengeri élőlény van így ezzel,de az teljes átalakulás, nem túl elterjedt, ott se arról van szó, hogy hím a hímmel. Azok képesek a nemüket megváltoztatni....
Azt az ókori szöveget sem értem igazán... "testvéreiknél segítkezett (...) így maradhattak fent"? Nem úgy marad fen az ember,hogy szaporodik? Tehát egy meleg férfinak elméletileg szaporodnia kellene egy nővel, hogy utódja legyen, aki örökli a melegséget? De, hát tudjuk ,hogy a meleg férfiak nem hálnak nővel, tehát nem értem...paradoxonnak tűnik amit mondasz. Ez egy olyan kór,ami egyenlőre gyógyíthatatlan. Ahogy a Down kór sem nevezhető normálisnak -mert az lenne akkor elterjedve- így a homosexualitás is egy betegség,ami egyes egyéneknél jelentkezik,de a többségnél nem. Ha ez lenne a normális, akkor a homosexuálisok lennének többségben...persze akkor egyenes arányban halnánk ki.
Bizonyos társadalmi normák formálják az ember személyiségét olyanná, hogy intuitív módon megbontránkozzon, esetleg zavarja az, ha meleg párokat lát az utcán, de ez igaz bármilyen más szokásra, társadalmi normára is. Bizonyos személyek teljesen közömbösen tudják kezelni, valakikből erős dühöt vált ki: máshogyan szocializálódtak, ennyi az egész. Abban viszont egyetértek Pro Patriaval, hogy a homoszexualitás valamiféle mentális zavar, ezt nem lehet letagadni, hiszen főszabályként biológiailag determinálva vagyunk a heteroszexualitásra. Ugyanakkor a kerekesszékes példájánál maradva a kerekesszékesek orra alá sem dörgöljük, hogy testi fogyatékos, hanem igyekszünk mindent megtenni, hogy teljes életet élhessenek.
Véleményem szerint egyetlen vízválasztó van, mégpedig az, hogy van-e negatív következménye annak, ha a társadalmi normák engedékenyebbek a homoszexuálisokkal, árt-e másoknak. Itt felmerül ezernyi félelem, például az, hogy ragájos, tanulható viselkedésminta stb.
Személy szerint én toleráns vagyok a kérdésben, bár bennem is van némi fóbia, de ezt igyekszem leküzdeni. Az is igaz, hogy nem támogatom a kirívó melegfelvonulásokon egyes megjelenőket (flitteres tanga), de persze látom azt is, hogy a társadalmi elfogadtatás sokszor a korszellemnek nem megfelelő lépésekkel történik.
Summa summarum: Ha a homoszexualitás árt, akkor a legszükségesebb mértékig szabad engedni és tolerálni(bármennyire is fáj ez a homoszexuálisoknak, de a többség védelme fontosabb közérdek), ha nem árt, akkor nincs racionális akadálya annak, hogy liberálisan kezeljük.
No ide figyelj te csirkebaszó: Szerintem takarodj vissza a rohadt kunyhódba és fogd be retardált jobbikos proli pofádat!!
Senkit nem érdekel kit kúrsz vagy ki kúr téged, csak hagyjál békén végre és kussolj, hogy az Isten verjen meg (Léviták 18:22)
A nők miért akarnak egyáltalán választani, értenek egyáltalán a politikához vagy a tudományhoz? Nem, szóval egy normális társadalomban nem választanak a nők. A feketék meg azért voltak rabszolgák mert kellett a munkaerő és tény hogy a fehérek felépítettek egy civilizációt míg a feketék nem vitték túl sokra. A melegek meg nemhogy a négyfal között hanem sehol se fajtalankodjanak. Szinte minden héten jelenik meg egy hír hogy ezek az aberráltak kisfiukat molesztáltak, így van kell a liberalizmus kell bizony. beteg az az ember aki bármiféle toleranciát is mutat a homoszexualitással szemben.
A nők meg ne sajnáltassák magukat, a világtörténelem során mindig jó dolguk volt míg a férfiak 18-19-20 évesen haltak meg a frontokon vagy dolgozták le az életüket a földeken. Ma is komolytalan munkákat végeznek nem akármilyen fizetésért, előbb mehetnek nyugdíjba miközben tovább élnek, megannyi állami juttatást kapnak, a válás során mindent visznek. Lehetne még sorolni bőven. A nők legtöbbje p*náján és mellein kívül semmit nem tesz le az asztalra élete során de mégis mindent megkap a férfiaktól vagy az államon keresztül vagy párkapcsolatban.
# 46/46 Időpont ma 16:20
Most édesanyád vagy "büszke rád", vagy Ő az egy a kevesek közül,akire ráillik a leírásod,mert igen korcs gyereke lett.
Maydy4 :
A hangyás példa arra jó, hogy lásd, nem minden egyednek kell szaporodnia ahhoz, hogy a génjeit továbbadja. Ugyanis a dolgozók nem szaporodnak, de genetikailag közel állnak a királynőhöz, ezért nekik is evolúciós érdekük, hogy a királynő szaporodjon.
A testvéres elmélet is ugyanerről szól, a homoszexuális ember a testvéreinek a családját segíti a munkájával, így részben az ő génjei is továbbadódnak a testvérein keresztül. Ez szűkösebb korszakokban hasznos lehetett, ezért aztán ezek a gének, amelyek a homoszexualitásért felelősek, továbbadódtak (a genotípus és fenotípus nem ugyanaz, tehát a testvérein keresztül is továbbadódhatott olyan gén, amely a homoszexualitást okozta nála.). Ez nem paradoxon, csak nem akarod megérteni.
"Ha ez lenne a normális, akkor a homosexuálisok lennének többségben..."
Ez kb. olyan szöveg, mint ha azt mondanád, hogy ha a balkezesség lenen a normális, akkor ők lennének többségben. Az egész tévképzeted azon alapszik, hogy félreérted az evolúciót, valami féle erősen konvergens folyamatnak képzeled el, pedig nem az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!