GAME OVER? Nincs jövője Magyarországnak?
Hazánk demográfiai helyzete egyszerűen katasztrofális.
Ahhoz hogy az ország és a társadalom hosszú távon működőképes, életképes, versenyképes, egyszóval sikeres lehessen, fennmaradhasson a nyugdíjrendszer, az ingyenes közoktatás és egészségügy, legalább évi 150 ezer gyereknek kellene születnie a demográfusok szerint.
Ez a 150 ezer nem az ideális, hanem a minimálisan szükséges gyereklétszám.
E helyett ma 88 ezernél tartunk, s a születések száma amúgy is évről évre trendszerűen csökken.
Minden új generáció kb. 40 %-kal kisebb a szülei generációjánál. Tetézve a közoktatás egyre romló színvonalával.
Tehát egy 1 milliós magyar generáció csak 600 000 gyereket vállal, s nagyjából 360 - 370 000 unokája lesz, s ezeknek az unokáknak kéne megtermelni szülei és nagyszülei nyugdíját. ez egész egyszerűen közgazdasági képtelenség, ebből csak csőd lehet.
Három lehetősége van a magyar társadalomnak:
1.) Nem tenni semmit, csak várni az összeomlást.
2.) Natalista, gyermekvállalást ösztönző társadalompolitikát bevezetni, s minden áron a népszaporulat növelésére koncentrálni az anyagi erőforrásokat, megpróbálva meggyőzni a nemzetet a születésszám növelésének szükségességéről.
3.) Bevándorlás, azaz ázsiai és afrikai éhségmenekültek tömegével feltölteni a lakosságunk számát. Ez viszont 70-80 éven belül az ország magyar jellegének elvesztéséhez vezetne.
Mit gondoltok erről?
Nem lesz jövője, mert hiába lehetne tenni valamit, a nép hagyja magát, a politikusok meg úgy rabolnak, bűnöznek ahogy akarnak, mindenki elnézi nekik. Amíg ez megy, nem lesz változás.
A sok cigány miatt Magyarország, Románia, Bulgária meg úgy fog kinézni, mint Guatemala vagy Honduras.
Lesznek a nagyon gazdagok, akik áramos szögesdrótos biztonsági őrös lakótelepen fognak lakni, és lesz a mérhetetlen nyomor-réteg, akik vagy "normálisbab" házakban, vagy bádogházakban fognak lakni, ergó szépen lassan odajutunk, mint Dél, és Közép-Amerika. Eltűnik a középréteg, maradnak a nagyon gazdagik, és a nagyon szegények.
Nagyon egyszerű a probléma.
A mai magyar közgondolkodás nem támogatja a gyerekvállalást. De nem csak a magyar, hanem úgy en bloc a nyugati.
Van helyette shopping és partikultúra. A gyerekvállalásra leginkább alkalmas korosztály (30 év alatt) most ezeknek él és nem akarja magát lekötni azzal, hogy megházasodik és gyereket nevel. Amelyikük mégis bevállalja, az ciki lesz meg gáz és lenézik a többiek.
Ennyi, erről van szó. Nem nagy kaland...
Na ez egy jó kérdés ,rávilágít mekkora hazugság ez a világ.
Eleve miről beszélsz mikor számszerűsíted hogy x ezer unokának kéne megtermelni? mi a ló fsz át kéne megtermelni mikor jelenleg sem termelünk semmit , még a jelenlegi létszám is százszor több mint ahány termelő munkahely létezik . Ebből látszik hogy ez a létszám termelés egy baromság ,semmi köze hogy hány ember dolgozik , ha holnap elkezdenénk szülni napi 600 ezer gyereket akkor azok valószínűleg mind elmehetnének angliába mosogatni mert itthon egy lakást nem tudnának fenntartani . Aki itt pénzt keres egy szűk elit az megtartja magának vagy kiviszi az országból , ugyan minek tosszak erre az országra még rabszolga gyerekeket , miért rontsam el az életét azzal hogy egy munkanélküli világba szülöm.
Az pénz vásárlo értéke nem ettől függ ,láthatod tök mindegy hány munkanélküli cigány van igazából a fejünkre is nőhetnek mert mindíg lesz pénz a segíjre ,amikor már csak 200magyar fog dolgozni akkor is lesz nekik segíj . CSak egyetlen megoldás lesz a végidőkben hogyha megtanulunk csoportokba rendeződni és kikerülve a kamu forintot ,ugymond ingyen dolgozunk egymásnak a saját valutánkal ,fejlődés csak úgy fog bekövetkezni .
Amíg elhisszük az államnak hogy létezik ez a forint addig örök rabszolga sorra vagyunk ítélve.
Tehát ez a bevándorlásos ilyesztegetés megint csak értelmetlen és csak arra jó hogy elmagyartalanítsák a kárpátmedencét ,attól hogy idejön 5 millió bantuniggéer attól még nem erősödik a forint mert hát miért erősödne gondold végig ,ugyan olyan munkanélküli rabszolga ilyen favellás koldus bódés ország lesz itt ,persze akkorm ár az elitt réteg rég a városok közepébe húzott nagy falakkal leválasztott luxuslakóparkokban fog élni és héberül fognak beszélgetni .
Azt kell megakadályozni hogy az ország tovább szakadjon gazdagok és szegények felé különben itt polgárháború lesz és ez is a céljuk végeredménybe hogy a cigányok leszakadjanak annyira hogy kiéleződjön a helyzet de mi vagyunk a gyengék mert nem merjük meglépni hogy saját pénzrendszerünk legyen .
Pedig ennek semmilyen tilalma nincs az unióból nézve ,nézzétek meg Drábik JÁnos filmjeit ott elmagyarázza hogy kell.
re 43
Igen de lásd be hogy a sopping kultúra egy beteges képződmény ,ez ilyen flusztrációból adódik ,most elkezdik nyomatni a tv ben hogy a gazdagok rivaldafény party plázamajom a menő ,ami persze nem igaz és a szerencsétlen csóró magyar meg ha kap egy kis uzsorát mindjárt megy elkölteni a külföldi soppba gyakorlatilag szemétre . Az ilyennekkel nem tudsz mit kezdeni ,ha nem szemétre költenék a pénz egy részét hanem adományoznának éhező magyar gyerekes családoknak akkor már nem itt tartanánk .
De a gyerekvállalásnak továbbra sincs semmi köze a forint vásárlóértékéhez ,azt úgy álligatják hogy mindíg rossz legyen.
Érdekes , a kérdező drasztikus népességcsökkenésről beszél és az is belátható hogy a szegény embereknek nem növekszik a keresetük amit elkölthetnének DE nézd meg az ingatlanpiacot ,sorra épülnek a lakóparkok lakások házak vagyis többlet lakás van mint ammennyi fizető képes vevő MÉGIS mit látsz ,azt látod hogy az ingatlan árak sem csökkennek arányosan sőt egy új lakás 270e nm nél kezdődik az ország déli részén is ezen kívül 200 a legolcsóbb új építésű és nem tudják eladni . Akkor most hogy is van ez ,a piaci árakat nem is a kereslet kínálat határozza meg ???? Minek vagy kiknek építik ezeket a már már luxus házakat a szűk kis utcákban is 4 szintre lift 250e ft nm . Ja és a kis garzon lakások sincsenek eladva kiadva de a 20 M sok sem ,hanem bérlik a 15-30M ft lakásokat ,vagyis a célközönség a gazdag te meg éld le az életedet abban a panelszobában amiben megszülettél ,talán majd mikor 200év mulva elbontják a szoc panelokat akkor kapsz az államtól egy új betonbunkert na persze havi 40e ft rezsidíjjal mert a távfűtés sokba kerül. És a 80e es fizetésedből éljetek boldogan a családoddal együtt egy ilyenben .
A kérdezőnek mind a három pontja téves én ezt gondolom . Ezek ilyen áll eshetőségek ,nem a valóság ,a valóságot ezek a paraméterek nem befolyásolják.
"adományoznának éhező magyar gyerekes családoknak akkor már nem itt tartanánk." -akkor szervezd meg azt az adomanyrendszert, mert most mindig minden segely a ciganyoknak megy. LEGYEN AZ RUHA; JATEK; PENZ- EZEKET A LEGSZEGENYEBB RETEG KAPJA; VAGYIS A ROMAK akiknek mellekes jövedelme sokszorosan meghaladja a hivatalos segely nagysagat. Ezek BMW-vel mennek segelyosztasra. Szoval amikor adakozol a szegenyeknek, tudjad, hogy 98%-ban ciganyokat gazdagitasz. Ezt amugy nem is tagadjak a segelyszervezetek!
A nyugdijak egyszer mar meg lettek termelve, hiszen a nyugdij-jaralekot szorgalmasan fizette 40 evig a MAI nyugdijas reteg -hol vannak ezek a penzek? A mai nyugdijas nem alazsmizsnat kap vissza, nem a fiatalok "termelik meg neki" a nyugdijat - ezt ö mar BEFIZETTE egyszer. Regen a nyugdijintezet emeletes hazakat vasarolt es kiadta öket berbe, igy a penzt megforgattak es meg haszon is keletkezett.
Hidd el aki megteheti hogy éhező családnak adakozzon az eleve nem egy szervezetnek fog utalni hanem átugrik a nyomortelepre a bmw jével és odadja a pénzt vagy amit vett kaját ilyenre is van példa.Meg eleve megyén belül kéne egyes emberkéknek adakozni ,csak ahoz télleg nőnie kéne ennek a felfogásnak,mert ezek a magyar jólmenő vállalkozók álmukban sem gondolnák hogy adakozni kéne ,inkább éhbéren dolgoztatják az embereiket is.
A nyugdíjra igazad van ,ezzel nem tudunk mit kezdeni még fiatalok vagyunk ahoz hogy felébredjünk ,a híreket még csak 5 6 éve tudjuk kicserélni a médiahíradó cenzúrát kikerülve ,a világ százévig folyamatosan fenn tudta tartani a pénzügyi analfabéta társadalmat hisz nem volt nehéz . A nyugdíj ugyan úgy eltűnt az inflációs lufiban amit a bankvilág fúj és néha néha kidurran. Amit mondasz hogy megforgatták a pénzt szintén olyan dolog hogy még ma sem tudjuk mi működik a pénzgyüjtő csoportok hátterében ,nem hogy 20 évvel ezelőtt bárki is fel tudta volna fogni hogy mit jelent az hogy az ő betétjével közben milliókat is kereshet pár ember miközben kifelé leadnak egy legendát hogy mi csak őrizzük a pénzedet és ezért fizess még nekünk figyelési díjat .A megtévesztés gátlástalan nagy játékosai ezek akiknél pénz mozog.
Nincs más megoldás csak a leszakadás és saját bizalmi alapú fizetőeszköz .
NEM BIZALMI ALAPÚ FIZETŐESZKÖZ KELL!
Vissza kéne térni a jó öreg aranyalaphoz. A nagy gazdasági világválságig a két akkori fő valuta, az angol font és az amerikai dollár korlátlanul aranyérmére váltható volt. A papír dollárokat és fontokat korlátlanul arany 5, 10, 20 dolláros és 1/2, és 1 fontos aranyérmékre váltották. Az arany stabil értéket képvisel, nem inflálódik. Az első világháború előtt meg minden komoly valuta, így az osztrák.magyar korona is aranyalapon állt.
Ja, vásárlóértéken számolva egy 1928 -as angol font kb. 70 mai, 2013 -as fontnak fele meg.
A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy például egy 1 fontos papírpénzt a brit jegybank bárki kívánságára beváltott egy 1 sovereigen -es aranypénzérmére. ( a font 20 ezüst shillinget érő papírpénz, a sovereigen 20 ezüstshillinget érő aranyérme, vagyis 1 font / pound = 1 sovereigen ).
Az aranyalap elképesztő stabilitást nyújtott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!