GAME OVER? Nincs jövője Magyarországnak?
Hazánk demográfiai helyzete egyszerűen katasztrofális.
Ahhoz hogy az ország és a társadalom hosszú távon működőképes, életképes, versenyképes, egyszóval sikeres lehessen, fennmaradhasson a nyugdíjrendszer, az ingyenes közoktatás és egészségügy, legalább évi 150 ezer gyereknek kellene születnie a demográfusok szerint.
Ez a 150 ezer nem az ideális, hanem a minimálisan szükséges gyereklétszám.
E helyett ma 88 ezernél tartunk, s a születések száma amúgy is évről évre trendszerűen csökken.
Minden új generáció kb. 40 %-kal kisebb a szülei generációjánál. Tetézve a közoktatás egyre romló színvonalával.
Tehát egy 1 milliós magyar generáció csak 600 000 gyereket vállal, s nagyjából 360 - 370 000 unokája lesz, s ezeknek az unokáknak kéne megtermelni szülei és nagyszülei nyugdíját. ez egész egyszerűen közgazdasági képtelenség, ebből csak csőd lehet.
Három lehetősége van a magyar társadalomnak:
1.) Nem tenni semmit, csak várni az összeomlást.
2.) Natalista, gyermekvállalást ösztönző társadalompolitikát bevezetni, s minden áron a népszaporulat növelésére koncentrálni az anyagi erőforrásokat, megpróbálva meggyőzni a nemzetet a születésszám növelésének szükségességéről.
3.) Bevándorlás, azaz ázsiai és afrikai éhségmenekültek tömegével feltölteni a lakosságunk számát. Ez viszont 70-80 éven belül az ország magyar jellegének elvesztéséhez vezetne.
Mit gondoltok erről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, úgy gondolom az alapfeltételezések is hibásak, ezért egy hibás megoldást keresel.
Az alapfeltételezésed szerint a magyar demográfia borzalmas, és szerinted népességnövekedésre lenne szükség, hogy fenntartsuk a versenyképes országot nyugdíjrendszerestül és egészségügyi rendszerestül.
Amivel nem értek egyet az az, hogy egyrészt szükség van a nyugdíj és egészségügyi rendszer fenntartására, másrészt abban sem, hogy a magasabb népesség feltétlenül jó.
Úgy gondolom a Föld már most is túlnépesedett, nincs szükség népességnövekedésre. Ha kevesebb az ember akkor az Föld erőforrásaiból több jut egy emberre.
A gépesítés megoldja, hogy az emberek jelentős részének csak keveset kell dolgoznia, van mód a Föld élelmezésére is, a kevesebb erőforrásból meg könnyebben jut, ha kevesen vagyunk.
Mind a nyugdíjrendszer, mind az egészségügyi rendszer pazarló, jobban járnánk fizetős egészségügyi ellátással és öngondoskodással.
Amire szükség lenne az energiahatékonyabb gazdálkodás, versenyképes oktatás és átgondoltabb újrafelosztás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Úgy gondolom a Föld már most is túlnépesedett, nincs szükség népességnövekedésre. Ha kevesebb az ember akkor az Föld erőforrásaiból több jut egy emberre."
És ezt a globális túlnépesedést, benne Ázsiával, Indiával, fekete Afrikával a 10 milliósnál is kisebb népességű Magyarországnak kellene kompenzálnia? Értem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ha kevesebb az ember akkor az Föld erőforrásaiból több jut egy emberre."
Ez sem igaz. Mivel nem mindenki ugyanolyan korú és nem mindenki aktív. A rossz demográfiai mutató nem csak a lakosság csökkenést jelenti, hanem az idős korosztály növekedését.
Lásd Magyarország, a lakosság csökkenése nem emeli az elosztandó javak mennyiségét, hanem épp csökkenti, egyre kevesebb dolgozó tart el egyre több nyugdíjast. Ez nem olyan, hogy egy vendégségben van 8 sütemény ötünkre, ha valaki hazamegy, akkor négyünkre már több marad fejenként.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Magyarország nem fog megszűnni, de a társadalom átalakul és valószínű olyan színes lesz a jövőben, mint például jelenleg Brazília, USA, Európában London, Brüsszel, Antwerpen, Marseille, Malmö.
Én úgy becsülöm, hogy az évszázad végére lesz egy 5 milliós Magyarország, ennek fele fehér magyar lesz, harmada cigány, hatoda afrikai, ázsiai és egyéb nemzetiségek.
De az szinte biztos, hogy hosszú távon a fehér ember kisebbségbe kerül az EU-ban és Magyarországon is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi értelme 10 millió embernek, akiből gazdaságilag inaktív 6 millió?
Magyarország jelenleg 2-5 millió embert lenne képes eltartani a 9,5 millió helyett. A probléma nem a születések/halálozások számával van, hanem azzal, hogy 6,5 millió ember gazdasági szempontból inaktív.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nyomorogjál? Mit szólsz ahhoz, hogy Magyarországon van áram, fűtés és iható a csapvíz? "
Nyugat európában utolsó kettő nem igazán van, Angliában például Viszont a ha végén kifizeted minden, és marad is valami.
Nagykülönbség annak, aki vegetál. Kint is azt fog, csak picit többért.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!