GAME OVER? Nincs jövője Magyarországnak?
Hazánk demográfiai helyzete egyszerűen katasztrofális.
Ahhoz hogy az ország és a társadalom hosszú távon működőképes, életképes, versenyképes, egyszóval sikeres lehessen, fennmaradhasson a nyugdíjrendszer, az ingyenes közoktatás és egészségügy, legalább évi 150 ezer gyereknek kellene születnie a demográfusok szerint.
Ez a 150 ezer nem az ideális, hanem a minimálisan szükséges gyereklétszám.
E helyett ma 88 ezernél tartunk, s a születések száma amúgy is évről évre trendszerűen csökken.
Minden új generáció kb. 40 %-kal kisebb a szülei generációjánál. Tetézve a közoktatás egyre romló színvonalával.
Tehát egy 1 milliós magyar generáció csak 600 000 gyereket vállal, s nagyjából 360 - 370 000 unokája lesz, s ezeknek az unokáknak kéne megtermelni szülei és nagyszülei nyugdíját. ez egész egyszerűen közgazdasági képtelenség, ebből csak csőd lehet.
Három lehetősége van a magyar társadalomnak:
1.) Nem tenni semmit, csak várni az összeomlást.
2.) Natalista, gyermekvállalást ösztönző társadalompolitikát bevezetni, s minden áron a népszaporulat növelésére koncentrálni az anyagi erőforrásokat, megpróbálva meggyőzni a nemzetet a születésszám növelésének szükségességéről.
3.) Bevándorlás, azaz ázsiai és afrikai éhségmenekültek tömegével feltölteni a lakosságunk számát. Ez viszont 70-80 éven belül az ország magyar jellegének elvesztéséhez vezetne.
Mit gondoltok erről?
"Natalista, gyermekvállalást ösztönző társadalompolitikát bevezetni, s minden áron a népszaporulat növelésére koncentrálni az anyagi erőforrásokat, megpróbálva meggyőzni a nemzetet a születésszám növelésének szükségességéről. "
A gyereket nem csak megcsinálni kell, hanem normális körülmények között, biztonságban felnevelni. Nekem hiába magyarázná bárki, hogy sokat kell szülni, ha azt látom, hogy ha megszületik, akkor nincs elég bölcsi, ovi, a kisgyerekes anyákat álláskereséskor leprásként kezelik, az oktatás olyan amilyen, stb.
"fejbe akarja magat loni "
bocs, elirtam :)
Elég tágan értelmezed a "nyomor" fogalmát. Ha egy fűtött, közművesített lakásban élsz és még az interneten is kesereghetsz egy nyilvános fórumon, de van, hogy hó végére időnként csak parizeres zsemle jut kefírrel vagy még nincs okostelefonod, az nem nyomor.
Még ez se a nyomor, pedig láthatóan szarabb, mint nálunk:
(Mongol lakótelep)
Ez a nyomor, kéremszépen:
Se biztonság, se közművek, se ennivaló, maga a középkor:
(Cité Soleil, Haiti)
Alapjában véve mindenkivel egyetértek, csak azzal nem aki szerint "nyomor" és satöbbi.
HA azt annak lehet nevezni, hogy itt nem tudja a pórnép cserélgetni az autójait, satöbbijét mint más az alsóját.
"Magyarországon van áram, fűtés és iható a csapvíz"-Temesváron (Magyarország) 1884-ben már volt árammal ellátott közvilágítás,1935-ben az összes város villamosítva volt.
a fűtést és az iható csapvizet nem is említem.ennek örüljünk 2013-ban?
Kérdező ez egész európára kiterjedő probléma,megoldás nem nagyon van.
Azt felejted ki, hogy csak az uraknak volt villany a 19. század végén, vízvezeték meg persze csak jóval később lett.
Az, hogy Kis Pista a vonatkerékpumpáló körtével világít, rádiózik, bármikor engedni tud a csapból ivásra alkalmas hideg-meleg vizet és vízöblítéses vécébe szarik és a fűtésnek hála maximum pulcsiban el tud lenni a lakásban télen, már annyira nem régi mérföldköve az emberiségnek és még most, 2013-ban is több olyan ország van a Földön, ahol a proli nem engedhet meg magának ilyen modern környezetet, mint ahol igen.
""Magyarországon van áram, fűtés és iható a csapvíz"-Temesváron (Magyarország) 1884-ben már volt árammal ellátott közvilágítás,1935-ben az összes város villamosítva volt. "
Ezt ugye viccnek szántad? Megyeszékhely külvárosában lakom, nyugati országrész, de még a szennyvíz elvezetés is kb 15 éve ha meg van oldva. Anyukám még petróleum lámpa fényénél tanult, pedig 43 éves és nem nyomorban élt. Amikor Magyarországon jön valaki azzal, hogy a fél ország mély szegénységben van, a fejemet tudnám a falba verni. Meg a létminimum alatt élünk. Persze. Körülbelül lehetetlen itt éhen halni, még a sokat emlegetett 43 ezer forintból is bőven kijön egy hónapra a kaja és víz egy embernek. Tudod mi a nyomor? Az, hogy a Földön százmilliók élnek átszámolva napi 200-300 forintból.
Na de a kérdésre válaszolva: Szerintem a szakadék előtt jön a jó öreg megoldás, ami már egyszer bejött, vagyis megint megtiltják az abortuszt. Amikor tiltva volt, egyedül akkor emelkedett a népességszám. Esetleg valami külön adót terhelnek az óvszerekre, fogamzásgátlókra, hogy ne vegye őket a kutya sem.
Nos nézzük:
Elméletileg duplázni kéne a születések számát.
Egy családnál talán a 3 gyerek az ideális szám.
Durván 9 millió magyar él az országban.
Ebből fél millió munkanélküli.
Durván 2 millió nyugdíjas.
(Ugye ez így már 6,5 millió.)
Kb. 3 millió ember van 40 év fölött, ahol ugye már nehezebb gyereket csinálni.
Maradt 3,5 millió.
Ha a 18 év alattiakat is levesszük marad talán kb. 2 millió ember az országban aki alkalmas gyerekvállalásra.
És itt még ki sem zártam az egyedülálló embereket.
Most ebből a kb. 2-3 millió emberből kéne évente kisajtolni 150000 gyereket. Egy gyerekhez mint tudjuk 2 ember kell, tehát 300 ezer ember kéne évente.
Igaz hogy hasráütésszerűen mondtam néhány adatot, de a levezetésemből az is látszik, hogy 3-4 millió embernek kéne eltartania 5-öt + magát + a nem magyarként számon tartott, de itt élő munkanélkülieket.
Mivel a gyerekvállaló emberek nem élnek olyan jól, ezért tény, hogy a gyerekvállaláshoz állami támogatás szükséges, ráadásul több éven keresztül.
Viszont ha támogatjuk a gyerekvállalást, akkor a dolgozó 3 millió ember szívja meg a legjobban, mert a segélyekre megy el a pénz, ők meg nem kapnak semmit, hiszen a bért nem lehet emelni.
Ez a munkanélküliség növekedéséhez vezetne.
Szóval hosszútávon eléggé lehangolónak látom a helyzetet, de tény, hogy meg lehetne oldani, sok szenvedés árán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!