Horthy Miklós pozitív vagy negatív figura volt a magyar történelemben?
"A trianoni szégyen után hihetetlen jó szintre felhúzta az ország gazdaságát"
Tíz év kellett hogy a háború előtti szintre hozza vissza a gazdaságot (1929-re), aztán meg összeomlott az egész a világválságban, 31-ben még a bankokat is be kellett zárni, hogy megakadályozzák az ország összeomlását. A mezőgazdaságot egy nem termelékeny (és igazságtalan, szociális feszültséget generáló), feudális rendszerben konzerválta. Az ipar úgy-ahogy magához tért, de a csehszlovákok messze leelőztek. Külpolitikában Horthy egy balfék volt, képtelen volt bármit kitalálni a Kisantant ellen, pedig a lengyelek is ellene voltak, az angolok felé kacsintgatott, de Hitlerrel szövetkezett, így egyik sem bízott benne. A II világháború után az összes Hitler-csatlós megoldotta valahogy hogy a győztes oldalra kerüljön, egyedül mi nem. Most az olyanokat mint a 'hárommillió koldus országa', a kivándorolt százezrek, a tudomány lefejezése a zsidótörvényekkel, már meg sem említem.
Mindig a végeredmény számít.
Horthy tehát egyértelműen negatív figurája a magyar történelemnek, bukott emberként hurcolják el a németek, az ország pedig totális vereséget szenved a második világháborúban, hadszíntérré válik, minden visszacsatolt területet újból és immár véglegesen elveszít.
"Tíz év kellett hogy a háború előtti szintre hozza vissza a gazdaságot (1929-re)"
A háború előtti szintet nem érte el, ugyanis az országnak alig 1/3-a maradt meg a háború után... ha elérte volna az egy óriási bravúr lett volna, pláne a jóvátételek fizetése közben. Németország, Franciaország és Oroszország is kb eddigre érte el a háború előtti termelését, szóval ezen nincs semmi meglepő. A világválságtól meg nem csak a magyar gazdaság dőlt be...
"31-ben még a bankokat is be kellett zárni, hogy megakadályozzák az ország összeomlását."
A bankrendszert mindenhol szanálták, enélkül lehetetlen lett volna a válságból való kilábalás. A tőke erős bankokat mindig be szokták zárni, most is. Az összeset viszont sose zárták be, ez egy butaság.
"A mezőgazdaságot egy nem termelékeny (és igazságtalan, szociális feszültséget generáló), feudális rendszerben konzerválta."
Mint mondottam, Magyarországon ekkor volt a legnagyobb földosztás (volt egy a második vh után, de az tudjuk mennyire volt hosszú életű...)
"Az ipar úgy-ahogy magához tért, de a csehszlovákok messze leelőztek."
Ez nem is meglepő, ugyanis Csehországban volt a Monarchia iparának nagy része, a magyar határt is úgy húzták meg velük, hogy a Felvidék déli részén lévő iparterületeket ők kapták, egyébként nem véletlenül szerették volna Miskolcon túlra kitolni a határt a csehek, azt a minimálisan megmaradt ipart is meg akarták szerezni.
"Külpolitikában Horthy egy balfék volt, képtelen volt bármit kitalálni a Kisantant ellen, pedig a lengyelek is ellene voltak"
Lengyelország? Mit kezdtek volna velük? Két nagyhatalom között volt, egyértelmű volt, hogy mi lesz a sorsa, ha kitör a háború.
"A II világháború után az összes Hitler-csatlós megoldotta valahogy hogy a győztes oldalra kerüljön, egyedül mi nem."
Talááááán meeeeeert, ha ránéznél egy korabeli térképre, akkor feltűnne, hogy Magyarország közvetlenül határos volt Németországgal, vagy tévedek?
"kivándorolt százezrek"
A Monarchia korában volt a legnagyobb kivándorlás az országból. Ez annak a következménye, hogy a második ipari forradalom ekkor ért el hozzánk, amitől megnőtt a népesség. Ha megnézed látható, hogy hogyan terjedt a népességrobbanás: először angol, holland majd német, olasz, skandináv kivándorlás, végül pedig a kelet-európai országok, nincs ebben semmi egyedi.
"tudomány lefejezése"
Na, ez az amit még sose hallottam, hogy Horthyra kentek volna :D Nem hallottál még a kultúrfölény eszméjéről? Klebelsberg Kuno neve rémlik? Most nem pontosan idézek, de valami ilyesmit mondott: "a magyar oktatás honvédelmi tárca". Magyarországot gazdaságilag és katonailag ellehetetlenítették, egyetlen kitörési lehetőség az oktatás volt. Szerintem világpolitikai szinten egyedülálló, hogy ebben a korszakban a költségvetés 10%-át költötték oktatásra. 10%!!! Tudjátok, hogy ma mennyit? Ennek a tizedét. Az analfabéták aránya a Monarchia szétesésekor 15% körül volt, ez a Horthy korszakban 6%-ra süllyedt. A felnőtt lakosság 6%-ának volt érettségije. Ebben a korszakban a környező országokban 15-20% körül volt az analfabéták aránya. Ha valamiben sikeres volt ez az ország akkor az az oktatási rendszer.
Horthy vállalta a világ legnehezebb feladatát és becsülettel végig is csinálta. Idős korában voltak rosszabb döntései, de ekkor már elmúlt 70 éves és nem volt egyszerű élete.
Mindenesetre ha Ő nem lett volna, Magyarországot letörölték volna a térképről és hírünk sem maradt volna.
Kedves 64%-os!
"Csak azok dicsérik,akik a ma megjelenő könyvekből ismerik, vagy akiknek az ősei arisztokraták,nagytőkések voltak.
A munkások,kisparasztok,gazdasági cselédek nyomorban éltek. A középosztály sem élt nagyon jól.
A háborúban elesett katonák hozzátartozói sem dicsérik."
- Ezt már sokadjára írod, és sokadjára is megcáfolom, mert nem igaz.
Egy másik kérdéshez írt kommented:
05-12 16:52
"Horthyt CSAK a volt arisztokraták,nagytőkések leszármazottai tartják nagynak! Akiknek a hozzátarozója a háborúban veszett el, vagy uradalmi cseléd volt abban a korban :NEM!"
Erre a válaszom:
"Akkor erre most rácáfolok, engedelmeddel. Horthy Miklós kormányzót az utóbbi 100 év talán legjobb államférfiának tartom.
Egyik dédapám 1946-ban halt meg, betegségben, a frontról hazatérve.
Másik dédapám frontot és hadifogságot járt meg.
Egyik dédmamám saját kezével tapasztotta sárból az otthonát. 1945-ben, az oroszok elől bújkálva betegedett meg, majd az ostrom miatt nem tudott orvosi kezeléshez jutni, hetekig tartó szenvedés után vesztette életét, egy olyan betegségben, amit három injekcióval meg lehetett volna gyógyítani. Két gyermeket hagyott magára.
Másik dédmamám cselédkedett a Zichy grófoknál.
Egy másik dédapám gulyás volt.
Amint láthatod, cseléd, állattartó felmenőkkel rendelkezem, a második világháborús frontot több dédapám is megjárta, szóval az állításod téves."
Másnap egy másik kérdésnél ezt olvastam, szintén tőled (nem számomra írva):
05-13 21:27
"Horthy nem hozta helyre az országot! Aki élt Horthy alatt,és nem arisztokrata,vagy nagytőkés volt, az nem sírja vissza! Ahogyan azok sem,akiknek a hozzátartozója odaveszett vagy hadirokkant lett a háborúban!"
Még leírhatod 25x, akkor sem lesz igaz. És én újra és újra be is fogom ezt mutatni.
Kedves 11:56-os válaszoló!
"Kormányzói jogkörét folyamatosan növelni akarta és növelte is. Ma minek neveznénk Orbánt, ha a kormányfői jogkörét megnövelné? Nem olyan bonyolult kérdések ezek,csak le kéne már szokni a romantikus történelemfelfogásról, hogy Horthy ilyen jót,meg olyan jót akart."
- Ezt alá is tudod támasztani? Mert Horthy egyik nagy erénye éppen az volt, hogy nem volt hajlandó dinasztiát alapítani, noha a környezete rendszeresen sugallta neki, és a hatalma hozzá, illetve az elismert népszerűsége megvolt.
"A háború előtti szintet nem érte el, ugyanis az országnak alig 1/3-a maradt meg a háború után..."
Természetesen az adott területre vonatkoztatva. Egyébként 30-32-re még a Szovjetuniónak is sikerült a háború előtti termelést elérni, pedig ott volt egy véres polgárháború, hadikommunizmus és kolhozosítás. Szóval nem volt egy nagy kunszt.
"bankokat mindig be szokták zárni, most is. Az összeset viszont sose zárták be, ez egy butaság."
1931 július 13-án bezárták az összes bankot és a tőzsdét is a pánik miatt.
"Lengyelország? Mit kezdtek volna velük? Két nagyhatalom között volt, egyértelmű volt, hogy mi lesz a sorsa, ha kitör a háború."
Egyáltalán nem volt egyértelmű hogy egyszerre kell mindkettő ellen harcolnia és előtte már egyedül visszaverte az oroszokat.
"Talááááán meeeeeert, ha ránéznél egy korabeli térképre, akkor feltűnne, hogy Magyarország közvetlenül határos volt Németországgal, vagy tévedek?"
Ugyanúgy mint a Tiso-féle Szlovákia, az usztasa Horvátország és ha a németek Sztálingrádig eljutottak, talán Románia vagy Bulgária sem lett volna túl messze nekik.
"Klebelsberg Kuno neve rémlik?"
És neked Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő neve?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!