Milyen volt az élet a szocializmusban?

Mint most. A melósok meg voltak becsülve legalább is az ünnepekkor. Egyébként a nagy muftik vették fel zsét akkor is.

Bár lehet, hogy csak az irígység beszél belőlem, de a termelés közvetlen vezetői és az üzemi négyszög mindíg elosztotta maga között a jutalmat és premcsit, a melósoknak meg csurrant, cseppent .

Az irigység beszél belőled.

Állami nagyüzemekben mindenütt volt munkaverseny, meg aztán a Szocialista Brigádok. Minden ünnepre voltak felajánlások, kaptuk a sok plecsnit (aluminiumból), de pénzzel együtt. És volt brigádnapló, amelyet vezetni kellett volna, na de ki ért rá? Állami és pártvezérek járták a gyárakat, nem zárkóztak el félelmükben a tömegektől. A gyerekek kisdobosok é úttörők voltak, ahol a brigád helyett örsök volrak, de ott is naplót kellett írni. És a gyári vezetés helyett úttörőcsapatok voltak, egy iskolában egy. Én is voltam a Mókus örs tagja, voltam brigádtag, de eljárt a szám, nem vettek fel a Kisz-be. Soha nem lett belőlem párttag, se akkor, se most.

tE BELŐLED MEG 37 % AZ OSTOBASÁG és a butaság.

Egy biztos: nem sirom vissza az azokat az évtizedeket, csak kár, hogy akkor voltunk fiatalok. Szépnek csak ezért látják egyesek. Ja majd lefotózom valamelyik brigádplecsnit. Ilyet még biztosan nem láttatok.

Minden május elseje előtt napokkal kitették a terekre a párt és állami vezetők nagy fotóit, hármat (még 1989-ben is). A szakszervezeti bizalmi végigment és összeírta, ki megy felvonulni. Ja és ez nem melegfelvonulás volt! Oda gyerekeket és lufikat kellett vinni, dekorációt a gyülekezőhelyen a cég osztott. Felvonulás után visszamentünk a gyárba, volt gulyásleves, virsli mustárral és sör, a 80-as években már nem. Egyébként az ötvenes években egész nap tartott, később már csak néhány óráig (emlékszem, a Reitter Ferenc utcától kellett menni a Dózsa György útig, felüljárók nem voltak, csak sorompók). Apám nyakában elaludtam és majdnem leestem. erre és a sok zászlóra emlékszem.