A Nagy-Magyarország mániások miért nem fogják fel, hogy az akkori ország lakosságának a fele nem is volt magyar?
Miért nem teszel érte valamit Heckler?
Úgy bírom az ilyen kis szájhős hazafiakat .)
A történelmi Magyarország a 19. század közepére már egyszerűen egy idejétmúlt történelmi képződménynek számított. Egyedül a Habsburg Monarchia keretében belül volt biztosított a fennmaradása. A Monarchia széthullása elkerülhetetlenül magával vonta a történelmi Magyarország széthullását is.
07:04
"Igen , kevés volt a magyar és békességben éltek a "kisebbségek", nem volt civakodás,veszekedés!"
Nem volt, mert az 1800-as évek előtt nem is léteztek a mai értelemben vett nemzetek, nemzetállamok. Azelőtt a legkevésbé az számított az emberek önmeghatározásánál, hogy ki milyen nyelvet beszélt. A modern nacionalizmus és a mai nemzetfogalom megjelenése azonban önmagában megkérdőjelezte Nagy-Magyarország létjogosultságát.
Bánkódnunk nem a Szent István-i Magyarország szétesésén kell, hanem azon, hogy a Trianoni béke az ország határait valóban igazságtalanul vonta meg, hiszen színmagyar területeket is a szomszéd utódállamoknak juttatott.
A válasz 64%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 44%-ban hasznos válaszokat ad.
Én sem örülök neki, hogy széjjel lett darabolva az ország
ezért tettem a jogot idézőjelbe.
Most itt verhetném a mellkasom én is, hogy az a terület magyar volt és az is lesz de azt bekel látnod neked is ha többen vannak el is tiporhatnak és akkor már nem számít, hogy mennyire vagy nacionalista. EU meg lese sz@rja az egészet, úgy, hogy ha nem lesz az ország bika erős, Európa számára meghatározó ország akkor minden marad úgy ahogy van, az igazságtalan határok mentén.
Állítsunk ki egy hadsereget cigányokból, és küldjük rá Erdélyre.
Ha nyerünk, miénk Erdély.
Ha veszítünk, miénk Magyarország.
Az ostobaság mániások miért nem fogják fel, hogy ez kit érdekel? Ha nem hajoltál volna olyan sokat, mikor az észt osztották, most értelmesebb kérdéseket is feltudná tenni.
Ez egy komoly kérdés, ami nem ostobáknak való, pl Kanadában is sok a nem vér kanadai mégis érzékenyen érintenék, ha Ontariot elcsatolnák tőlük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!