Vitézy milyen alapon bírálja felül több ezer szavazatszámláló munkáját?
#19 Egyébként a kiadvány 69-es oldalszámú lapján van az ominózus hiba:
21.
Akkor még egyszer: ha valaki behúzza Sz-t, hogy-hogy mégis azonnal rájön, hogy nem kellett volna? Most akkor elég vékony volt az a vonal vagy elég vastag, döntsük már el? Vagy 1mp alatt csodálatos módon megvastagodott ott a fülkében?
#19 A törvény szerint így kell elbírálni a szavazólap érvényességét:
186. § (1) Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelöltre, listára lehet.
(2) Érvényesen szavazni a jelölt neve melletti, illetve lista neve feletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet.
193. § (1) Érvénytelen a szavazólap, amely
a) nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal,
b) a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz, vagy
c) nem tartalmaz érvényes szavazatot.
(2) Érvénytelen az a szavazat, amelyet
a) nem a 186. § (2) bekezdése szerint adtak le,
b) kiesett jelöltre, listára adtak le.
(3) A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon a (2) bekezdés szerint érvénytelen szavazat is szerepel, vagy ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, például a jelöltek, listák sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét, listát kihúzták, nevet, listát hozzáírtak.
#23
Észreveszi a logót, behúzza rá az X-et, de utána veszi észre, hogy halványan át van húzva a neve. Rájön, hogy tévedett, és behúzza Vitézyre.
Már ha egyáltalán észreveszi, és megpróbálkozik vele, hogy behúzza másra.
Több ezer olyan ember lehet, aki azért szavazott Szentkirályira, mert nem vette észre, hogy át van húzva a neve.
Kedves Kérdező, az, hogy a szavazatszámlálók nem ismerték a törvényt, nem indok új választás kiírására.
Értem az indulatokat a témában, de a helyzet az, hogy csak a törvények alapján lehet -egy jogállamban- bizonyos dolgokat megtenni, vagy sem.
#25 Ez szép és jó, csak "sajnos" ott az 1. pont b) kitétel, amely szerint a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz.
Az úgy nem megy, hogy ugyanazon a szavazólapon két kitétel üsse egymást. Az egyiknek biztosan nem felel meg a Vitézy és Szentirályira IS egyszerre leadott szavazat:
vagy az 1 b) pontot üti, mint több szavazat mint amennyit a törvény előír (azaz 1)
vagy a 2 b) pontot üti, mi szerint érvénytelen ha kiesett jelöltre szavaztak.
Na most a 3-as pont ugye feloldja a 2 b) érvénytelenségét, de az 1 b)-ét nem, ez egyértelmű a megfogalmazásból. Magyarul lehet hogy ha onnan nézzük hogy a kiesett/áthúzott jelöltre voksolt a jóember, akkor érvényes a lap, de az 1 b) bekezdés szerint akkor is érvénytelen, mert egynél több jelöltet húzott be. Mindenképpen ütközik, magyarul ezek a szavazólapok egytől egyig érvénytelenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!