Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért gondolják a melegjogi...

Miért gondolják a melegjogi szervezetek, hogy egy alig látható kisebbség kedvéért (transzok) kellene átírni az alkotmányt és törvényeket?

Figyelt kérdés

Beszélgettem egy transz ismerősömmel, akivel már jó ideje chatelgettünk, és végül kezdeményeztem egy találkozót. Valahogy ott tudatosult csak bennem, hogy lényegében évek óta most látok először személyesen transzot (Pride-ra nem járok heteróként, meg amúgy se lenne gyomrom a szélsőséges elemek miatt). Ezt meg is említettem neki, mire elmondta, hogy jól ismeri a közösségét és amennyire tudja itthon nagyjából 200-an vannak azok, akik szeretnének is úgy élni mint ő, tehát úgy öltözni, jogilag elbírálva lenni, mintha az áhított nemhez tartozóan születtek volna.

Ő erre alapozva követel magának jogokat (jogi név- és nemváltoztatás, tetszőleges wc-be való bejárás), mondván ilyen kevés ember miatt miért ne lehetne átírni a valóságot, tehát elismerni, hogy mindenki az, aminek érzi/mondja magát. Én meg ugyanerre hivatkozva utasítom ezt el, hiszen ne 200 fő igényeihez igazítsuk szerintem 9,6 millió ember világképét, értékrendjét. Annál inkább sem, mert ennyi erővel minden ember allűrjeihez, érzésvilágához külön hozzá kellene igazítani a társadalmi rendet, ami egyrészt lehetetlen, másrészt szép nagy káosz lenne rövid időn belül.

Ti mit gondoltok?



2023. jún. 15. 21:01
1 2 3 4 5
 11/43 A kérdező kommentje:

8: "Nem viheted"


De miért nem vihetem az államkasszát ha Elon Musknak hiszem magam? Egy transznak el kell fogadni jogilag a valóságérzékelését, de a magát Elon Musknak képzelő őrültnek nem? Milyen egyenlőségpárti vagy te?

2023. jún. 15. 22:14
 12/43 A kérdező kommentje:

10: "Én még mindig nem értem, hogy a többi 9 millió embert miért érintené hátrányosan, ha 200 ember megváltoztathatja a nemét. Ettől hol változik más értékrendje? Ha eddig nem foglalkoztak a transzokkal, ezután sem kell majd."


Én sem értem miért érintene bárkit hátrányosan, hogy kimondjuk, hogy vannak alsóbb- és felsőbbrendű fajok, továbbá szolganépek és árják. Ettől megváltozik a te értékrended? Ha eddig nem foglalkoztál nácikkal, ezután sem kell majd.

2023. jún. 15. 22:17
 13/43 anonim ***** válasza:
98%
Azért fontos a kisebbségek védelme, mert baromi gyorsan találja magát nagyjából bárki kisebbségi szerepben. Azért, hogy büszkén mondhassuk, hogy mi nem olyanok vagyunk, akik a szlovák vagy ukrán nyelvtörvényhez hasonlót alkotnánk. Azért, hogy nyilvánvaló legyen, hogy nálunk senki nem szenved úgy időszakosan sem hátrányt valamilyen markere alapján, mint egy partiumi vagy székelyföldi magyar. Azért, hogy ne lepődhessünk meg hogy a világosabb bőrű cigányok valami csoda folytán sokkal nagyobb arányban töltenek be hasonló pozíciókat, mint a többségi társadalom. Estébé.
2023. jún. 15. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/43 anonim ***** válasza:
86%
Inkább azzal foglalkoznál, kérdező, hogy miért Magyarországon toronymagasan a legnagyobb az infláció Európában. Ez például egy valós probléma, a transzokkal szemben.
2023. jún. 15. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/43 anonim ***** válasza:
98%

Kérdező, amiket te hozol példákat a 11 és 12-es kommentjeidben, azoknak semmiben nem hasonlítanak a transzneműség esetéhez.

Ha elviszem az államkasszát, akkor csődbe megy az ország. Ha kimondjuk, hogy vannak alsóbb- és felsőbbrendű fajok, az hátrányokat okoz azoknak, akiket az alacsonyabb rendűnek soroltál be.

Ha a papírjaimban megváltoztatom a nevemet és nememet(de nem fogom, mert nem vagyok transz), akkor az rajtam kívül senkit nem érint érdemben. Nem okoz tömegeknek szenvedést.

2023. jún. 15. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/43 A kérdező kommentje:

15: "Ha a papírjaimban megváltoztatom a nevemet és nememet(de nem fogom, mert nem vagyok transz), akkor az rajtam kívül senkit nem érint érdemben. Nem okoz tömegeknek szenvedést."


Hogyisne okozna, pl. gyakorló keresztények tömegeinek, vagy a normalitást elfogadó emberek tömegeinek. Vagy te veszed a bátorságod és eldöntöd helyettük azt, hogy mi okoz nekik szenvedést és mi nem?


"Ha elviszem az államkasszát, akkor csődbe megy az ország."

Rendben, akkor Magyarország miniszerelnökének érzem magam, azonnal kérek minden ezzel járó hatalmat.

2023. jún. 15. 22:23
 17/43 anonim ***** válasza:
98%
@12 Ez az az ócska demagógia, amelyet olyanok nyomnak, akik felnőtt korukra sem bírták felfogni a Popper-paradoxont. Mindennel szemben lehet toleráns az ember, kivéve az intoleranciát, meg ami direktben árt másoknak. Ezért nem oké náculni az egyik oldalról és ezért nem része a szexuális kisebbségek körének a pedofília. Nem túl nehéz ám ezeket felfogni.
2023. jún. 15. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/43 A kérdező kommentje:

"Azért fontos a kisebbségek védelme, mert baromi gyorsan találja magát nagyjából bárki kisebbségi szerepben."


Én is kisebbségben vagyok, ugyanis súlyos kényszerbetegségem van (ez nem irónia, ez komoly). Mégsem várom el a társadalomtól azt, hogy 25-ször kapcsolja le mindenki maga utána villanyt, ahogyan én, vagy mindenki töltsön el órákat a takarítással. Ehelyett segítséget kérek, orvosi kezelést. Egy transz erre miért nem képes, miért a társadalmat erőszakolja meg azzal, hogy fogadja el a mentális problémáját normálisnak? A skizofrén sem kéri ezt.

Neked nem a kisebbségek védelme a fontos, hanem a saját ideológiád keresztülverése a társadalmon.

2023. jún. 15. 22:26
 19/43 A kérdező kommentje:

17: "Mindennel szemben lehet toleráns az ember, kivéve az intoleranciát"

Pont így beszélnek azok, akik hírből sem ismerik a toleranciát, csakis a saját megrögzött álláspontjukat képesek "tolerálni". Álságos és képmutató vagy, és a legkevésbé sem toleráns.

Én toleráns vagyok. Mert elfogadom a transzok jelenlétét anélkül, hogy bántanám őket, de ez nem kell azt jelentse, hogy a saját világképemet kötelezően hozzájuk igazítom. Ez nem a tolerancia, ez ideológiai ráerőszakolás.

2023. jún. 15. 22:29
 20/43 anonim ***** válasza:
98%
@18 Az viszont például fontos, hogy emiatt ne legyél megbélyegzett, ne rúghassanak ezért ki a munkahelyeden, ne írhasson rólad idiótázó cikkeket egy bulvárlap, kaphass orvosi, pszichológiai, pszichiátriai segítséget, ha szükséges. Elvárhatod, hogy a munkatársaid legalább a maguk lehetőségeihez mérten igazodjanak hozzád, például ne üljenek az asztalodhoz, ne állítgassák át a munkaállomásodat, ne hagyjanak a környékeden nagy kupit, satöbbi. És hát miért ne tennék, szolidárisnak lenni az embertársainkkal fontos dolog.
2023. jún. 15. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!