Tisztában vagyok vele, hogy nem alkalmazható, mivel alaptörvény ellenes, ugyanakkor az Európai Unió Emberi Jogokért felelős tanácsa küzd ellene, vagyis a kérdés elméleti.
Azonban számtalan olyan borzalmas esemény történik, amikor az elkövetőt nem börtönbe kellene zárni, hanem gondoskodni arról, hogy soha többet ne követhesse el. Én azt mondom, hogy maradjon az életfogytig tartó szabadságvesztés, viszont rendkívüli esetben - mely például közfelháborodást okoz - kiszabható legyen a halálbüntetés.
Utolsó amúgy nem azért de írj már le nekem olyan eseteket ahol időközben kiderült hogy mégis ártatlan akit előre megfontolt gyilkossággal vádoltak rengeteg közvetlen bizonyíték alapján ? Csak úgy tényleg kiváncsi lennék, mert nekem úgy tűnik hogy az eddig évek 99 százalékban dühöngő örült, vagy éppen néhány tízezer forintért ölni képes vad barmok gyilkoltak akik aztán be is ismerték a dolgot, tehát tudomásom szerint a börtönben olyanok ülnek jelenleg gyilkosság miatt akik valóban elkövették a dolgot, szóval ez a kiderül hogy ártatlan főleg a mai világban ahol DNS ujjlenyomat biztonsági kamerák meg szemtanúk vannak hát szerintem nagyon ritkán fordulhat elő amit leírsz.
2023. jan. 28. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
22/57 anonim válasza:
#21 Az is elég ha egyszer előfordul. Elég nagy nyomorek az akinek egy tucat ártatlan ember halála még épp belefér.
Nem azért de akiket itt a Wikipédiás listán ír ezek az esetek vagy évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt történtek, a mostani modern technika segítségével, ha van DNS ujjlenyomat kamera felvétel tanúk állítása vagy ezek együtt az 100 százalékos bizonyíték hogy ő tette, általában amúgy be is szokták ismerni, hiszen ha DNS mintát találnak az áldozaton és mondjuk nála meg egy vérfoltot a ruháján vagy kocsiján akkor elég nehezen tudja letagadni a dolgot. Márpedig ha beismeri és megdönthetetlen bizonyítékok vannak, tehát biztos benne mindenki még ő maga is hogy bűnös és előre megfontoltan megölt egy embert akkor sem gondolod azt hogy jogos a halál büntetés ?
2023. jan. 28. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
25/57 anonim válasza:
22
És mi fordul elő többször? Ha egy gyilkos öl, vagy egy tévedés?
2023. jan. 28. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
26/57 anonim válasza:
#21: Te sem vagy jobb, mint azok, akiken ezt a büntetést be akarod vezetni.
2023. jan. 28. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
27/57 anonim válasza:
Aki más ember életét kioltja, vagy ezt támogatja, az gyilkos. Ennyire egyszerű.
2023. jan. 28. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
28/57 anonim válasza:
26os Jaj de vicces vagy, Én ezt a büntetést egy hidegvérű kegyetlen gyilkossal szemben vezetném be aki ártatlan embereket öl meg hidegvérrel, és akiről bebizonyitható hogy ezt tette. Egyébként emlékszem még arra tinédzser lányra akit egy nyomorult rabolt el szerencsétlen még egy hívást is tudott kezdeményezni de mire kiértek és elkapták a mocskot addigra már késő volt, emlékszem hogy arra gondoltam mit élhetett át szerencsétlen, és szerinted ez a féreg ember nem azt érdemelné hogy kivégezzék ? Gratulálok emberségből jeles vagy, és az a szerencsétlen fiatal lány aki semmiről nem tehet és kegyetlen módon megölte, ő nem érdemel igazságszolgáltatást, ha a te gyerekeddel tette volna ezt akkor is ezt írnád, hogy jaj szegény erőszaktevő gyilkos, inkább te szégyelld el magad, hogy ilyen emberek életét véded, akiknek semmi helye a társadalomban, az meg hogy engem velük állítassz párhuzamba, hát erre csak azt tudom mondani neked nincs kint mind a négy.
2023. jan. 28. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
29/57 anonim válasza:
"És képzeld el, hogy esetleg még életben van, amikor kiderül, hogy ártatlan! Mit tudna tenni a tudomány ahhoz, hogy lehetőleg teljes életet adjon vissza neki?"
Csak olyan esetben alkalmaznám ezt amikor teljesen egyértelmű a bűnössége, pl Scully esetében aki arccal ott van a videókon.
Egyébként a mai bűnügyi technológia már olyan modern szinten van, hogy nagyon minimális az amikor valakit tényleg ártatlanul ítélnek el. Ez még régen 30-40 éve előfordult, ma már nagyon nagyon ritka és a tudomány fejlődésével egyre kevesebb. Egy kis szöszből vagy akármiből annyi információt ki tudnak gyűjteni a laborosok mint a sci-fi ben. Nem is hinnéd milyen bonyolult módszerek vannak már. Persze ha ártatlan elitélés történik azt felveri a média, de a valóságban most 2023-ban ennek az esélye szinte a nullával egyenlő. Ezt egyre kevésbé lehet már érvként használni.
2023. jan. 29. 03:24
Hasznos számodra ez a válasz?
30/57 anonim válasza:
Minél kegyetlenebb egy társadalom a bűnözőivel szemben, annál kegyetlenebb bűnözőket termel ki. A végén pedig kivész belőle az emberség.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!