Magyqrországon el akarják majd venni a nyugdíjat?
"az elmúlt 3 parlamenti választása előtt mindig tudták, hogy ők győznek. Aztán nem így lett."
Pedig a legutóbbin nagyon ott voltak az összes választókörzetben, hogy jó közelről lássák - ahogy mindenki a Fideszre szavaz. :))
#39 tíz éve hallgatjuk mennyire felesleges volt annyi pénzt tenni a köztévébe mert senki nem is nézi - közben tíz éve ugyanígy ezzel jöttök, hogy azért nem nyertek, mert nem voltak benne a köztévében.
Nem voltak mert nem akartak benne lenni.
Konkrétan kijelentették hogy bojkottálják a köztévét ellenzéki politikusok. Ahogy sorra mutatták meg a köztévé készítői hányszor és mennyi ellenzékit hívtak akik nem mentek, nem válaszoltak ezekre a meghívásokra.
Nem a köztévé dönti el a választásokat, nem is a megyei lapok. Ez scak egy ócska mese amivel takaróznak minden bukás után.
#41 Élvezet volt hallgatni hogy sírnak utána, hogy tényleg nem volt sehol csalásra még szándék sem.
Meg amikor elhordta a szavazókat lepusztult, fogatlan vidéki akárminek az illető, csak mert sorra a fideszre szavaztak - és kiderült, hogy valahol Budapesten volt egy szavazókörben, nem is vidéken. :)
#43 Ha úgy lennénk, mint 2006-ban történt, akkor igazat adnék neked.
Akkor tényleg joggal gondolták sokat, hogy milyen rosszul is döntöttek amikor rájuk szavaztak.
Ugyanezt élték át - szintén a ballib szavazók - idén is, amikor a választás estéjén olyan szemét módon viselkedtek MZP-vel és ahogy elkezdték sorra köpködni, mindenért hibáztatni, mindent letagadni.
Meg nyilván a budapestiek egy jó része is ezt gondolja ma már, hogy milyen rosszul is tette amikor rájuk szavazott.
A fidesz-kdnp azonban nem véletlen van zsinórban negyedszerre kormányon.
Nem, nem azért mert olyan eszméletlenül szuperek. Jók, de ez nem elég az újrázáshoz, főleg nem ennyiszer. Ahhoz az kell, hogy az alternatíva annyira rossz legyen, hogy semmiképpen ne akarják őket kormányra engedni az emberek.
EZÉRT van most zsinórban a negyedik Orbán kormány, mert akit felkínáltatok helyettük lehetőségként azok annyira rossz választások lettek volna, hogy a szavazok meg se merték próbálni.
Lehet hogy egy idő után törvényszerűen romlik, változik a fideszes kormányzás, hoznak rossz döntést stb. De ez mindig ott lesz minden szavazó előtt aki rájuk szavazott, hogy akkor sem volt más lehetőségük és minden esetben ez volt a lehető legjobb választás.
#43: Ezért volna jó egy "Ezek közül egyik sem" választási lehetőség a szavazólapon. Ha az a válasz nyer, akkor mindenki eltakarodik a politikából és friss emberekkel új választást kell kiírni. Igen, tudom, hülye utópia, de tényleg olyanok a választások, hogy van egy trágya Fidesz meg egy életképtelen ellenzék, azt az ember csak néz.
Nincs egyetlen szimpatikus politikus sem. Mert Orbán egy diktatúrát épít, kommunista módszereket alkalmaz és a gyerekgyárosokon kívül senkinek nem kedvez. A másik oldalon meg Gyurcsány eltakarodhatna már a pokolba, MZ/X-el, Dobrevvel és Karigerivel együtt.
Kellene már egy olyan erős párt, ami nem volt pufajkásokból meg Kádár csecsén nevelkedett szoci barmokból áll, hanem fiatal, értelmes, XXI. századi, nem digitális analfabéta emberekből.
Persze, a Fidesznek mindig is ellensége volt a tanult ember. A tanult ember kritikus és nem vesz be mindent úgy, mint a Fidesz célközönsége: a buta csőcselék.
Pont ezért gáncsolták a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő Magyarok szavazatát, mert azok a Fidesz elől menekültek ki és 90%-ban nem rájuk szavaztak.
Nem hiába Borsodban nyert legnagyobb arányban a Fidesz, ott a legalacsonyabb az átlagos iskolázottság.
#48 Miért mindig magadból indulsz ki? Miért hiszed hogy mások is ugyanolyan korlátolt, sötét, ostoba, tudatlan emberek lettek ugyanabban az iskolarendszerben ahol neked ilyenné sikerült csak válnod?
Persze, a fidesz akarja a tudatlan embereket. Aha.
Az a fidesz amelyik törvénnyel szorította rá a leginkább iskolakerülésre hajlamosakat arra hogy bejárjanak, mert ha igazolatlan hiányzása van akkor nincs családi pótlék. Nem azok akartak tudatlanokat kinevelni, félanalfabéták tömegét létrehozni, akik ezt eltörölték, ugye?
A fidesz az aki a butákat akarja, aki létrehozta a diákhitel rendszert, hogy azok is tanulhassanak a felsőoktatásban akiknek a családja nem tud ebben támogatást adni hozzá, nem pedig azok akik MINDEN egyetemistát tandíjassá tettek, ugye?
Az a fidesz nem támogatja az oktatást, aki ingyenesen elérhetővé tette már 2 szakma elsajátítását mindenki számára, aki létrehozta a duális képzést a középfokú oktatásban is meg a felsőoktatásban is, hogy az anyagiak miatt ne legyenek kénytelenek a fiatalok tanulás helyett a munkát választani, ugye?
Tudod te hogy mi volt itt 2010 előtt? dehogy tudod.
Tudtál arról, hogy a mostani tüntiken is nagyon visszakövetelt rendszer szerint alsó tagozatban semmiféle indokkal nem lehetett megbuktatni a gyereket 4. osztály végéig ha a szülő nem egyezett bele? Hogy teljesen analfabétákat tovább volt köteles engedni a tanára 4. osztályig ha a szülő nem írta alá a bukását? Hogy 4. osztályban már nem tanítanak írni, olvasni, alapszinten számolni és aki így járt annak esélye sem volt utána bármit is megtanulni? Hogy emiatt vannak tudatlanok tömegei?
Tudtad azt, hogy több száz iskolát zártak be mert feleslegesnek nyilvánították? Hogy több ezer pedagógust csak azért bocsátottak el, mert feleslegesnek mondták ki a munkájukat? Hogy rendes béremelések helyett elvették a juttatásaikat? Hogy elvették egy havi fizetésüket a tanároknak? Tudtad azt hogy minden egyetemista tandíjjassá vált az előző kormányzat döntése szerint és csak egy 10% kaphatott volna valamiféle ösztöndíjat, mindenki más csak nagyon sok pénzért tanulhatott volna és szerezhetett volna diplomát - ha nem indul tiltakozás és népszavazás nem kényszeríti rá az akkori kormányt, hogy ezt visszavonják? Tudtad azt, hogy folyamatosan évről-évre romlott a diákok teljesítménye amíg az új oktatási rendszerben történt változásokkal már kezdett diákok el nem érték a mérés korhatárát?
Dehogy tudtad. csak ismételgeted az ostobaságaidat.
#49 Hát igen, működik az agymosás, látom. :)
"Persze, a fidesz akarja a tudatlan embereket."
Így van. Hiszen a tudatlan embert könnyű irányítani. Nekik pedig a hatalom megtartásához az kell.
"Az a fidesz amelyik törvénnyel szorította rá a leginkább iskolakerülésre hajlamosakat arra hogy bejárjanak"
Nem. Az a Fidesz, amelyik éhbért fizet a tanároknak és magasról tesz arra is, amikor már tüntetni kezdenek. Az a Fidesz, amelyiket nem érdekli, hogy sok helyen már nincs tanár és még a városokban is sokszor lepkehálóval kell tanárt fogni, mert a pedagógusok jelentős része otthagyja a pályát, hiszen sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülése nincs a tanári pályának. Mindeközben persze fölösleges nemzeti inzultációkra, meg hasonlókra van pénz.
"A fidesz az aki a butákat akarja, aki létrehozta a diákhitel rendszert"
Igen, 2001-ben, amikor még egy vállalható, jobboldali, de liberális párt volt. Akkor, amikor még valóban az emberek érdekeit nézte és nem csak a hatalom volt a lényeg. Aztán rájöttek, hogy a hatalom megtartásához az ostoba emberekhez kell szólniuk és csináltak egy pálfordulást, egy Európai, liberális pártból lett egy Oroszpárti, Euroszkeptikus, konzervatív fertő.
"Tudod te hogy mi volt itt 2010 előtt? dehogy tudod."
Tudom. Gyurcsány elcseszte a 2009-es válságot, majd leköszönt és Bajnai vitte el a balhét. Gyurcsány is egy ugyanolyan köztörvényes gazember, mint Viktor. Mindkettő volt Kisz titkár, Kádár csecsén nevelkedett barom.
"Tudtad azt hogy minden egyetemista tandíjjassá vált az előző kormányzat döntése szerint"
Nem. Ugyanis 2006-ban hozták be azt, hogy 12 félévet finanszíroz az állam. De ha ez szúrta volna a Fidesz szemét, egy tollvonással megszüntethették volna és újra ingyenessé tehették volna az egész felsőoktatást.
Nem vagyok elvakult és nem vagyok ostoba hülyegyerek sem. Sem a Fideszből, sem a 2002-2010 között hatalmon lévőkből nem kérek! Új emberek kellenek, akik XXI. századi fejjel gondolkodnak. Orbán nem ilyen. Gyurcsány szintén nem.
Ha értelmes párt vezetné Magyarországot, akkor már rég Euróval fizetnénk, mint a Szlovákok és nem a korrupcióról vitáznának Brüsszelben.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!