Most mi ez az "elköltözősdi" hóbort egyeseknél? Tényleg van olyan, aki azért menne el az országból, mert a Fidesz nyert?
#40 Pszichiáterre itt sokaknak szüksége lenne, legkevésbé azoknak, akik gyászolják a magyar demokráciát.
Értelmesnek pedig nem látszani kell, hanem annak lenni (nehéz ezt a látszatok országában elmagyarázni, ahol mindennek mindegy már az igazságtartalma, csak látszodjon valaminek és legyen elmantrázva az MTVA-ban és a KESMÁban sokszor).
A fideszesek helyében kerülném a "vegyesbolt"-hasonlatot, egy olyan párt esetében, amelyik magába olvasztotta liberális Fidesz után az MDF, a Független Kisgazdapárt, a MIÉP, a valamikori KDNP szavazói mellé már a régi Jobbik harmadát is, 12 éve nem hirdet választási programot, miközben folyamatosan pávatáncol:
A kelet-nyugati liberális-illiberális-kozervatív-kereszténydemokrata-jobbközép-szélsőjobboldali-polulista-polgári-néppárti-demokrata-autokrata-kisgazda-nemzetinagytőkés katyvasz felől nézve ez a szedettvetett ellenzék legalább abban nem pávatáncol hányásig-szédülésig, hogy liberális demokráciát, jogállamot akar és pávatánc helyett kimondja tisztán, hogy EU- és NATO-párti. Ettől még moslék ez is, amit szintén ti főztetek.
Leírtam tisztán már 2010-ben, hogy a moslékpártotok által létrehozott választási törvénynek ez lesz a következménye: kétpólusú demokráciát hoz létre, mivel elveszi az esélyét, hogy karakteres pártok, arányos rendszerben bejutva, utólagos koalíciókkal alkossanak tiszta, normális kormányokat, koalíciós szerződések mentén.
Egy moslékpárt moslékdemokráciája ez, valóban, ami ugyanolyan moslékká teszi még az ellenzékét is, mert úgy állította fel a játékszabályokat, hogy csak moslékot lehessen árulni...
Abban igazad van, hogy a moslék nem ember elejébe való étek, az ellenzéki szavazók nem is díjazzák túlzottan.
Láthatóan ízlik viszont másoknak, kétharmadot is vidáman szerez.
Van akinek tetszik ez az "EU- és NATO-tag vagyunk, de Putyin a szövetségesünk", "Ukrajnában agresszió zajlik, amit elítélünk, de Putyin nem agresszor, Zelenszkijt pedig legyőztük", stb. moslék, amiben aztán tényleg minden benne van. Oroszbarát oroszellenesség, nyugatbarát nyugatellenesség, keresztény gyűlölködés, letelepedési kötvényt áruló migránsellenesség, falusi polgárok és budai kisgazdák identitászavara, pálfordulások végeérhetetlen sorozata, totális erkölcsi és szellemi káosz.
Abban viszont legalább egyetértünk, hogy én nem tartozom ebbe a csoportba, és mindenkinek jobb, ha ezt a moslékot olyanok főzik és fogyasztják, akiknek az ínyükre van.
Ady Endre is "moslékország"-ról beszélt (és ő sem magyargyűlöletből tette, hanem fájdalomból és gyászból, mert látta, hol tart a hazája).
Hát a moslékország bizony moslékország maradt, ez igaz (és tény, hogy az ellenzéknek ez kevésbé áll jól, mint a regnáló rezsimnek).
Jó étvágyat hozzá!
#17: "Idősödő nagybátyám egy vakbélműtét miatt hazautazott az USÁból"
Ez OFF, de kíváncsi lennék, hogy utazott akut vakbél gyulladással 8-10 órát repülőn.
"nem egy ritka betegség, bárkivel előfordulhat"
Azért még jó, hogy nem jár ide mindenki az USA-ból vakbelet kivetetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!