Egyetértesz azzal, hogy LMBTQ aktivistákat küldjenek be az óvodákba?
Most ne jöjjünk azzal, hogy hol olvastad, honnan szedted?!!! Csak fókuszáljunk a kérdésre. Igen, vagy nem?
Én határozottan nem.
Nem, nem értek egyet.
De:
1. Eddig se tett ilyet senki
2. A gumicsontnak bedobott törvény nem (csak) erről szól. Igazából eléggé nyitott kérdést, hogy mit is tilt valójában.
Határozott NEM a válaszom.
Sőt, semmiféle érzékenyítést sem támogatok.
Az én gyerekemet én szeretném irányítani a nemi, szellemi, erkölcsi fejlődésben. Az én felelősségem, de az én jogom is
Kár, hogy nem kezdtem el húzni a strigulákat az első kérdéseknél, amik ezzel a témával foglalkoztak. Most itt is meg lesz beszélve százezredjére ugyanaz, ugyanazokkal az érvekkel.
Egyébként nem értek egyet vele, ahogy pl. szcientológus, vagy sima katolikus hittérítőket, vagy vegán életmódot reklámozó aktivistákat se engednék óvodások közé. Óvodában semmilyen propagandának nincs helye.
Nem.
Hiszen a pszichoszexuális fejlődése még befejezetlen.
Amúgy fura ez, bárki bármit is próbál elhitetni, a gyerekeim pl. röhögéssel vagy undorral viseltetnek ezen személyek iránt.
Nem akarom.
A 2-esnek mondanám, hogy mindig van egy első alkalom. Ha múltban nem történt meg valami, az nem garancia arra, hogy a jövőben sem fog. Vagy valakinek nem ez a terve hoszabb távon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!