Egyetértesz azzal, hogy egyes munkakörök esetén kötelezővé tehetnek politikusok kísérleti vakcinákat úgy, hogy azokért senki sem vállal felelősséget?
#20
"Lehet, hogy nehez megertened, de a legtobb ember a hozzad hasonlok gondolkodasaban tapasztalhato konzekvenciadeficitet tartja felhaboritonak."
Nem tudom hol van a konzekvenciadeficit a gondolkodásomban. Elmagyaráznád esetleg?
Én úgy gondolom a konzekvenciadeficit a kérdező gondolkodásában van. Szerinte az oltás szart sem ér, mert sok beoltott megfertőződött egy hajón. Mivel az oltás elsősorban a súlyos tünetek kialakulásától véd, a sok megfertőződőtt ember nem azt igazolja, hogy az oltás hatástalan. Az igazoloná, ha ugyanolyan arányban produkálnának súlyos tüneteket, mint a nem beoltottak.
“Ha nem tunt volna fel egy, a kotelezo oltas letjogosultsagat vitato topicban vagyunk.”
Feltűnt, le is adtam a voksomat, és reagáltam két kommentre, ami nem az oltás kötelezőségét vitatja. Problem?
“Teljesen vilagos, hogy az oltottak is megfertozodhetnek”
Úgy látom, hogy nem mindenki szerint.
“hogy a kerdesedre is valaszoljak, meg is betegedhetnek, bar a tuneteik enyhebbek lehetnek”
Mondd, sikerült értelmezned a kérdésemet? Nem az volt a kérdés, hogy a beoltottak úgy általában megbetegedhetnek-e. (Ezt egyébként mamam is leírtam, hogy jóval kisebb eséllyel, erre nekiállsz magyarázni ugyanazt, amit leírtam :D)
Az volt a kérdés, hogy a repülőgép hordozón betegedtek-e meg. Mert ha az oltások ellenére is nagy számban alakultak ki súlyos szövődmények, akkor igen, az azt igazolja, hogy az oltás hatástalan.
#21 Figyelj, aki nincs beoltva és az egészségügyben dolgozik, annak már számtalan lehetősége volt hogy beoltassa magát, aki nem tette meg az azért nem tette, mert nem kéri az oltást. Most ezeket az embereket akarják kötelezni arra, rákényszeríteni hogy beoltassák magukat.
ŐK vállalták eddig is a kockázatot hogy ha elkapják akár bele is halhatnak a vírusba.
Viszont attól falnak megegyek aki azt gondolja azzal hogy ő be van oltva nem veszélyeztetheti mások életét.
EMBEREK, AKI BE VAN OLTVA UGYAN ÚGY ELKAPHATJA A VÍRUST, SŐT TOVÁBB IS ADHATJA AZ OLTÁS MIATT PEDIG ENYHE TÜNETEKKEL ÁTESIK RAJTA.
Vannak olyan oltottak akik félnek attól hogy elkapják a vírust, így az oltatlanokat kerülik (???) idióták... ennyire bíznak az oltásba...
Ezt az oltást nem szabadna kötelezővé tenni, 1 év alatt összetákolt kotyvalékra nem kötelezhetnek senkit. Akik eddig beoltatták magukat azok voltak a tesztalanyok.
Azok pedig akik eddig nem oltattak nem oltásellenesek, hanem szimplán türelmesek és vállalják a kockázatot ebben pedig semmi elítélendő nincs. Ők azok akik kivárnak egy olyan oltást amit nem kell 3-6 hónap után megismételni.
#23 A 8 általánossal rendelkezők 70-80%-a 13-17 év közötti.
Ott érthető, hogy nem oltatnak sokan.
#25
18 év feletti 8 általánossal rendelkezőkről volt van szó a statisztikában.
#22:Hogyne szivesen elmagyarazom😁, bar ketlem, hogy megertened hiszen most ismerted be, hogy nem birtoklod az erto olvasas kepesseget. Ti. en - eppen azert, mert teged nem ismerlek - nem a te gondolkodasodban tapasztalhato konzekvenciahianyrol tettem emlitest, hanem az hozzad hasonlokerol. Ami nem ugyanaz.🙄
A hozzad hasonlok, pedig altalaban azok, akik nem ertik, hogy mi a problemajuk az embereknek a kenyszeritett oltassal.
Lenyegi szempontbol irrelevans, hogy a repulogephordozon tartozkodok megbetegedtek-e. Ami a kerdes szempontjabol szamit az az, hogy az oltottak megfertozodhetnek-e es tovabbadhatjak-e a fertozest. Erre a valasz igen. A vakcina nem allitja meg a fertozesi lancot, vagyis az egyeni kockazatcsokkentesben van szerepe. Kockazatcsokkentesrol beszelni egy egyebkent is kis kockazatu egyen eseteben nevetseges es az onrendelkezesi jog felulirasat semmi nem indokolja (a hiszteriazok irracionalis felelme nem indok es foleg nem magasabbrendu az onrendelkezesi jognal).
Ha mar ennyire bekattant neked a hajo: az ott tartozkodok legtobbje fiatal, egeszseges ferfi, akinek statisztikailag elhanyagolhato eselye volt a megbetegedesre oltas nelkul is. Az, hogy oltas utan esetleg nem betegednek meg, semmit nem bizonyit. A vakcina ilyen jellegu protektiv szerepet nem itt, hanem az idosek es a civilizacios betegek koreben kell vizsgalni. Itt csak akkor lehetne olyat kijelenteni, amire te szeretnel ketsegbeesetten kilyukadni, ha a legenyseg fele oltatlan lett volna es a korukben megbetegedeseket lehetett volna tapasztalni, szemben az oltottakkal. Ennek hianyaban kenytelen vagy beerni azzal, amit eddig tudunk: a katonasag koreben az elmult masfel evben elhanyagolhato volt a megbetegedesek aranya. Pont.
Amugy meg kerdezd meg toluk van-e beteg. Lehet nincs, mert a jarvany kitorese ota maszkban jarnak es tavolsagot tartanak. Mintha mi sem tortent volna.😆
Ne feledkezzunk meg arrol sem, hogy szamos ember atesett a fertozesen, az egeszsegugyisek kozul kulonosen. Es mig szamos tanulmany bizonyitja a natural immunity letet es a vakcinaciohoz kepest szuperior voltat, a fertozest koveto vakcinacio elonyet semmi, a propagandan kivul, ami nem relevans. Itt van peldanak ketto, azoknak, akikbek van igenyuk a tajekozodasra, de szamos tudomanyos folyoiratban jelentek meg hasonlo publikaciok, a tudomanyosan alulmuvelteknek meg ott van a tomegmedia (by Letoha).
Megjegyzes: Elkepeszto, hogy az ilyen 21es felek, akik velhetoleg a magyar jarvanysajtobol tanuljak a biologiat, orvosokat, biologusokat es egyeb egeszsegugyi dolgozokat akarnak kioktatni biologiabol, mikozben ugyanazzal a lendulettel leugatjak a mas velemenyen levo szinten laikusokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!