Melyik parlamenti pártban van a legtöbb zsidó?
Amúgy az egyik híres rabbijuk is azt mondta, hogy az ő "Istenük" a Sátán, úgyhogy kicsit húzós egy ilyen aljas népet Istennel egy napon említeni.
Egyébként nagyon sok a zsidó az LMP-ben, ahogy már az elődjében is volt, de sok van az MSZP és a FIDESZ vezetői között is.
Akik szerint a zsidóknak nem céluk, hogy minnél több országot, vagy bármi mást irányítsanak, és hogy az egyetlen dolog, ami élteti őket, a pénz, nem érdekük, hogy minnél több legyen belőle, az vagy elfogult, vagy pedig vak, vagy hülye.
Mégis, a szerencsétlen, meghurcolt zsidók eddig mely évben nem vetették fel azt, hogy "holokauszt", meg minden? Mennyi bevétel jött nekik abból, hogy még mindig ezt a lejáratott témát újra és újra felhozzák?
Vajon miért írtották őket? Talán nem azért, mert féltek, hogy olyan hatalmas vagyonokra és befolyásra tesznek szert, mint most?
Kicsit talán utána kéne olvasni a történelemnek, de hiteles forrásból, nem pedig az általános/középiskolai történelem tankönyvből, amiben kb. annyira hiteles infok vannak, mint amennyire ártatlanok Izraeli pajtásaink..
Filoszemita lennék? Mindenképpen. Cionista? Egyértelmű. Miért? Mert hiszek Isten beszédében, a Bibliában. Teljesen mindegy mi történik ma akárhol, mit nyom a liberális média vagy az ultranacionalisták, ettől függetlenül a Biblia szavai igazak. Márpedig Isten azt mondta, hogy Izrael az ő kiválasztott népe. Miért? Nem azért mert egy rabbi vagy a zsidók mondták ezt, hanem mert Isten mondta.
"Mert kiválasztá magának az Úr Jákóbot, Izráelt a saját örökségéül." Vagy E/1-ben: "Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül."
Tudom erre mondják némelyek, hogy ez igy volt anno, de betelt a pohár, ezért Isten elvetette őket. Ez nem igaz, Pál apostol beszél róla, hogy a zsidók megkeményedése Isten felé csak ideiglenes.
Más helyeken Ábrahám áldásairól beszél, hogy az ő magvában (azaz a zsidókban) áldatnak meg a föld minden nemzetségei. Azt is mondja, hogy aki őket áldja áldott, aki őket ákozza az átkozott.
És végezetül egy csodálatos igéret Izrael számára:
"És azon a napon lesz, hogy nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden népnek; a ki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyül ellene a föld minden pogánya."
Akik messze nem keresztények, csak névlegesen, vagy a tradicionális egyházak szintjén. Bibliai értelemben az nem keresztény... Csak ezt szeretném tisztázni.
és a felsorolt gonosz zsidók közül szerinted hányan gyakorolták a vallásukat? és hányan voltak névlegesen azok? na paff...
16:42
"Nem azért mert egy rabbi vagy a zsidók mondták ezt, hanem mert Isten mondta. "
muhaha Isten mondta, az valós, de amit a Biblia ír az nem hiteles, ez jó:)
Továbbra sem értem hogy miért kell utálni a zsidókat és akármennyire érdeklődő vagyok, sehol senki nem tudta nekem értelmesen elmondani az álláspontját. Csak a kurucinfo és társai által szajkózott mondatok köszönnek vissza mindenki szájából. Nem tudom miért akadnak ki ha egy zsinagóga átadásán zsidók vannak jelen. A karácsonyi misén meg keresztények vannak mégse tesznek gunyoros megjegyzéseket a képek alá. Sőt abban is biztos vagyok hogy a sok hagyományőrző keresztény atyafi nem gyakori vendége a katolikus megmozdulásoknak.
Magyar vagyok, nem vagyok vallásos, de tisztelem és tartom a történelmünkhöz tartozó vallási ünnepeket. Nem gyűlölködök senki ellen csak mert valaki azt mondja: utáld. Nem érzem úgy hogy a zsidók ránktukmálják magukat, nem érzem úgy hogy bármit el akarnának venni, főleg nem az országunkat. Vannak zsidó ismerőseim, vagyis akiket ti annak neveztek, bár a vallásukat nem tartják. Teljesen olyanok mint akárki más, próbálnak boldogulni, nem lopni és csalni, hanem munkával megélni.
16:42 vagyok. Nem értem, mit nem értesz a mondaton :D. A Bibliát én Isten beszédének tartom, és ezért mondtam, hogy Isten választotta ki Izraelt. De szerintem csak valamit félreértettél.
Amúgy osztom a véleményed, és szerintem ez a helyes hozzáállás, amit gyakorolsz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!