Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Emberek ennyire megvezethetők...

Emberek ennyire megvezethetők vagytok?

Figyelt kérdés
Elhiszik hogy ami Magyarországon torténik az csakis a Fidesz hibája. 10 éve már hatalmon vannak 2/3-os többséggel, ami egy elég szép eredmény. De ez nem azt jelenti hogy minden az ő hibája ami Magyarországon folyik. Az ország romlása nem a Fidesz alatt kezdődött, sőt, a Fidesz óta javul a helyzet. Ez egy MSZ(M)P nevzetű párt hibája, ami jóval több mint tíz évig volt. Pár évtizedig!! Erre a 2000 években szuletett generáció többsége nem is emlékszik. Pedig egy fontos dolog lenne. Talán dereng nekik valami Gyircsányról az Őszödi beszédről, a szemkilövetés, lovsroham, tévé ostromról. De igazán nem éltek akkor, és nem is tudják mi volt az. A mai generáció annyira szerencsés helyzetben van, hogy nem tudja mi az hogy kommunizmus. A diktatúrát meg az autokráciát gyakran használják az ellenzéki fiatalok, de nem tudják mit jelent mert nem éltek még benne. Meggyőződésem hogy a többség a nyomor fogalmával sincs tisztában mert nem éltek benne. Ez a normális mert én sem vagyok vele egészen tisztába. Ők ezeket nem nézik, hanem azt nézik hogy a nálunk szerencsésebb országok jobb helyzetben vannak.

2020. aug. 17. 12:59
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/201 A kérdező kommentje:
Miért van fogalmad milyen uram bátyám alapon osztották fel egymás között a koncot a szocik? Na és arról hogy gyurcsányt a legrosszabb elnöknek választották ? Akkoriban nem tul'razott befektetések voltak, hanem teljes egszében elopott unios források.
2020. aug. 17. 14:38
 32/201 anonim ***** válasza:
100%

9-es vagyok.


Kérdező!


"Csökkent a korrupció"


Innen is látszik, hogy mennyire agymosott vagy, valamint, hogy mennyire élvezed azt az hamis álomvilágot, amit a Fideszt felépített az utóbbi 10 évben.

2020. aug. 17. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/201 Micimacko67 ***** válasza:
100%

Kérdező, akkor ezek szerint Voldemort nagyúr ...Gyurcsány álneve volt?

Ugye tudod, hogy most beismerted...amiről már régóta beszél az ellenzék...ti meg tagadjátok...A túlárazott beruházásokat..

. Miért vagy ilyen figyelmetlen..ilyet nem szabad mondani egy hűséges pártkatonának!!!!

2020. aug. 17. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/201 anonim ***** válasza:
93%

21-es vagyok


A fidesz nem eredmények útján, hanem demagóg módon kormányzott/kormányoz ma is. Remdszerváltás előtt a többség liberális volt így a fidesz is. 2010ben azért nyert mert az emberek többsége megutálta Gyurcsányt. 2014ben szintén ez volt az elve. 2018ban az emberek nem szerettél volna hogy migránsok települjenek be fidesz is ezt az elvet követte.


A rendszerváltás után nem azért romlott le az ország mert hirtelen változott meg a piac jellege. Előtte bizonyos termékek, alapélelmiszerek fix árúak voltak, nehéz volt vállalkozásokat indítani és mivel ez megváltozott aki akkor indított vállalkozast hirtelen meggazdagodott, akinek pedig egy egyszerű szakmája volt elszegényedett mert felértékelődött a diploma

2020. aug. 17. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/201 A kérdező kommentje:
inkább ti vagytok agymoasottak.
2020. aug. 17. 14:42
 36/201 Micimacko67 ***** válasza:
96%

Kérdező, egyenes választ kérek...de dumálj mellé...A mostani beruházások nagy része túlárazott vagy sem?

Egyszerű eldöntendő kérdés!

2020. aug. 17. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/201 anonim ***** válasza:
95%
Kérdező, most már állj le, mert a kijelentéseiddel hülyét csinálsz magadból...
2020. aug. 17. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/201 anonim ***** válasza:
94%
Kérdező megkérdezhetem hány oldalról, hírcsatornáról tájékozódsz???
2020. aug. 17. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/201 A kérdező kommentje:
34, Ez nem demagogia, hanem érvek. Azt tagadni hogy a Fidesz eredmények utján kormányzik lehetetlen. De mi az ellenzék legfőbb érve a Fidesz ellen? Az hogy korrupt. Mindent csak mészáros cégei meg a haverok végeznek. Max 2010 leőtt. 2019-ben 2276 cég valósítja meg a közbeszerzéseket, melynek 4877 darab eljárás építési beruházás, a 9840 darab közbeszerzési eljárásból. 56,6 százalék hazai, a 43,4 százalék külföldi. Ez ellentétben van azzal amit egy Transparency International Soros által pénzelt szervezet állít. Milyen véletlen.
2020. aug. 17. 14:51
 40/201 A kérdező kommentje:
Értem én, hogy az igazság fáj. De hogy ennyire? Uraim....
2020. aug. 17. 14:52
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!