Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Emberek ennyire megvezethetők...

Emberek ennyire megvezethetők vagytok?

Figyelt kérdés
Elhiszik hogy ami Magyarországon torténik az csakis a Fidesz hibája. 10 éve már hatalmon vannak 2/3-os többséggel, ami egy elég szép eredmény. De ez nem azt jelenti hogy minden az ő hibája ami Magyarországon folyik. Az ország romlása nem a Fidesz alatt kezdődött, sőt, a Fidesz óta javul a helyzet. Ez egy MSZ(M)P nevzetű párt hibája, ami jóval több mint tíz évig volt. Pár évtizedig!! Erre a 2000 években szuletett generáció többsége nem is emlékszik. Pedig egy fontos dolog lenne. Talán dereng nekik valami Gyircsányról az Őszödi beszédről, a szemkilövetés, lovsroham, tévé ostromról. De igazán nem éltek akkor, és nem is tudják mi volt az. A mai generáció annyira szerencsés helyzetben van, hogy nem tudja mi az hogy kommunizmus. A diktatúrát meg az autokráciát gyakran használják az ellenzéki fiatalok, de nem tudják mit jelent mert nem éltek még benne. Meggyőződésem hogy a többség a nyomor fogalmával sincs tisztában mert nem éltek benne. Ez a normális mert én sem vagyok vele egészen tisztába. Ők ezeket nem nézik, hanem azt nézik hogy a nálunk szerencsésebb országok jobb helyzetben vannak.

2020. aug. 17. 12:59
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/201 A kérdező kommentje:
Jó akkor minden romlik, minden rossz mert van egy kis szar az asztalona mi mihndenhol jelen van de mellékes.
2020. aug. 17. 15:09
 62/201 A kérdező kommentje:
59. Ha leírod többször is ugyanazt az még nem lesz igaz. Kevesebben mennek el, többen jönnek vissza.
2020. aug. 17. 15:10
 63/201 Micimacko67 ***** válasza:
88%
Tudod mit kérdező, akkor neked is jó étvágyat kívánok ahhoz a kis darab szarhoz..ami neked nem számít! Fogyaszd jó egészséggel!
2020. aug. 17. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/201 A kérdező kommentje:
Legalább én megelékszem azal hogy kevesebb szar van az asztalon, neked egyik rendszer sem jo.
2020. aug. 17. 15:11
 65/201 anonim ***** válasza:
86%
Szerintem elvégezte a facebook harcos képzést
2020. aug. 17. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/201 Micimacko67 ***** válasza:
86%
Így van, nekem egyik rendszer sem jó!
2020. aug. 17. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/201 A kérdező kommentje:
Nem is kell szeretni.
2020. aug. 17. 15:14
 68/201 A kérdező kommentje:
Alkalmazott sem szeeti a főnökét, mégis jó mikor kapja a fizetésemelést meg a prémiumot.
2020. aug. 17. 15:15
 69/201 anonim ***** válasza:
92%
#64 De ne elégedj meg vele, hiszen lehetne sokkal jobb a helyzet, de ahhoz nem szabad elfogadni a mostanit, hanem harcolni kell érte. A magánéletedben is megelégszel a kevésbé szar dolgokkal? Vagy megdolgozol a jobb életért, körülményekért?
2020. aug. 17. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/201 anonim ***** válasza:
92%

Kérdező!


Most mondok valamit, ami valószínűleg neked (és még talán pár másik embernek) nem fog tetszeni!


Orbánnál még Gyurcsány is jobb volt!

2020. aug. 17. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!