Hogyan segíti a koronavírus válságkezelését a 53 heti nyugdíj bevezetése?
Támpontot ad ahhoz, hogy kiszámold a járvány várt áldozat számát.
Adnak +1 hét nyugdíjat, azaz azzal számolnak, hogy a nyugdíjasok 1/(52*4) részét elviszi a járvány = 7211 fő
Elmondom hogyan segíti.
Gazdasági válság a vírustól függetlenül is lesz. Már tavalyelőtt is tudták. Azt is tudja mindenki, hogy ezért a fideszt és kormányát fogják okolni idehaza az emberek és ebbe Orbán belebukhat.
Azért, hogy ez ne következzen be, megint alamizsnát osztogat (majd) a kormány. (4 évre elosztva!) Jól kalkulál mert a magyar birka betud ájulni minden apró simogatástól is.
Kérdező
Szépen felsorakoztak itt azok, akik 10 éve folyamatosan hazudnak, rémhíreket terjesztenek és állandóan rettegtetnek, hogy namostazonnalcsődbemegyazország. Most hogy valóban baj van, ezerrel felgyorsultak és ahogy itt is olvasható, hazudnak reggel, éjjel meg este mindenről, csak minél rosszabbnak láthassák az emberek a helyzetet.
A 13. havi nyugdíjról nem most hoztak döntést. Az elmúlt években folyamatosan adtak többet a nyugdíjasoknak, mert volt miből. Volt az Erzsébet utalvány, a rezsiutalvány, az egyszeri plusz pénz fizetése. Ennél már többet tud adni számukra a gazdaság.
Az első Orbán kormány idején próbálkoztak egy azonos összegű nyugdíjemeléssel, hogy ne annak legyen jelentős emelés akinek eleve magasabb a nyugdíja. Akkor a ballibek el tudták adni a nyugdíjasoknak, hogy ezzel elvettek tőlük pénzt és ez is hozzájárult a 2002-es vereséghez. Tehát ez nem járható út többet.
A nyugdíjak reálértéke 2010 óta annyit emelkedett, hogy abban benne van egy plusz havi értéke (2010-hez képest), de ezt sem értették meg az emberek és nem is értékelik. Tehát hiába nőtt az alap nyugdíjak szintje, értéke, az sem járható út ha ezen még 1%-nyit emelnek évente.
Amikor gyurcsányék ötleteltek és kitalálták a 13. havi nyugdíjat, arra viszont nagyon sokan tapsoltak. Az ellenzék is 10 éve követeli a kormánytól hogy adja vissza - pedig bajnai vette el. Úgy döntött a kormány, hogy akkor ezt az utat járják másféle emelés helyet.
A döntés korábban megszületett, csak a járvány keresztbe húzta a bejelentését.
Az itt is hazudozó károgók miatt jelentették be a jövő évi bevezetést most, hogy mutassák az embereknek, az egész hazugság és nem fog csődbe menni az ország, nem veszik el az emberek pénzét, nem csökkentik a nyugdíjakat stb. .
Nem a válságon segít ez a bejelentés - semmi köze hozzá, azon segít hogy az emberek ne a hazugságoknak higgyenek és a negatív hangulat ne hozzon nagyobb válságot annál ami van.
A nyugdíjasok jó része most a Hírtévét figyeli minden nap. Itt nagyon profi módon mocskolják az ellenzéket, és most valami vonzó hírt is tudnak nekik adni.
Amúgy érdekes, amikor jobban ment a verkli, akkor kegyként, és önreklámként adták a plusz juttatást, most, amikor üresedik a kassza, most fixálják.
A korrekt az lenne kormánytól függetlenül az alkotmányba bevennék, ha javul az állam helyzete, akkor abból mennyi jár a nyugdíjasoknak. Nem jófiuként osztogatni.
#14 Az alkotmányba? Hiszen az ellenzék sivalkodik mindig ha megpróbálnak bármit 2/3-os felhatalmazású törvénnyé tenni. Pár évvel ezelőtt merült fel, hogy a családtámogatásokkal ezt megtegyék, hogy ne jöhessen vissza megint olyan helyzet, mint 2002-ben, hogy a családtámogatásokat - amikre alapozva vállaltak sokan gyereket - egy tollvonással elvette Medgyessy kormánya. Azonnal ment az őrült diktatúrázás. Orbánék akkor jól érthetően elmondták, hogy nem akarják egy jövőbeni kormány kezét megkötni a változtatásokban, a szavazóknak kell eldönteni, hogy kinek adnak felhatalmazást a döntésre.
A nyugdíjemelés TÖRVÉNYBEN van szabályozva. A nyugdíj nem munkajövedelem hanem járandóság. Vagyis nem a most elvégzett teljesítményért kapják, hanem a korábban befizetett járulékaik alapján. A kormány feladata a nyugdíjak reálértékének megőrzése. A nyugdíjemelés szabályait pontosan ezért törvény határozza meg. Ráadásul olyan törvény, amit a legutóbb Bajnaiék hoztak meg, tehát a mai ellenzék. Ez a kormányzat mindeddig azt tartotta fenn amit az előző kormányzat döntött el.
Ha bármi módon megpróbálná ez a kormány a 2/3-hoz kötni a nyugdíjakról szóló döntést, megint a diktatúrázás jönne válaszul.
#13
Ja, éppen most jött el az idő, hogy ez a mi szeretett kormányunk évente egy heti nyugdíjjal adjon többet az öregjeinknek és ezt rendre 13. havi nyugdíjként emlegesse mindenhol mi? Mert ezt pont most teheti meg a gazdaság. Értem.
A sok utcára került embert nem tudná megsegíteni ez a szupergazdaság? Ja őket nem, mert miért is?
Szégyellheted magad a vezetőd nevében is.
#16 Csak mert te tudatlan vagy miért is másnak kellene szégyellnie magát? Legalább elolvashatnád vagy meghallgathatnád hogy miért is tették. De nem, ez, a valóság téged csak zavarna, látom.
Azért hívják 13.havi nyugdíjnak mert 12 hóna van egy évben és eddig ennyit kaptak. Az elnevezése a korábbi kormánypártoknak köszönhető - olvasd el magad. Direkt olyan írást rakok be ami neked tetszően fogja tálalni a történteket
Szánalmas ez a lekezelő stílus, közben a kérdésre érdemben nem válaszolsz, csak maszatolsz, mint az átlagos magadfajta a vezéreddel együtt.
Elég volt belőletek, a hazugságaitokkal együtt.
#18 Értem. Szóval megmutattam neked a valóságot, egy olyan média tálalásában, ami kormányellenes - erre megint hazugságnak nevezed. Mi is?
Amúgy amilyen az Adjon Isten, olyan a Fogadj Isten! Ha nem kötsz belém ilyen módon - nem is kapod vissza!
A valóság az, hogy nem a nyugdíjasok vesztették el/vesztik el a bevételüket, hanem kb mindenki más. De ezt te nagyon is érted, mert nem gondolom, hogy hozod egy átlag békemenetelő szellemi színvonalát. Persze lehet továbbra is adni a retardáltat, vagy ha úgy tetszik élni a tőletek már megszokott retorikával, de az igazság az, hogy már egyre többen veszik észre azt az izzadtságszagú vergődést, amit a csapatod felső vezetése produkál, sokszor önellentmondásokba keveredve.
Persze, akár még tisztelhetem is a lojalitásod, de tudod, mikor már mindenkinek egyértelmű a királyod pucérsága, kár tovább hülyét csinálni magadból bármekkora pártkatona legyél is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!