Hogyan segíti a koronavírus válságkezelését a 53 heti nyugdíj bevezetése?
"Ha bevezetjük, több nyugdíjas megy ki vásárolni,"
De csak jövőre, mert az első plusz egy hetit csak jövő februárban kaják meg, szóval ne reménykedj, hogy idén attól többen fognak meghalni.
"Magyarországon 2-2,5 millió nyugdíjas él. Remélem innen már összeteszed."
Én most már összeraktam. Ha több százezer ember elveszti a megélhetését, mert megszűnt a munkahelye, akkor elsősorban annak a 2,5 milliónak kell segíteni, akinek továbbra is fix havi bevétele van.
Ez a kényszermozgásos, szájnyalogatós barom mint minden rendes önelégült vezető szépen kiirtotta maga körül a gondolkodni képes szakértőket. Helyette vannak seggnyalók, meg gumicsizmás gázszerelők mucsaröcsögéről és hasonló Zuckerbergnél zsenibb zsenik.
Most, hogy beütött a szarlavina, ez a fos társaság izzadtságszagúan próbál valamilyen kapaszkodót keresni, csak hát a migráncsozáson, brüsszelezésen, meg sorosozáson kívül az ötlettáruk kimerült, így szinte látom magam előtt, ahogy az egyik értekezleten valamelyik gyémántokkal kirakott arany rolexes a homlokára csap és benyögi a nyugdíjemelést, mint aduászt.
Ezen mind megkönnyebbülve végre foglalkozhatnak az igazi kérdéssel, hogy akkor most 500, vagy inkább 1000 milliárdot tegyenek rá az eddig is túlárazott vasútépítkezésükre? Egyhangúan megszavazzák az 1000 milliárdos bónuszt, zárásul levonulnak a kolostor menzájára elfogyasztani egy 300 forintos csülkös bablevest.
Na így születnek a válságenyhítő döntések itt, európa éltanuló gazdaságában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!