Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Szerintetek is a feminizmus...

Szerintetek is a feminizmus korunk kommunizmusa/nemzetszocializmusa?

Figyelt kérdés

Nekem nagyon úgy tűnik, ugyanaz a mese csak más köntösben.


Itt is egy fekete-fehér elnyomottak-elnyomók viszony jelenik meg, egy csoport múltbéli sérelmeit felkorbácsolva, ellenségképet kreálva állítják maguk mellé a híveiket. Ha megnézitek, ez az eszme is először főleg a kifejezetten művelt, fiatal, a világot megváltani vágyó embereket szippantja be. Dettó, ahogy a kommunizmus anno. És hasonlóan ez is főleg propagandában erős, erre gyúrnak rá, egyre több helyen, egyre hangosabban és egyre szervezettebben vannak jelen.


A felszínen persze egyenlőséget követelnek, de szerintem erről szó sincs, nem is lehet, hiszen ordít a kettős mérce minden megnyilvánulásukból. Érdekes játék, ha egy tetszőleges feminista szövegben lecseréljük az alanyokat (mondjuk zsidóra a férfiakat, a patriarchátust meg az illuminátusra/NWO-ra), akkor gyakorlatilag egy az egyben egy egyértelműen rasszista szöveget kaphatunk.


2014. nov. 19. 17:33
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
91%
annyira nem jelentős, mint a 20. századi szélsőséges irányzatok
2014. nov. 19. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
55%
Ne keverjük össze az úgynevezett "feminácikat" és a feministákat. Te az előbbiekről beszélsz. A feminizmusnak normális keretek között még mindig van létjogosultsága.
2014. nov. 19. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
43%

Inkább a liberalizmus.


Kiválaszt pár általa kedvelt csoportot és rájuk hivatkozva próbál elnyomni mindenki mást, illetve extra jogokat bánásmódot követel a kiválasztott csoportoknak.

2014. nov. 19. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
54%

17:40,


Annak semmi köze a liberalizmushoz...

2014. nov. 19. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
62%

4#


Hogyne....hogyne.


Sztálinnak meg semmi köze nem volt a Szovjetunióhoz, Szálasi pedig nem is volt hungarista, csak azt hitte, de nem volt az.

2014. nov. 19. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
A nemzetiszocialista vagy kommunista ideológiában volt egy "apróság", ami hiányzik a feminizmusból, mégpedig a hatalom megragadása való törekvés, és a társadalmi berendezkedés alapjainak megváltoztatása. Ez a feminizmusból teljesen hiányzik, eleve nem is értem egy ilyen összehasonlítás, hogy juthatott eszedbe.
2014. nov. 19. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
28%

"A felszínen persze egyenlőséget követelnek, de szerintem erről szó sincs, nem is lehet, hiszen ordít a kettős mérce minden megnyilvánulásukból."


Rólad a tájékozatlanság ordít...

2014. nov. 19. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

6: Hogyne lenne meg? Az egész erről szól! Empowerment, mifene. Az egész a társadalmi berendezkedés radikális felrúgásáról szól. A kvótázás is nagyon érdekes, tök analóg a numerus clausus-szal.


*Nem a klasszikus feminizmussal van bajom, hanem a ma uralkodó "progresszív" irányzatról. Magyarországon ez még csak most bontogatja a szárnyait, de az USA-ban már hihetetlen méreteket öltött.

2014. nov. 19. 18:15
 9/18 A kérdező kommentje:
7: Akkor tájékoztass kérlek! Itt a lehetőség.
2014. nov. 19. 18:15
 10/18 anonim ***** válasza:
60%
Feminizmus csak addig van, míg nem kell felvinni a mosógépet a 8. emeletre:)
2014. nov. 19. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!