Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Netanyahu miért hazudja hogy...

Netanyahu miért hazudja hogy a muszlimok vették rá Hitlert a zsidók kiirtására?

Figyelt kérdés

Netanyahu úgy nyilatkozott hogy Hitler valójában nem akarta kiirtani a zsidókat, de a muszlimok meggyőzték erről. Más zsidóktól is hallottam már ezt a hazugságot. Bizonyítékként pedig egy találkozót említett ami Amin al-Husszeini és Hitler között történt 1941 végén. Ez egy nagyon undorító hazugság, két okból is. Egyrészt felmenti Hitlert aki legalább 6 millió zsidó haláláért felelős. Másrészt a muszlimokat rágalmazza akik a 2. világháború alatt többszázezer zsidó életét mentették meg, nem adták ki őket a náciknak illetve befogadták a menekülő zsidókat.

Hitler már az 1920-as években is úgy nyilatkozott hogy a zsidókat ki fogja írtani. A 30-as években megkezdődött a zsidók üldözése Németországban. Megfosztották őket állampolgárságuktól, egyes szakmáktól, közszférából majd zsidó boltokat, zsinagógákat gyújtottak fel közben százakat öltek meg és megkezdődött a gettósítás. 1939-től elkezdték kiépíteni a koncentrációs táborokat és a zsidó lakosság deportálását. Tehát az említett találkozó idejére (1941 vége) már álltak a koncentrációs táborok és rég megkezdődött a zsidók elleni népirtás, így egyértelmű hogy Netanyahu hazudik. Ez az Amin al-Husszeini pedig csak egy mufti volt Jeruzsálemben akit nem is a muszlimok választottak meg hanem a britek és a találkozó idején már mufti sem volt. Így még azt sem lehet mondani hogy a Jeruzsálemi muszlimokat képviselte, az iszlám világot meg pláne nem és ahogy mondtam 1941 végére a zsidók elleni népirtás már rég megkezdődött így nem al-Husszeini vehette rá erre Hitlert.


Valójában a 2. világháború alatt a muszlimok védték a zsidókat és többszázer zsidó életét mentették meg. Például Marokkó nem adta ki a területén élő zsidókat a náciknak. Törökország vonatokon mentette ki a zsidókat Európából és Albánia is sok zsidót fogadott be. Összességében sok százezer zsidó köszönheti az életét a muszlimoknak.


Elsősorban zsidók válaszára vagyok kíváncsi. Ezek ismeretében nem tartjátok undorítónak Netanyahu hazugságát?



febr. 7. 08:50
1 2 3 4 5 6
 41/53 anonim ***** válasza:
Épp ez a baj, hogy nincs mi alapján dönteni, hisz a küldöttség semmit nem tudott prezentálni azóta sem, ami népirtást bizonyítana.
febr. 7. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/53 A kérdező kommentje:
Ha nincs mi alapján dönteni akkor a bíróság kijelentette volna hogy vége a pernek. De ugye nem ezt történt. Sőt ugye a felek az elején bemutatták a bizonyítékokat és a bíróság elutasította Izrael kérelmét a per megszüntetésére tehát megalapozottnak látja a népirtás vádját.
febr. 7. 14:47
 43/53 anonim ***** válasza:
A per el se kezdődött, hisz nincs mi alapján. Még mindig ez a gond. Azóta is arra vár mindenki, a bíróság is, hogy mikor tudnak a dél-afrikaiak végre valamit felmutatni ami bizonyítaná a vádjaikat. Ha ez X időn belül nem történik meg, akkor értelemszerűen bármiféle per nélkül lezárul az ügy, hisz a vád saját magától elbukja az egészet.
febr. 7. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/53 A kérdező kommentje:
A hágai bíróság elfogatóparancsot adott ki Netanyahu ellen, de szerinted nincs per :) Közben az is kiderült, Izrael korábban halálosan megfenyegette a hágai bíróság legfőbb ügyészét. Mondom, ezek a cionista zsidók rosszabbak mint a nácik.
febr. 7. 15:17
 45/53 anonim ***** válasza:
Nincs hát. A per az, amikor már a vád és a védelem ütközteti egymással a bíró előtt a bizonyítékaikat. Ha a vád nem tud bizonyítékokkal előállni, akkor csak idő kérdése, mikor ejtik az ügyet, hisz nincs mi alapján még pert indítani sem.
febr. 7. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/53 A kérdező kommentje:

"A per az, amikor már a vád és a védelem ütközteti egymással a bíró előtt a bizonyítékaikat."


Te miről beszélsz? Ez már megtörtént a legelején. Mindkét fél bemutatta a bizonyítékokat és ez alapján döntött a hágai bíróság hogy elindul a per.


Arra meg nem reagáltál semmit hogy Izrael korábban halálosan megfenyegette a hágai bíróság legfőbb ügyészét.

febr. 7. 15:22
 47/53 anonim ***** válasza:

"Te miről beszélsz? Ez már megtörtént a legelején."

A legelején az történt, hogy a dél-afrikaiak megvádolták Izraelt, mire a bíróság elindította az ügyet. Ami azóta is áll, mert a vád eddig semmilyen bizonyítékkal nem tudott előállni, így nincs mi alapján megindítani a pert.

febr. 7. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/53 A kérdező kommentje:

Te totál nem vagy képben vagy egyszerűen csak hazudsz. Itt a videó az egyik tárgyalásról:


https://www.youtube.com/watch?v=5ufbfFTi38A


Amint látod dél afrikaiak bemutatják a bizonyítékokat. De ugye szerinted ilyen nem történt :)))



Arra meg még mindig nem reagáltál semmit hogy Izrael korábban halálosan megfenyegette a hágai bíróság legfőbb ügyészét.

febr. 7. 15:34
 49/53 anonim ***** válasza:
Vád =/= bizonyíték. Nagyon nem vagy képben...
febr. 7. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/53 A kérdező kommentje:

Te miről beszélsz? :) Azt majd a bíróság fogja eldönteni hogy mit tekint bizonyítéknak, nem pedig te. Vagy gondolod hogy te mint cionista zsidó megmondod hogy mi bizonyíték és mi nem az a bíróság helyett? És ugye te azt hazudtad nincs is per :)



Arra meg még mindig nem reagáltál semmit hogy Izrael korábban halálosan megfenyegette a hágai bíróság legfőbb ügyészét.

febr. 7. 15:40
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!