Mit szóltok, hogy az új-zélandi baloldali kormányfő nem tudta definiálni a "nő" fogalmát?
"Chris Hipkins lett a kormányfő, akinek egy sajtótájékoztatón feltették azt az egyszerűnek tűnő kérdést, hogy miként definiálná a nő fogalmát.
A kérdéstől teljesen zavarba jött Hipkins, aki a szavak hosszú keresgélése után azt mondta, hogy „a biológia, a nem, a gender” határozza meg a választ, s hozzátette: „az emberek maguk határozzák meg a genderüket”.
Miután még egyszer megkérték a világos válaszadásra, a baloldali politikus azt mondta: nem számított erre a kérdésre, így „nincs előzetesen megfogalmazott válasza” arra, hogy mi teszi a nőt."
[tegnap 14:47]: "Jó, akkor a nő az, aki női nemi szervekkel született és XX nemi kromoszómái vannak."
- Az első fele még mindig értelmezhetetlen, a második fele alkalmazható definícióként.
64#
A kérdező szerinted nem tudja megválaszolni, te sem tudod a választ.
Akkor hülye a kérdés, mivel nem lehet rá válaszolni. A többszázezer éves evolúciós programunk nem ismeri, nem tudja értelmezni ezt a kérdést, igy válaszolni sem lehet rá.
[ma 21:35]: "A kérdező szerinted nem tudja megválaszolni, te sem tudod a választ."
- A kérdező eddig egyetlen használható definíciót adott, amikor a kromoszómákat említette. Azzal is lehetnek gondok, de az legalább definíció, a szó logikai értelmében.
Én csak arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy amivel a kérdező nekiállt fikázni az új-zélandi miniszterelnököt, az nem egy nyilvánvaló dolog. Nehéz definiálni az alapfogalmainkat, a maguktól értetődő dolgokat, és azokat is, amiről mindenkinek él egy kép a fejében. Írok egy kevésbé átpolitizált analógiát. Valószínűleg azzal is bajban lenne az új-zélandi miniszterelnök (és a kérdező is), ha a "szám" fogalmát kellene definiálni. És ha a kérdező azon kajánkodna, hogy nahát, milyen hülye az új-zélandi miniszterelnök, még a "szám"-ot se tudja definiálni, pedig milyen egyszerű: "szám az, amit a számolásnál használunk" (kb. ez felel meg színvonalban annak, hogy "nő az, aki nőnek született"), akkor is szólnék, hogy kispajtás, te se definiáltál semmit, ne fikázz másokat.
"Akkor hülye a kérdés, mivel nem lehet rá válaszolni."
- Valami lehet jó kérdés attól, hogy néhány kommenthuszár, mint mi, nem tudunk rá jó választ adni. Azt se tudjuk megmondani, mennyi a hatodik diagonális Ramsey-szám, pedig ez egy kiváló (és jó nehéz) kérdés.
"A többszázezer éves evolúciós programunk nem ismeri, nem tudja értelmezni ezt a kérdést, igy válaszolni sem lehet rá."
- A több százezer éves evolúció nem is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az evolúciónak nem célja definiálni semmit, vagy úgy általában megválaszolni bármit, az evolúció csak úgy történt, illetve történik. Attól még lehet kérdésekre válaszolni, hogy az evolúció értelmezni se tudja. A negyedik diagonális Ramsey-szám se érdekelte az evolúciót, de az ember(iség) kiválóan kitalálta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!