Mit szóltok, hogy az új-zélandi baloldali kormányfő nem tudta definiálni a "nő" fogalmát?
"Chris Hipkins lett a kormányfő, akinek egy sajtótájékoztatón feltették azt az egyszerűnek tűnő kérdést, hogy miként definiálná a nő fogalmát.
A kérdéstől teljesen zavarba jött Hipkins, aki a szavak hosszú keresgélése után azt mondta, hogy „a biológia, a nem, a gender” határozza meg a választ, s hozzátette: „az emberek maguk határozzák meg a genderüket”.
Miután még egyszer megkérték a világos válaszadásra, a baloldali politikus azt mondta: nem számított erre a kérdésre, így „nincs előzetesen megfogalmazott válasza” arra, hogy mi teszi a nőt."
"Látod, kedves kérdező, valójában te magad sem tudtad sem definiálni a "nő" fogalmát"
De, tudtam.
"sem pedig beleférni a sulykolt férfi-nő felosztásba, és "hermafrodita" néven definiáltad az egyéb kategóriát?"
Ez nem sulykolt felállás, hanem a természet rendje. A kétneműség rengeteg fajban megvan, mi emberek is ilyenek vagyunk, és a hermafroditák se cáfolják ezt, hanem pont, hogy erősítik, mivel nem harmadik féle nemiszervük van, hanem a kétféle nemiszerv valamilyen keveréke. Rendellenességek vannak, de attól még a norma, az esetek 99%-a nem ilyen. Ha ilyen lenne, kihaltunk volna.
#51 - Ezek olyan esetek, amikor visszaélnek a rendszerrel. Egyébként nem oly rég megszületett az a döntés, ami a transzneműeket kizárta a hölgyek versenyéből, és ezzel a döntéssel egyet is értek.
A börtönös példád megint nem jó. Nem az a baj, hogy férfit zárnak női börtönbe, hanem maga az erőszaktevés. Logikád mentén hova kellene zárni a homoszexuális férfi erőszaktevőt? Van ilyen is bőven...
Valójában valamilyen formában ezek a problémák eddig is jelen voltak, a skatulyázás lazulása csak felerősítette őket. A legtöbb feszültség mégis abból fakad, hogy az egyik oldal kétségbeesetten ragaszkodik egy láthatóan meghaladott rögeszméhez, a másik meg ugyanilyen kétségbeesetten próbálja elfogadtatni magát az előbbivel.
Emiatt érvelek amellett, hogy fogadjuk el egymás önmeghatározását (és preferenciáit) kölcsönösen, és a normarendszert igazítsuk ehhez. Ebbe beletartozik, hogy az, hogy cisz férfi cisz nőhöz vonzódik, az nem homofóbia, és hogy ha a valakinek a testi adottságai irreálisan meghaladják egy cisz nő adottságait, akkor nem versenyezhet ebben a kategóriában.
#52 - Dehogy tudtad, hadováltál itt női nemi szervekről, de valójában még arról is legfeljebb halvány fogalmad van, hogy mik azok. Egy CAIS nőnek minden külső nemi jegye nő, eszedbe sem jut, hogy nem az. Neki sem, egész addig, amíg alaposan meg nem vizsgálják. De tegyük fel, hogy kötelezővé teszed a vizsgálatot születésekor. És? Attól kinő a pénisze és leszállnak a heregolyói?
Igen, valóban norma. A kérdésem az, hogy milyen társadalmi előny származik abból, ha azért, mert "úgy szoktuk" - mert nagyjából ezen a szinten mozognak egyelőre az érveid - korlátozzuk azt az 1%-ot? Semmi. Csak elmondhatod, hogy "ugyvan."
Sok faj esetében és az ember is közéjük tartozik biológiailag két nem létezik. A többi mind genetikai deformitás, jelenleg nem gyógyítható betegség.
A beteg embereket elfogadjuk, toleráljuk a betegségüket a helyén kezeljük.
[tegnap 14:29]: "Aki nőnek született."
- Ez nem definíció. A definíció arról szól, hogy ha valaki nem tudja, mit jelent a szó, akkor elmondod neki, és tudni fogja. Ha egy kisgyerek megkérdezi tőled, hogy mi az a mélyhűtő, akkor attól, hogy azt mondod, "amit mélyhűtőnek gyártottak", nem fogja jobban érteni. Ugyanígy az "aki nőnek született" semmilyen meghatározó vagy magyarázó erővel nem bír. Nem definíció.
[tegnap 14:30]: "A nő életem párja, a másik felem."
- Ez már definíció, csak elég fura. Ezen definíció szerint egy nő van a világon, a te feleséged. Azért az már csak nem róható fel az új-zélandi kormányfőnek, hogy nem ismeri a feleségedet.
[tegnap 14:34]: "Aki női nemi szervekkel született."
- Ebben megint benne van, hogy "nő". Szintén nem alkalmas definiálásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!