Egyetértesz azzal a kijelentéssel hogy a lovagok a keresztes háborúk idején magasan a legnagyobb harci értékű egységek voltak a csatatéren és hogy egy lovag akár 10 muszlim lovassal is felért?
Szerintem igen, amire alapozom:
A lovagokat már kiskoruktól harca és gyilkolásra nevelték. A középkori társadalomban mindennapos volt az erőszak, gyilkosság, halál, hogy erővel elveszed ami a másiké. Az ebben a társadalomban felnőtt fiúkat/lányokat - mert a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a férfiak lehettek lovagok, kifejezetten női lovagrend volt a katalán Fejszerend például, de sok női lovag szolgált a templomosok és ispotályosok között is - 13-14 éves korukban ütötték lovaggá őket, ekkora már kész gyilkológépeknek számítottak, sőt már ezelőtt is napi szinten edzettek fakardokkal.
Ezután elmentek apródnak és pajzshordozónak egy tapasztalt lovaghoz, aminek köszönhetően 16-17 éves korukra már egy több háborút is megjárt veteránoknak számítottak. És így kerültek ki harcolni a Szentföldre.
Fegyverzetük: hosszú kard, acélpajzs, vagy kétkezes pallos, rohamozáshoz a 2 méter hosszú lándzsa, vastag teljes lemezvért ami a fejük búbjától a kis lábujjuk körméig ért. A lovuk speciális nagy termetű harci mén, akiket már csikó koruktól a vérszaghoz és háborúhoz szoktattak, rajtuk is teljes páncélzat. Nem véletlenül hívták a lovagokat az ókor tankjainak.
Ezzel szemben a muszlim lovas, aki könnyű vértet viselt - főleg csak a felsőtestét védő láncinget, bőrvértet stb-t. Kaptak valamennyi katonai képzést is, ami főleg a gyors lecsapásból és ellovaglásból állt, kiválóan lőttek a rövidíjukkal amivel rövidtávon halálosak lehettek, fegyverük a szablya és a rövidebb lándzsa volt, bár nem rendelkeztek olyan széles fegyverarzenállal mint a lovagok.
Mit gondolsz 1 lovag felérhetett akár 10 muszlim lovassal? Kérlek fejtsd ki a véleményed és ne csak igen/nem típusú válaszokat írjatok. A témához kapcsolódó forrásokat is cikkeket is küldhettek szívesen elolvasnám :)
Néhány dolog szemet szúrt:előbb volt apród pajzshordozó, gyerekkorától, majd utána ütötték lovaggá ha bizonyított.
Ez a vastag teljes testes lemezvért nem mindenkor volt jelen, ezért pontosíts, hogy a középkor melyik szakaszában lévő lovagról van szó.
A lovagok mint nehézlovasok hátránya volt a személyes dicsőség hajhászása, ezért hajlamosak voltak fegyelmezetlenül harcolni-a templomosok pont kivételt jelentettek.
Ha 10 könnyűlovassal nem is, de tényleg közelharcban felért több katonával. Viszont ha körülállják akkor páncélban is sebezhető lesz, pont ezért volt a tömeges lovasroham a csatadöntő nem pedig az egyenkénti harc. A Szentföldi hadjáratokban elsősorban kóborlovagok illetve többedszülött nemesek mentek, eleve a kereszteshadjáratok egyik oka az öröklésből már kiesett nemesek elvezetése volt új földekre.
"Viszont ismerjük saját bőrünkön is, hogy mi a muszlimok fő taltikája: elsöprő túlerő..."
Ez egy hatalmas tévhit. A korabeli beszámolók sokszor már egy laikus ember számára is viccbe hajlóan eltúlozták az ellenséges erők létszámát, mert ha győzött a keresztény (pl. magyar) sereg a muszlim (pl. török) erők felett, akkor ez nagyobbította a győzelem dícsőségét, ha veszített, akkor meg lehetett a túlerőre fogni a kudarcot, nem arra ami valójában okozta: hadszervezeti lemaradás, elégtelen vezetés, stb.
Példának lehet hozni az egri vár ostromát. Gondolom még mindenki emlékszik a sokat elegetett 100-200 (!!!) ezres ostromló török seregre, ami valójában maximum 30-40 ezres volt.
A török sereg valódi erejét adó hivatásos katonák (janicsárok, szpáhik, topcsik) létszáma egyáltalán nem volt nagy.
"Csak a muszlimoknál nem volt nehézlovasság :)"
De, bár valóban nem ez volt a jellemző, voltak erősen felpáncélozott lovasok. Egyébiránt maga a páncélos nehézlovasság, a kataphraktosz (ahol a lovast és a lovát is teljesen felpáncélozták) keleti eredetű, a perzsa Szaszanida Birodalom ellen elszenvedett vereségei után vette azt át onnan a Kelet-Római Birodalom, majd honosodott meg ezáltal Európában is széleskörűen.
"Keresztes oldalon 12000 paraszti regruta, 6000 páncélozott gyalogos katona, meg nagyjából 4000 lovag
Muszlim oldalon 12000 nomád, 6000 harcos, meg 8000 könnyű lovas."
Ebben a leírt példában - tudom, csak hasraütésszerű számok - viszont 20 ezer keresztény csak 24 ezer muszlim ellenében áll fel, messze nincs benne tízszeres túlerő.
"*vastag teljes lemezvért...*
Szerintem olvasgass még egy kis hadtörténelmet, mert nem ez az egyetlen hiba az érvelésedben."
Nem akarok más nevében beszélni, de valószínűsíthetően arra akart itt a válaszoló utalni, hogy kronológiailag összevonsz nem összetartozó dolgokat. Az általad leírt teljes testpáncél a XIV., de inkább a XV. században volt használatos (pláne már a lovakon is alkalmazott teljes páncélok). Az utolsó szentföldi hadjárat pedig a XIII. században ért véget. Ezekben tehát ilyen szinten felpáncélozott lovagok nem jelentek meg.
Kiérződik, hogy szerelmese vagy a lovagoknak - ami egyébként nem baj, csak ne vakítson el ez a tárgyszerűség terén.
Mindazonáltal nem kérdéses persze, hogy egy nehézfegyverzetű lovag - a szentföldi hadjáratok korában ez egész testes láncvértet, és többfajta kialakítású sisakot jelentett egyébként, valamint fa(!) pajzsot (nem acélpajzsot használtak, azok fából készültek) - alapvetően magasabb harcértékű a csatában, mint egy gyengén, vagy egyáltalán nem páncélozott harcos.
De ez az alkalmazásuk módjától is függ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!