Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Egyetértesz azzal a kijelentés...

Egyetértesz azzal a kijelentéssel hogy a lovagok a keresztes háborúk idején magasan a legnagyobb harci értékű egységek voltak a csatatéren és hogy egy lovag akár 10 muszlim lovassal is felért?

Figyelt kérdés

Szerintem igen, amire alapozom:

A lovagokat már kiskoruktól harca és gyilkolásra nevelték. A középkori társadalomban mindennapos volt az erőszak, gyilkosság, halál, hogy erővel elveszed ami a másiké. Az ebben a társadalomban felnőtt fiúkat/lányokat - mert a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a férfiak lehettek lovagok, kifejezetten női lovagrend volt a katalán Fejszerend például, de sok női lovag szolgált a templomosok és ispotályosok között is - 13-14 éves korukban ütötték lovaggá őket, ekkora már kész gyilkológépeknek számítottak, sőt már ezelőtt is napi szinten edzettek fakardokkal.

Ezután elmentek apródnak és pajzshordozónak egy tapasztalt lovaghoz, aminek köszönhetően 16-17 éves korukra már egy több háborút is megjárt veteránoknak számítottak. És így kerültek ki harcolni a Szentföldre.

Fegyverzetük: hosszú kard, acélpajzs, vagy kétkezes pallos, rohamozáshoz a 2 méter hosszú lándzsa, vastag teljes lemezvért ami a fejük búbjától a kis lábujjuk körméig ért. A lovuk speciális nagy termetű harci mén, akiket már csikó koruktól a vérszaghoz és háborúhoz szoktattak, rajtuk is teljes páncélzat. Nem véletlenül hívták a lovagokat az ókor tankjainak.


Ezzel szemben a muszlim lovas, aki könnyű vértet viselt - főleg csak a felsőtestét védő láncinget, bőrvértet stb-t. Kaptak valamennyi katonai képzést is, ami főleg a gyors lecsapásból és ellovaglásból állt, kiválóan lőttek a rövidíjukkal amivel rövidtávon halálosak lehettek, fegyverük a szablya és a rövidebb lándzsa volt, bár nem rendelkeztek olyan széles fegyverarzenállal mint a lovagok.


Mit gondolsz 1 lovag felérhetett akár 10 muszlim lovassal? Kérlek fejtsd ki a véleményed és ne csak igen/nem típusú válaszokat írjatok. A témához kapcsolódó forrásokat is cikkeket is küldhettek szívesen elolvasnám :)



2015. júl. 14. 16:18
1 2 3
 11/26 A kérdező kommentje:
9# Köszi neked is ment a zöld! :)
2015. júl. 14. 17:00
 12/26 anonim ***** válasza:
8-as vagyok, azért mondom, hogy minden csata más, mert lásd Hattíni csatát ahol egyszerűen azért szenvedtek vereséget, mert nem volt elég vizük emiatt kifáradtak. Szerintem az mindenhol igaz a világba, hogy a nehézlovasság felér néhány könnyűlovassági egységgel, sokkal inkább érdekesebb lenne összehasonlítani, a például két nehézlovassági egységet összehasonlítani.
2015. júl. 14. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 A kérdező kommentje:

12# Csak a muszlimoknál nem volt nehézlovasság :)

Mondjuk egy középkori lovas szamuráj és lovag egybevetése nagyon jó kis csemege lenne :P

2015. júl. 14. 17:10
 14/26 anonim ***** válasza:
100%

Hát ez egy elég összetett kérdés.

Először is ott van az, hogy melyik fél tudta rákényszeríteni a másikat a saját harcmodorára. Ha a lovagok rá tudták venni a szaracénokat, hogy szemtől szembe rohanjanak egymásnak, akkor 100 lovag le tudott győzni 1000 könnyűlovast. De ha fordítva történt, akkor a lovagok nem jelentettek többet számukra, mint lomha céltáblákat.

Meg persze az arányok. 100 lehet, hogy le tud győzni 1000-et, de egy nem tud 10-et. A lovagok ereje abban rejlett, hogy zárt alakzatban letaposták az ellenséget. Ha nem voltak elegen a megfelelő hatékonysághoz, akkor nem értek valami sokat.

Meg persze az egyéb körülmények: terep (és ismerete), időjárás, fáradtság stb.

2015. júl. 14. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 A kérdező kommentje:

14# Igen én is harci egységekről beszélek nem csupán egy lovag és 10 muszlim lovas küzdelméről. Egy olyan sivatagos csatateret képzelj el, mint ami a keresztes háború idejében volt:

Keresztes oldalon 12000 paraszti regruta, 6000 páncélozott gyalogos katona, meg nagyjából 4000 lovag

Muszlim oldalon 12000 nomád, 6000 harcos, meg 8000 könnyű lovas.

Most írtam hasraütés szerűen számokat, de amúgy lovasság tekintetében a muszlimok mindig túlerőben voltak.

2015. júl. 14. 17:38
 16/26 anonim ***** válasza:
Nem.
2015. júl. 14. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:

Hát azért a töröknél a szpáhik nehézlovasságnak nevezzük illetve a mamelukoknál is található hasonló egységet, amúgy a wikipédia szerint:

A lovagok különböző kultúrákban

Vitez – a középkori Szerbiában

Cataphract – ókori nehézlovasság

Hwarang – Koreában

Hidalgo – Spanyolországban

Szpáhi – Oszmán birodalomban

Kszhatrija – Indiában

Mameluk – a muzulmán Közel-Keleten

Noker – Mongóliában

Szamuráj – Japánban

Ju-hszia – Kínában

2015. júl. 14. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 A kérdező kommentje:
17# A szpáhik könnyűlovasok voltak, de ne kanyarodjunk el a témától!
2015. júl. 14. 18:08
 19/26 hollófernyiges ***** válasza:

"vastag teljes lemezvért..."


Szerintem olvasgass még egy kis hadtörténelmet, mert nem ez az egyetlen hiba az érvelésedben.

2015. júl. 14. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:

A Cressoni csatát tudom felhozni példának, ahol is egy 130 lovagot, 400 gyalogost és 300 egyéb lovast számláló keresztes sereg ütközött meg Szaladin 7000 fős seregével. Bár az arab seregek összetételéről nem tudni semmit, és a 7000 fő is csak becslés azért elképzelhető hogy a gerincet könnyűlovasok alkották. No ebben a csatában Szaladin visszavonulást színlelt, hogy a lovasokat elválassza a gyalogosoktól. Természetesen a keresztények üldözőbe vették az arabokat akik egészen addig vonultak vissza míg a nehézpáncélos lovagok teljesen kifáradtak, és így könnyedén elintézték őket, majd ezután a gyalogosokat is. Csak a parancsnok és 3 lovag élte túl.


Ezt a taktikát amúgy is sűrűn alkalmazták a nehézlovasok ellen, lovasíjásszal, vagy anélkül. Csak a tapasztalatlan hadvezérek mentek szembe a lovagokkal.


Kétségtelen hogy a lovagok voltak a középkor legnagyobb harci értékű egységei, de hadászati szempontból az nagy baklövés ha az egész sereg csak nehézlovasokból áll, mert pl. egy lovasíjászt képtelenek utolérni, és egy lándzsafalon sem fognak vele átgázolni. Mondjuk e kettő közül inkább az előbbi volt jellemző az arabokra.

2015. júl. 14. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!