Mennyi idő lehet még Szíria és Iránnal való háborúba sodrodására a nyugati országokkal? (több lent)
Én úgy gondolom, hogy kevesebb mint 2 hét!
törökországnak lelőtek egy vadászképüket, most törökország nagyon pipa!
A nyugat rávette Dél-koreát hogy ne vigyen több olajat Iránnak!
Szankciót vezet be a nyugat kelet ellen! A kérdés melyik fé támad hamarabb, én úgy gondolom hogy a háború elkerülhetetlen, lehet hogy olyan szövetségi rendszerek jöhetnek létre amire a nyugat ráfázhat, Mit gondoltok?
Valahol már írtam ezt egyszer, nem emlékszek, hogy hol.
A lényeg, hogy a dzihadra gonolsz a szent háborúra az ő nevezésük szerint.
A törökök amikor megtámadták a magyar népet és európát, azt egész európa magának köszönhette! Nem akarom védeni a törököket, de ahogyan montam és most is mondom én mindenki nézeteít nézem és a te nézetedet is, de nem értek vele egyet azzal amit te mondasz!
A törököket , a közel-keleti országokat egész europa hada ostromolta a múltban! Az úgy nevezet keresztes hadjáratok során, a magyarok sem voltak kivételek!
A kereszes háborúk során, ráadásul ezt az egészet a nyugat kezdte el!!! Lovagok, katonák ágyúk milliói mentek oda több szár éven keresztül és ölték az ott élő embereket, csecsemőket nőket, nem kimélve semmit!
Bizánci háborúk más néven konstantinápoly, törökország fővárosa...
Tudod mi történik akkor amikor egy nép nem felejt, az őt ért borzalmak során????
-az történik, hogy az a nép elkezd gyűlölni, haragot fog érezni az ellenséges nép íránt.... Tudod mi következik ekkor?
-Egy körforgás, egy olyan körforgás ahol nincs nyertes-csak vesztes!
Remélem tudtam segíteni.
Nem tudsz segíteni, mert rosszul látod a dolgokat. A keresztes háborúk Jeruzsálem, a Szent Föld visszaszerzéséért indultak! És nem a nyugat kezdte -.-' Ez alapvető 5.-es történelem! Az iszlám vallásúak elfoglalták Jeruzsálemet, egy fontos várost, mely dominál a Kereszténységben. Ennek a felszabadítására indultak keresztes háborúk... -.-
Ja és a török ugyan úgy irtotta a keresztényt, mint a keresztény a törököt... Gondolj csak bele, kikből képezték a janicsárokat??!!??!!
A kérdésedben te kezdtél el háborúról beszélni, és te mentél vitákba 4 oldalon keresztül erről. Azt, hogy mikor lesz háború, azt senki nem tudja. Akkor, amikor valami már nem rendben fog menni. Valaki átlépi a határt. De ez nem 100 év múlva lesz. Olyan 5 éven belül.
A háború miért lenne bűn? Valamit csak fegyverekkel lehet megoldani. Mindenki bűnöz? Háborús bűn van, de maga a háború nem bűn. Vannak konfliktusok, melyet nem lehet csak úgy megbeszélni. Bűnnek tartod például, hogy háborúkat indítanak, indítottak egyes országok a saját népükért? Gondolkozzunk román ésszel (ne tessék félreérteni, 100%-ban magyar vagyok, politikailag Hungarista. ezért le lehet pontozni). Románia háborúban volt Magyarországgal, és sikeresen elvette tőlünk Erdélyt. Meghaltak több ezren, de Erdélyben, ahol többségben volt a románság Romániához csatolták. Szerinted egy román hazafi ezt bűnnek találta?
És mi, én bűnnek találnánk, ha háború útján visszacsatoltatnánk azokat a területeket, ahol több 100ezer magyar él? Én például örülök neki, hogy volt egy magyar-szlovák háború, és visszakaptuk a Felvidék egy részét a II. Vh előtt.
Szerinted bűnnek tartják a mostani Amerika minden országában élő hazafiak, hogy háborúval függetlenné váltak? Vagy éppen a háborúkat az olaszok, amelyek nemzetállammá alakították őket? NEM! És ezt értsd meg. Háborúra szükség van. És olykor népírtás is van. Mint például a II. Vh-ban amikor elkezdték írtani a zsidókat, cigányokat. Ez számomra pozitív! Hitler hatalomra került, a zsidók deportálása elkezdődött. Nemsokára már 1942-ben már Moszkvánál volta, Szinte egész európa a tengelyhatalmak kezén volt Észak-Afrikával! És mindezt azért, mert egy ember vette a kezébe az irányítást, és eltüntette a németeket kisemmiző zsidókat a helyeikről. A kamukauszt is mi volt? Kicsit dolgozniuk kellett a judénoknak máris 6millió zsidót mészároltak le a nácik. HÁT NÉZZETEK MÁR ADATOKAT!
Magyarorság kifosztására volt lehetőség, é folyamatosan kifosztották. a 150 év alatt elnéptelenedett a Hódoltság, amikor vége lett a török uralomnak elkezdtek bevándorolni, ez adta meg az alapjait Trianonnak.
A habsburgok is kisemmiztek, mivel csak a mezőgazdaságot fejlesztették (engedték fejleszteni), az ipart pedig nem!
Most is kisemmiznek, a kormány is hibás, és minden vezető! ők tehetnek róla! Fel lehetne vásárolni a cégeket, csak kalap ... a vezetés! Ilyen államadóssággal nem lehet dolgozni, mint amit a rendszerváltás után csináltak! Orbán bátyánk lassan már ott tart mint Ferkónk, csak ő nem lövette ki még a szemünket! Attól, hogy te nem ismered el, hogy Magyarországot 600 éve folyamatosan semmizik ki országon belül és kívül, az a te bajod, de úgy van!
A világválság is csak álca volt, ha akarod belemegyek, hogy miért! Abszolút rosszul gondolkodsz!
10-es hozzá szoló,
Itt a nagy baj, hogy a nyugat olyan fegyvereket fedez fel amiről az emberiség 99%-a még nem is hallott, egyet említenék meg: A mágnes ágyút! A mágnes ágyú 30000km/h-sebességgel tudja kilőni a benne lévő fémet, a rommboló ereje hatalmas!
Persze ezt titkolják, még nem hozták nyilvánosságra nem hinném hogy nyilvánosságra fogják hozni az elmúlt pár évben. Talán majd egy usa vs szíria, irán elleni háború során.
A nyugati országok, főleg az usa és Izrael a világ legnagyobb fegyvergyártó cégeit tartalmazza!
Izrael ezért is mondta, hogy kevesebb mint 2 hónap alatt legyőzné Iránt(nem biztos hogy ez a ország az, erre emlékszem)
A lényeg, hogy az ő technológiai eszközeiket nem mutatják meg a nyilvánosság előtt ezért nem is tudják ellopni, addig van szerencsék amég előnem veszik!
Na vájr, nem tudom az egész szövegedet megjegyezni ezért részletekben válaszolok ha nem baj.
Na , magyarország kifosztását én úgy értettem, hogy nem külsőleg más országok fosztották ki, mert ez nem a szomszédos országaink végett volt, hanem az usa végett, Wilson törvény végett és IV.Béla végett amikor a tatárjárás után sok nemzetűvé tette hazánkat, ezt neked is el kell ismerned. Az első világháború után a wilson törvény végett elvesztettük a területeinket, azért mert soknemzetű ország voltunk, a 18 milliós lakosságból 10 millió más nemzet élt-amit újra mondok , amit IV.Bélának(a második honalapítonknak és a tatároknak köszönhettünk, mivel akkoriban a magyar népesség 50%-al csökkent és magyarország lakossága nem volt több 2 millió főnél!
A döntés az első vh -során-ahogyan mondtam is a háború bűn!!! ÉSS mindegy hogy ki kezdi ki folytatja de mindenki megfog fizetni érte! Ez a háború a szerbek végett jött létre és a habsburgok végett is! Itt a magyar nép avval vólt bajban hogy sok nemzetű országként a Wilson törvény végett területeket vesztett.
Lásd németországot ő is benne volt a háborúban még is alig vesztett területeket.
-EZ így van kifosztották az országot a habsburgok, és más nemzetiségű királyok, ezt el kell fogadnom, de meg kell értened, hogy én nem éppen arra az idő sklálra gondoltam.
-Én inkább arra gondoltam, hogy a 20-században a magyarországot azért nem tudták kifosztani a második Vh-után az usa mert a Szovjetunió alatt voltunk, lehetséges hogy ha az usa alatt lettünk volna nagyobb lett volna a szinvonal mint ma, de azt hiszem hogy egy vesztes félel nem bántak volna kesztjüs kézzel ahogyan ezt a szovjetunió sem tette.
Most a 21-században más kifosztást alkalmaznak, a hátunk mögött, burkolt kifosztást, ezt a pénz intézetek teszik hazánkkal, nem csak velünk hanem a világ minden országával, de ez sem van teljesen így mert sok országot ez a kifosztás megkimél.
Ne érts félre , szeretem a hazámat!
A szomszédos országokban 2 millió magyarnál nem él több!
szlovákia félmillió magyar, Erdész 1 millió magyar, többi más szomszédos országban 500 ezer magyar!
Ezeket a területeket vissza kellene csatolni egyet értek!!!
De nem az egészet, mivel ha ez megtörténne akkormegint több nemzetű ország lennénk ahol a magyar nép kisebbségben élne a soknemzetű országban! Ezzel egyet kell hogy érts, mivel ha népírtást csinálna a magyar, akkor az egész területet vissza lehetne csatolni, de akkor nem lennénk jobbak egy fasiszta állam szervezetnél.
végül annyit mondanák: Hogy a háború bűn!!!!! Mindegy ki kezdi, hogy alakúl mindenki megfog fizetni érte. A magyar nép első vh után: Területeket veszt! Második vh után: Területeket veszt és a komunizmus veszi át a magyar politika helyét.
Ahogyan kifejtettem , nincs nyertes csak vesztes.
amikor nincs más megoldás akkor , tényleg kell a háború!
De attól még a háború bűn lesz!
Látszik, hogy tanulatlan vagy! IV. Béla után is volt benépesítés, és te annyira nagyon okos! Akkor a kunokat és a jászokat hívták be!!! Ez már 6. osztály....... -.-
A románokat, szlovákokat, szerbeket Mária Terézia, és apja idejében hívták be -.- ! Akkor vált Erdély román többségűvé. Valószínűleg származásod miatt vagy ilyen sok mindenben jártas XD
Valamint minden háború kedvezett valakinek. A háború nem bűn. Ha az lenne, akkor nem csinálnák :D Valószín csak te vagy ezzel az elmélettel így, hisz minden nagy háború előtt ujjongott a nép! például az I. Vh-ban a franciák ezt írták a vonatokra: BERLIN, mig a németek ezt: PÁRIZS!
Amúgy elmondom neked, te történelem zseni, hogy Magyarország azért vesztett nagyon sok területet, mivel minket okoltak. A Monarchia felbomlott, és a osztrák rész darabjaira szakadt. Ez elég volt a nagyhatalmaknak, mivel elvesztették az örökös cseh tartományt. Innentől Mo-t tartották felelőssé a háborúért. Ezért minket büntettek meg a legjobban! Elmondanám azt is, hogy a hadüzenetekben a németeké az OMM után jött, te zseni :DDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!