Egy keresztes lovag milyen testalkatú volt?
A gladiátorokról ugye lehet tudni, hogy a kor profi sportolói voltak, és meglehetősen izmos, vaskos testalkatuk volt, úgy is vannak ábrázolva és leírva több helyen.
Viszont egy Szentföldön harcoló keresztes lovag, legyen az templomos vagy johannita stb. milyen alkatú lehetett? Erről maradtak fent írásos dokumentumok?
Gondolom a kondíciójuk meg kellett legyen, viszont azt nem tudom, hogy az egyébként szerzetesként élő lovagok miként edzettek izomzatra...





#8 Ez a videó nem valódi régi páncélzatokat használ, hanem olyanokat amik sokkal vékonyabb fémből vannak. Emeltél meg te már egy igazi középkori páncélinget, sisakot? Egy beöltözött teljes vértezetben levő nemest volt hogy emelővel kellett felemelni és alá vitték a lovat, majd ráeresztették. Nem véletlenül él az a történetünk is hogy a Mohácsi csatában a király a Csele patakba fulladt, hiszen páncéljában nem tudott abból kijutni amikor beleesett a lováról.
Egy teljes páncélzat és a védőöltözet akár 80-100kg-os is lehetett. Ami a videón látható a férfiakon, az egy modern technológiával vékonnyá alakított és erős könnyű páncélzat, nem olyan amit akkoriban készíteni tudtak. Ráadásul az akkori emberek sokkal kisebbek voltak, az izomzatuk sem volt olyan nagy, mint ma egy átlagembernek.
Itt a nyár, nyugodtan látogass el valamelyik szépen felújított várba és próbáld meg milyen súlya van egy valódi páncélnak! Egy középkorinak.





Kedves 11-es!
Pár forrás.
“ A full suit of armour weighed from 20 to 25 kilograms (45-55 lbs) - less than a modern infantryman would carry in equipment - and it was distributed evenly over the body so that a knight could move with some freedom”
“ 4. Armor is extremely heavy and renders its wearer immobile.—Wrong.
An entire suit of field armor (that is, armor for battle) usually weighs between 45 and 55 lbs. (20 to 25 kg), with the helmet weighing between 4 and 8 lbs. (2 to 4 kg)—less than the full equipment of a fireman with oxygen gear, or what most modern soldiers have carried into battle since the nineteenth century. Moreover, while most modern equipment is chiefly suspended from the shoulders or waist, the weight of a well-fitted armor is distributed all over the body. It was not until the seventeenth century that the weight of field armor was greatly increased in order to render it bulletproof against ever more accurate firearms. At the same time, however, full armor became increasingly rare, and only vital parts of the body, such as the head, torso, and hands, remained protected by metal plate.
The notion that the development of plate armor (completed by about 1420–30) greatly impaired a wearer’s mobility is also untrue. A harness of plate armor was made up of individual elements for each limb. Each element in turn consisted of lames (strips of metal) and plates, linked by movable rivets and leather straps, and thus allowing practically all of the body’s movements without any impairment due to rigidity of material. The widely held view that a man in armor could hardly move, and, once he had fallen to the ground, was unable to rise again, is also without foundation. On the contrary, historical sources tell us of the famous French knight Jean de Maingre (ca. 1366–1421), known as Maréchal Boucicault, who, in full armor, was able to climb up the underside of a ladder using only his hands. Furthermore, there are several illustrations from the Middle Ages and the Renaissance depicting men-at-arms, squires, or knights, all in full armor, mounting horses without help or instruments such as ladders or cranes. Modern experiments with genuine fifteenth- and sixteenth-century armor as well as with accurate copies have shown that even an untrained man in a properly fitted armor can mount and dismount a horse, sit or lie on the ground, get up again, run, and generally move his limbs freely and without discomfort.
There are a few exceptional instances when armor was extremely heavy or did indeed render its wearer almost “locked” in a certain position, such as armor for certain types of tournaments. Tournament armor was made for very specific occasions and would have been worn only for limited periods of time. The man-at-arms would have mounted his steed with the aid of his squire or a small step, and the last pieces of his armor could then be donned after securely sitting in the saddle.”





Géppel fordítva (csak pár szavat pontosítottam a szöveg tisztításában)
"A teljes páncél 20-25 kilogramm (45-55 font) súlyú volt - kevesebb, mint egy modern gyalogos katona felszerelésében -, és egyenletesen elosztották a testen, hogy a lovag némi szabadsággal mozoghasson"
„4. A páncél rendkívül nehéz és mozgásképtelenné teszi viselőjét. - Téves.
A harctéri páncélok teljes öltönye (vagyis harci páncél) súlya általában 45 és 55 font közötti. (20-25 kg), a sisak súlya 4 és 8 font között van. (2–4 kg) - ami kevesebb mint az oxigénellátású tűzoltók teljes felszerelése, vagy az, amit a legtöbb modern katona a 19. század óta hord csatában. Sőt, míg a legtöbb modern felszerelés főleg a vállon vagy a derékon van felfüggesztve, a jól felszerelt páncélok súlya eloszlik az egész testen. Csak a tizenhetedik században növelték meg a harci páncélok súlyát annak érdekében, hogy golyóállóvá tegyék az egyre pontosabb lőfegyverek ellen. Ugyanakkor a teljes páncélzat egyre ritkábbá vált, és csak a test létfontosságú részeit, például a fejat, a törzset és a kezet védte fémlemez.
Az a vélemény sem igaz, hogy a lemezpáncél fejlesztése (kb. 1420–30-ig befejeződött) nagymértékben rontotta viselőjének mobilitását. A lemezpáncél hevederei minden egyes végtaghoz külön elemből álltak. Mindegyik elem viszont fémlapokból és lemezekből állt, amelyeket mozgatható szegecsek és bőrszíjak kötöttek össze, és így gyakorlatilag az egész test mozgását lehetővé tették, anélkül, hogy az anyag merevsége bármilyen károsodást okozott volna. Alapvető az a széles körben elterjedt nézet is, miszerint egy páncélos ember alig tud mozogni, és miután a földre zuhant, képtelen volt újra felemelkedni. Épp ellenkezőleg, a történelmi források a híres francia lovagról, Jean de Maingre-ról (kb. 1366–1421), Maréchal Boucicault néven beszélnek, aki teljes páncéljában csak a kezét használva tudott felmászni a létra alsó részén. Ezenkívül számos illusztráció található a középkorból és a reneszánszból, amelyek gyalogosan földesurakat vagy lovagokat ábrázolnak, teljes páncélban, segítség nélküli lóra ülnek létra vagy daru nélkül. A valódi tizenötödik és tizenhatodik századi páncélzattal, valamint pontos másolatokkal végzett modern kísérletek azt mutatták, hogy egy megfelelően felszerelt páncélban még képzetlen ember is felülhet és leszállhat a lóról, leülhet vagy feküdhet a földön, újra felkelhet, futhat és általában szabadon és kényelmetlenség nélkül mozgatja végtagjait.
Van néhány kivételes eset, amikor a páncél rendkívül nehéz volt, vagy valóban szinte „bezárta” viselőjét egy bizonyos helyzetbe, például bizonyos típusú lovagi tornák páncélja. A versenypáncél nagyon meghatározott alkalmakra készült, és csak korlátozott ideig viselték.”





11. Épp ellenkezőleg. Az ilyen történelmi fesztiválokon vannak nem korhű páncélok, mert olyan drága egy korhű páncélzat, amit nem éri meg egy ilyen jelmezbálhoz elkészíttetni. Általában kazánlapból kivágnak valami páncél formájú cuccot és kész.
A lovakra emelés nem a harctéri páncélra volt igaz, hanem a torna páncélra, ami jóval nehezebb volt, mert nem kellett, hogy a lovag gyorsan tudjon benne mozogni. Az, amit a videón látsz egy korhű replika múzeumi leletek alapján. Olyan volt egy igazi, csatatéri páncélzat. Kb. 1,5 mm vastag volt. Ez bőven elég, ha acélról van szó. De a torna páncélok sem voltak többek 50 kilónál. Az átlag harctéri páncél meg olyan harmincnál. A legnehezebb darabja a rövid láncing, ami magában 5 - 6 kiló. A Mohácsi csatában pedig nem a páncél súlya volt a probléma, hanem a sár. Azért nem tudott kimászni a patakból, mert megtelt sárral, ami lehúzta, továbbá a fém a vizes közeghez viszonyított felületi feszültsége is nehezítette a dolgokat.
Itt van néhány korabeli ábrázolás, ahogy lóra szállnak maguktól. Kódexekből:
Az, hogy a páncél akár 100 kiló volt, nem több városi legendánál, olyan minthogy a szamurájkard elvágja a ráejtett zsebkendőt.





A templomos, johannita lovagok is nemesek voltak?
Eddig úgy tudtam, hogy szegény szerzetesek voltak, akik szigorú szabályok szerint éltek. Persze a templomos rend hamar gazdaggá és befolyásossá vált.










A lovagrendeknek csak az elitje volt lovag.
Pl. templomosokról wikipedia:
There was a threefold division of the ranks of the Templars: the noble knights, the non-noble sergeants, and the chaplains. The Templars did not perform knighting ceremonies, so any knight wishing to become a Knight Templar had to be a knight already.[70] They were the most visible branch of the order, and wore the famous white mantles to symbolize their purity and chastity.[71] They were equipped as heavy cavalry, with three or four horses and one or two squires. Squires were generally not members of the order but were instead outsiders who were hired for a set period of time. Beneath the knights in the order and drawn from non-noble families were the sergeants.[72] They brought vital skills and trades from blacksmiths and builders, including administration of many of the order's European properties. In the Crusader States, they fought alongside the knights as light cavalry with a single horse.[73] Several of the order's most senior positions were reserved for sergeants, including the post of Commander of the Vault of Acre, who was the de facto Admiral of the Templar fleet. The sergeants wore black or brown. From 1139, chaplains constituted a third Templar class. They were ordained priests who cared for the Templars' spiritual needs.[48] All three classes of brother wore the order's red cross.[74]
Google fordítás, csak picit tisztítva:
A templomosok sorainak hármas felosztása volt: a nemes lovagok, a nem-nemes "sergent"-ok (megjegyzésem: fordíthatjuk kb. lovaghelyettesnek, tiszthelyettesnek, őrmesternek) és a káplánok. A templomosok nem hajtottak végre lovagi szertartásokat, ezért minden lovagnak, aki templomos lovag lett, már lovagnak kellett lennie. [70] Ők voltak a rend leglátványosabb ágai, tisztaságukat és tisztaságukat jelképezve a híres fehér palástot viselték. [71] Nehéz lovasságként voltak felszerelve, három vagy négy lóval és egy vagy két fegyverhordozóval (megjegyzésem: nemes ifjúk voltak). A fegyverhordozó általában nem volt a rend tagja, ehelyett kívülállók voltak, akiket meghatározott időre alkalmaztak. A lovagok alatt a rendben a nem-nemesi családokból származó sergentok voltak. [72] A kovácsoktól és építőktől létfontosságú készségeket és szakmákat hoztak magukkal, beleértve a rend számos európai ingatlanjának adminisztrációját. A keresztes államokban a lovagok mellett könnyűlovasságként harcoltak egyetlen lóval. [73] A rend több legmagas pozícióját sergeantoknak tartották fenn, köztük az acrei Vault parancsnokának posztját, aki a templomos flotta tényleges admirálisa volt. A sergentok feketét vagy barnát viseltek. 1139-től a káplánok egy harmadik templomos osztályt alkottak. Felszentelt papokká váltak, akik gondoskodtak a templomosok lelki szükségleteiről. [48] A testvérek mindhárom osztálya a rend vörös keresztjét viselte. [74]










egy elfordítás még pontosítva: "A templomosok nem hajtottak végre lovagi szertartásokat, ezért minden lovagnak, aki templomos lovag lett, már lovagnak kellett lennie", pontosítva a kezdete:
"A templomosok nem hajtottak végre lovaggá avatási szertartásokat..."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!