Fidesznek csak a migránsozás miatt van ekkora támogatottsága, vagy más miatt is?
Igen, erre van felfűzve a sztori.
Meg persze nagy szerep jut a népbutító propagandának is, ami szinte az összes országosan elérhető médiából folyik. Aljadék módon mindent megtett a kormány, hogy visszaszorítson minden olyan csatornát, amin keresztül az ellenzéki pártok el tudják érni az embereket. A valóság el sem jut hozzájuk, csak a nyaloncmédia manipulált hírei. Aztán ott ez a remek plakáttörvény, amit a kormány a demokrácia jegyében úgy szabott magára, hogy egész rohadt évben tájékoztazásnak kamuzott hazugságkampánnyal mossa az emberek agyát, persze szigorúan a kormány nevében.
Uralják az egész piacot, nehogy más is eljusson az emberekhez, hogy a franc enné meg az egész kötélre való bagázst.
Jól jellemzi a fidesz sajátos viszonyát a korrektséghez és a sportszerűséghez (amit hírből sem ismernek) hogy az egyetlen oyan választási körzetet, ami klasszikusan mszp-s maradt, nemes egyszerűséggel felszámolták.
Ez ám a demokrácia, ez ám a sportszerűség.
A teniszből.szoktam hasonlatot hozni, hovy érzékeltessem, milyen a fidesz féle sportszerűség: lejtősre építik a pályát, az ellenfél térfelét felszórják méter magasan homokkal, kiszakítják az ütő húrozását és biztos, ami biztos, el is törik az ellenfél karját.
Hányinger...
33.
Hülyeséget én is tudnék mondani! Az internet korában hogy lehet visszaszorítani bármit? Én pl. A Karc Fm-et és a Klub rádiót is neten szoktam hallgatni. A 444.hu, pedig csak neten érhető el... A Lokál-t pedig felénk nem is kézbesítik.... Ám az RTL klubot bárhol lehet fogni....
De miben reménykedsz? Hogy vidéken hülyék laknak és el lehet adni, hogy akkora a nyomor, mint még soha?
Húsvét hétfőn 10 percet kellett várnom, hogy be tudjak állni az étterem parkolójába.... Aztán az asztalra is kellett várni, meg a kiszolgálásra, hogy 4 halászléért ki tudjak fizetni 10000 ft-t...
Szóval nyomorgunk.... Most 8.30 van.... Mondja a rádió az "erős a forgalom.... " híreket...,
"Hülyeséget én is tudnék mondani! "
Tudom, minden nap meg is teszed.
"Hülyeséget én is tudnék mondani"
Korábbi válaszaid alapjàn mondtàl is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!