Miért háborodnak fel egyesek azon, hogy Orbán támogassa a vajdaságiakat meg a külhoniakat közpénzből?
Nagyon szomorú ezt olvasni Vajdasági magyarként, hogy számotokra csak élősködők vagyunk. Arról nem tehetünk hogy hova lettek húzva a határvonalak. Régen itt is Magyarország volt, szóval mi is szívben lélekben magyarok vagyunk. Nem tehetünk arról hogy épp a határ másik felén ragadtunk.
Az magyar-szerb életszínvonalat meg össze sem lehet hasonlítani. Mondjon ki mit akar. Éltem mindkét országban, vissza nem költöznék Szerbiába. Pedig nincs egy menő egyetemi diplomám hogy százezreket keressek. De még így is dupla annyi a fizetésem mint ami otthon lenne (egy eü. dolgozó). Szóval ne tessék csak panaszkodni magyarok, van a tiéteknél gyengébb ország is.
Boszorkány_
Elszomorító és megértem, de azért az sem jó érzés, hogy magyarként rátok mégsem ugyanazok vonatkoznak, mint a Magyarországon élő honfitársakra.
Különböző szervezetek támogatásával semmi bajom, sőt igenis kell arra szánni, ami a magyar történelemhez kapcsolódik.
Viszont ezzel szemben akkor sem fogom megérteni a szavazati jogot és a lakásvásárlás támogatást, sőt az utóbbi feltételeit kifejezetten felháborítónak tartok.
Szavazati jogot pedig gazdasághoz kötném, hogy azok a magyarok fizessenek, akik adóznak vagy tb-t fizetnek, esetleg szociális hozzájárulást kapnak a magyar államtól.
Kedves Nem kedves Boszorkány_
Engem miért nem sajnál meg a magyar kormány, miközben itt élek Magyarországon? Hmmm. Érdekes. Itt adózok, minimálbérért dolgozok. És akkor még nektek is odaadja a pénzem?!?!?
Bolond az a disznó, amelyik azt hiszi hogy az ember azért eteti mindenféle jóval, mert szereti őt...
Orbán sem szeretetből szórja a pénzünket "magyarmegtartás" mögé bújva... Ha nem lenne szavazati jogotok, tőle fel is fordulhatnátok!
Gondolkodásmentes szavazógépeknek tart benneteket; nehogy többet gondolj róla, mert amint nem lesz rátok szüksége ugyanúgy megtagad titeket is, mint a legjobb tanítóit, barátait - vagy a saját népét!
Nekem Erdélyben vannak barátaim, akik nagyon szépen beszélnek magyarul, és van állampolgárságuk is!
Mégsem mennek el szavazni, mert nem tartják etikusnak!
Azért nem, mert azt mondják, hogy ők jól tudják milyen volt Ceausescu idején, és nem kívánnak az anyaországnak olyan "élményeket"... és persze nem itt adóznak, tehát nem kívánnak a rájuk terhelt jogokkal élni... Úriemberek!
Hogy ez a magyar nép milyen önző és pénzhajhász...😂
Egyébként nevezzétek a határon túli magyarokat aminek akarjátok, nem változtat a helyzeten pár gyakoris filozófus véleménye.
Uhh, basszus. Alig várom a lepontozást!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!