A gazdagok miért mondják azt, hogy ők megdolgoztak azért, amilyen színvonalon élnek?
Én inkább úgy fogalmaznék,hogy ELÉRTÉK a céljukat egy olyan rendszerben,ami lehetőséget biztosított nekik arra,hogy mások bőrén,vagy másokat kihasználva,ügyeskedve meggazdagodjanak.
De ennek semmi köze a hétköznapi értelemben vett munkához.
Ugyanis,ahhoz,hogy valaki több 100 milliós lakásban lakjon,több 10 milliós autókat vezessen,ahol 10 életet dolgozni is kevés lenne.
A rendszernek köszönhetik,hogy ilyen gazdagok,nem annak,hogy megdolgoztak érte.
17:51 vagyok
Arra kérnék minden hőzöngő elvtársat, hogy tegye a szívére a kezét, nézzen mélyen magába és úgy mondja ki: "Igen, úgy igazságos, hogy egy aneszteziológus közel ugyanannyit keres mint egy takarító, vagy egy építészmérnök közel ugyanannyit keres mint egy szalagmunkás." Mint mondtam, egyik szakmát sem nézem le, mindegyiket becsülöm és tisztelem, amennyiben becsületesen elvégzi a munkáját. De tanulás, az elvégzett munka értéke és felelősség tekintetében akárhogy is csűrjük, csavarjuk, közel sincs egy szinten.
Én tudod mit csináltam? Kijártam az általános iskolát, elvégeztem egy szakmunkást, leérettségiztem két év alatt, majd még megcsináltam három szakmát, amiből szakmaként 1 évet áldoztam. Mindegyik szakma kapcsolódik egymáshoz, ebből kettőre egyáltalán nincs kereslet idehaza és külföldön is viszonylag ritka. De ha sikerül elhelyezkedni akkor elég jól megfizetik és megbecsülik. Az utolsó két szakma közben önerőből tanultam németül, illetve orosz, angol és francia szakmai kifejezéseket, hogy a különböző szerkezeti ábrák leolvasása közben ne ütközzek akadályba és folyamatosan ahol csak tudtam, fejlesztettem magamat és tanultam a szakmával kapcsolatban. Amikor elvégeztem az utolsó szakmát, akkor írtam két külföldi cégnek ahova tényleg szívesen mentem volna a dolgozni. Egyik helyről visszaírtak, hogy kérnek egy önéletrajzot. Elküldtem, elbeszélgettek velem skype-on, majd pedig elhívtak egy személyes interjúra. Felvettek, az első három hónapban 2080 euro-s kezdőfizetéssel, majd három hónap után érezhetően megugrott, azóta pedig mászok feljebb a ranglétrán. A későbbiekben az sem elképzelhetetlen, hogy konstruktőri munkakörben tudok ennél a cégnél elhelyezkedni.
(itt félreértés ne essék, nem azért mentem külföldre mert az az "istenkirálycsászár", nemes egyszerűséggel azért, mert ebben a szakmában tényleg nem lehet elhelyezkedni idehaza, én pedig ha törik ha szakad, ebben akartam elhelyezkedni, valamint a későbbi terveim közt egy magyarországi vállalkozás is szerepel, amennyiben kedvezőbb jogszabályok lesznek)
... és ehhez nem kellet hatalmas anyagi támogatás, nem kellet hozzá lakás, autó vagy pedig milliók a bankszámlán. Egyszerűen egy erős elhivatottság, illetve a szülők-nagyszülők részéről megértés, hogy miért gubbasztok a nap nagy részében a szobámban ahelyett, hogy dolgoznék. (igen, 23 éves koromban kezdtem el dolgozni, addig a szüleimnél laktam és csak ilyen kisebb számítógép javításokból/programozásokból állt a munkám, mert azért ez miatt én is egy kicsit szégyelltem magamat)
Azt pedig természetesnek veszem, hogy ha a gyermekeim tényleg megtanulnak jól bánni a pénzzel és az én időm is lejár, akkor rájuk hagyom az addigra összegyűjtött vagyonomat hogy jobb eséllyel kezdjék meg az életet. Szerinted mégis kinek, minek, mire hagyjam?
Mi az, hogy nem tud megélni? Éhezik? Hajléktalan? Rongyokban jár? Nem hiszem, legfeljebb rossz érzés számára, hogy mások többet keresnek, csak a mögötte lévő befektetett rengeteg munkát nem látja. Ha kevés számára, amit keres, ott áll előtte is a lehetőség, hogy feljebb lépjen.
"egy építész azért nem rokkan bele a munkába"
Ja, csak vért p*sál, mire elvégzi az egyetemet és később is hatalmas felelősség van rajta.
'A válasz 28%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 57%-ban hasznos válaszokat ad.
# 43/53 Időpont tegnap 19:26'
Biztos összedőlne a világ, ha a lepontozók megtanulnának érvelni is :P
'A válasz 0%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 57%-ban hasznos válaszokat ad.
# 54/55 Időpont ma 17:22'
Mondtam valamit, nullázó gépek...
Ez a rendszer sem működik.
Majd nézd meg mi lesz 10 vagy 20 év múlva.
Egyre többen lesznek szegények.
Nagyon aránytalan az elosztás.
Az a baj,hogy aki régen gazdag volt az csak 5-10sszeres életszínvonalon élt.
Ma meg vannak,akik 100szoros színvonalon élnek,akarnak élni,mint az átlag,csak a társadalom nem bírja el az ő igényeiket.
Ez a probléma.
Magam részéről gyereket soha nem fogok vállalni,mert az egyenlő az öngyilkossággal ebben a helyzetben.Örülök,ha magamat eltartom.
Aztán szüljenek a sok gazdag gyereket,és majd dolgozzanak egymásra,a nagy luxus életüket finanszírozza,aki tudja!
"Azért akárhogy is csűrjük, csavarjuk, egy építész azért nem rokkan bele a munkába! A kőműves nélkül pedig feldughatja magának a terveit!"
Látszik hogy te a büdös életben nem láttál sem építészt, sem kőművest.
Úgy mellékesen elmondanám hogy az átlag építész az is csak "alkalmazott", nevetségesen kevés pénzért, és egy kőműves is kezdhet vállalkozásba, felvesz 3-4 embert, aztán egész szép összegeket be tud zsebelni a munkák után. Persze innentől ő lesz a "szemétgazdagköcsögkizákmányolóvállalkozó".
Ahhoz meg, hogy valakinek saját irodája legyen, baromi tudatosan kell kapcsolatokat építeni, rengeteget kell dolgozni, és folyton hajtani, pályázni...nem csak úgy van az hogy a semmiből lesz egy céged és dől a lé...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!