Arra gondoltam, hogy nem lenne-e jó ötlet ha kezünkbe vennénk az ország irányítását?
Itt van a bevándorlási ügy meg egyéb jóságok. Ezeket lehetni olvasni, külföldön is beengedték a bevándorlókat és csak baj lett belőle, idehaza a politikusok meg nem tudják mit csináljanak.
Úgy vélem a politikusok nem is sejtik, hogy Észak-Európában mik vannak. Egyik ezt mondja a másik azt, csak dumálnak, vitáznak de nem történik semmi.
Úgy vélem hogy a politika nem segít semmit.
Csak hozzák a szabályokat a bevándorlók meg kihasználják ezt. Meg a menekültek meg a ki tudja kik.
Arra gondoltam hogy létre kellene hozni olyan csoportokat, akik elkergetik őket innen. Emlékszem illetve hallottam, hogy Myanmar-ban a buddhsiták addig üldözték a muzulmánokat amíg azok el nem hagyták Myanmar-t ezt idehaza is alkalmazni lehetne.
Mert mit akarunk?
Egy Svédország-féle országot, ahol majd az lesz amit ők akarnak? Olvasgassatok csak.
GOOGLE:
Muszlim - Svédország
Muszlim - Norvégia
Muszlim - Skandinávia/Anglia/Franciaország
Gondoltam felvetem a kérdést hogy nem akarunk-e tenni valamit. Vagy ne csináljunk semmit? A politikusok csak vitázni fognak. Az ország pedig nem csak a politikusoké nem?
Vagy csináljuk azt mint mindig, tiszteljük a szabályokat és fogadjuk el amit a politikusok kitalálnak? Bújjunk el?
GOOGLE:
Muszlim - Svédország
Muszlim - Norvégia
Muszlim - Skandinávia/Anglia/Franciaország
Tipikus magyar gondolkozás.
Ne foglalkozzunk velük, majd ha robbantgatnak meg nőnek erőszakolnak Allah nevében majd akkor megy a sírás.
Ha nem tetszik a törvény, mgevan a lehetőséged tenni ellene a megfelelő fórumokon, elsősorban a négyévenkénti országgyűlési választásokon.
Egyébként nem minden muszlim bevándorló, és nem minden bevándorlú muszlim (sőt, Magyarországon a bevándorlók többsége határon túli magyar)
Kedves kérdező.
Általánosítani nem lehet. Csak azért, mert a muszlimok egy része robbantgat és eörszakosak és megeröszakolnak embereket ez nem jelenti azt, hogy mindegyik ilyen.
Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy régebben az egyik ismerösömet skinheadek rabolták ki és akarták megeröszakolni? Erre mondhatnám akkor azt én, hogy csináljunk egy csoportot, ami az ÖSSZES skinheadet kiüldözi innen?
Másrészt személyes véleményem, hogy ez a nagy bevándorlosdi kérdés fel van fújva, nincs akkora jelentösége, mint amekkorának beállítják. Sokkal inkább valoszinű, hogy elterelésképpen hangoztatják ezt, amig más sokkal nagyobb volumenü dolgokról nem esik szó.
"Tipikus magyar gondolkozás. "
Így van. A magyar az Isten, a külföldiek mind szemetek és csak élősködnek, kihasználnak. Az kicsit sem számít, hogy pl. a legnormálisabb orvosaim mind bevándorlók, a magyarok pedig mogorvák és hagynának elpatkolni. Tisztelet a kivételnek. Attól, hogy muszlim valaki, még nem biztos, hogy robbantgatni fog. Ennyi erővel minden magyar tolvaj, mert külföldön loptak páran.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!