Az emberek miért előítéletesek a zsidókkal szemben?
Minden előítéletnek van valami alapja. Nem véletlenül alakultak ki azok a vélemények, amik.
De ez nem jelenti azt, hogy mindenki olyan, aki abba a csoportba tartozik. Nekem is van zsidó ismerősöm, akire semmilyen sztereotípia nem illik.
Ráadásul a zsidók egyes csoportjai direkt erősítik is ezt a helyzetet. Kívül állóként, elnyomottként tüntetik fel magukat, akkor is ha semmi hátrány, sérelem nem érte őket.
én a munkámban sok zsidóval találkozom. Alapvetően nem volt gondom velük, nem is nézem sem név, sem vonások alapján, hogy ki a zsidó vagy ki nem.
De nemegyszer volt, hogy nagyon agresszív kiközösítést láttam részükről. Pl volt A, bekerült a társaságba B, B nem is ismert semmi, rögtön leugatott valamiért, aztán A és B együtt röhögött ezen. Tehát ez a "engem is, őt is most látsz életedben először, velem rögtön lekezelően bánsz, a másikat meg szinte testvérednek fogadod" mentalitás, amivel talán nincs is rettenet nagy baj, mert MINDEN nép a sajátját részesiti előnyben, csakhát akkor engem senki ne nevezzen rasszistának, ha nem ülök be cigányok közé.
Heti hetesben láttam, hogy valaki leszólta Trianont, mert régen volt, tovább kéne lépni, stb. Igen, itt nem gyilkoltak le milliószámra embereket, mint a holokausztban, csakhát Trianon óta Magyarország egy kiszolgáltatott kisállam, szomszédaink azóta is mind utálnak minket, Franciaország szintén, és esély nincs a felemelkedésre.
1) Az információhiány
2) A bizonyíték hogy folyamatosan hazudnak
3) Történelmi okok (vallási, társadalmi, gazdasági gyökerei is erősek az előítéletnek).
PS: nem "zsidók", hanem judaisták.
Az átlagember nem előítéletes, és nem utál sem zsidókat, sm cigányokat, sem mást.
Lehet, rossz körökben forog a kérdező. Ha jobb emberré szeretne válni, javaslom váltson társaságot.
Nem is az erkölcsi meg viselkedési normák okozták a problémát, hanem a vallási alapú szokások engedélyezése, illetve a vallási korlátaik államhatalmilag való enyhülésének kezdeményezésének hiánya.
Hogy értsd:
- míg központilag mindneki pihent vasárnap, és a másik 6 napon dolgozott, a judaisták szombaton IS pihentek, így nekik egy héten 2 szabadnap jutott, ami jelentős különbség
- mivel vallási előírásaik (l. Talmud és hasonlók) durva előírásokat tartalmaznak öltözködésre, munkavégzésre, így számos szakmából kiszorították önmagukat, kezdve az alapvető földműveléssel.
Annyira leszűkítették saját maguk lehjetőségeit, hogy szinte kizárólag ők töltötték fel a társadalmi tehetelneség miatt a bankszakmát amikor azt feltalálták a Templomosok. Tehát "hozzájuk került a pénz", nagy arányban lettek emiatt gazdagok, ami ugye sose tetszik az olyan társadalomnak, amiben a többség mélyszegénységben él (ezért nyomhatta Orbán fideszkdnpje a "gonoszmulti, gonoszbankár" szlogent).
- mivel keveset, kevés területen dolgoztak, számos adókedvezményben részesültek, ami megint rontotta a társadalmi megítélésüket.
Plusz ugyebár semmit nem tettek hogy meggátolják az olyan szóbeszédet, miszerint vallási hagyományuk hogy megeszik a keresztény gyerekeket stb.
Sőt, a mai napig ellehetetlenítik vallási, kulturális tradicióik megismerését, és alapvető kérdésekben hazudnak (pl.: szent alapkönyv-e a Talmud amit YHVH adott a sínai hegyen - a valódi válasz hogy igen).
Plusz nem tesz jót nekik a holokausztipar sem, amiről szintén hiányzik bármiféle köz által megismerhető megbízható információ - csak azt látjuk hogy ma, 100 évvel később is dollármilliárdokat vesznek föl a nevében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!